Útkeresés

„Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat.”

Zsolt 25, 8-10

            A 25. zsoltár mindenki számára jól ismert és közkedvelt. Énekeskönyvünknek is egy olyan éneke ez a zsoltár, amelyet általában már gyermekkorban megismer, megtanul az ember, a gyülekezetekben is nagy népszerűségnek örvend. Mi ennek az oka? Miért szeretjük ennyire, miért idézzük és énekeljük olyan sokat ezt a zsoltárt?

Talán azért, mert az egyik legalapvetőbb kérdés, ami az embert foglalkoztatja, az útkeresés. Nekünk, keresztyéneknek pedig különösképpen fontos az Isten útját keresni és törekedni a helyes úton való járásra. Ez az állandó belső harc, az istenhittel járó nehézségek miatti vívódások Dávid királyban is lezajlottak, és ennek köszönhetően született meg ez a zsoltár, ez az imádság.

A 25. zsoltár egy ÁBC-zsoltár, akrosztikon, aminek egyik legfőbb jellegzetessége, hogy a költészet, a szójátékok, a forma fontosabb a tartalomnál. Emiatt nem lehet konkrétan meghatározni a témáját, ugyanis ez nagyon szerteágazó, sok kérdéskört felvet. Azonban többször is felbukkan, visszatér az életút motívuma.

Valószínű, hogy az imádkozó rosszindulatú emberekkel volt körülvéve, hiszen a 2-3. versekben ezt olvashatjuk: „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim. Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled.” Az efféle ellenségeskedések azonban ott vannak mindannyiunk életében. A zsoltáros Isten segítségét, útbaigazítását, tanítását kéri: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.” Nekünk is kérnünk kell ezt, hogy minden ellenséges körülmény közepette vele járhassunk.

Alapigénkben azonban az eddigi imádságos hangú versekhez képest a szerző hangnemet vált. Megfigyelhető ez abban is, hogy nem az Úrhoz szól, hanem egyes szám harmadik személyben beszél Istenről. Az imádkozásról áttér a csodálattal telített szemlélődésre. A hányattatott, megcsúfolt sorsában, harcaiban menedéket kapott az Úrnál, és ez arra indítja, hogy beszéljen róla, tegyen bizonyságot arról, kicsoda ez a menedék, kicsoda és milyen Isten.

„Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat.” Az Úr lényéhez tartozik a jóság és igazság, ezért a bűnösöket a jó útra, az üdvösség útjára vezeti. Figyeljük csak meg ezt a mondatot… Az Úr megmutatja a jó utat. Az Úr mutatja meg az embernek. Mert az Úr meg akarja mutatni a jó utat, tanítani akarja az embert, foglalkozik az emberrel.

De hogyan mutatja meg ezt az utat? A zsoltárból kitűnik, hogy az út nagyon szoros kapcsolatban van a tanítással. Isten tanít bennünket a jó útra. Az ő útja nem csak úgy van, nem csak elénkbe adja, hanem Igéje által megtanít arra, mit és hogyan kell tenni, hogyan kell járni rajta.

De mi kell a részünkről ahhoz, hogy bennünket is erre az útra tereljen? Az, hogy bűnbánattal beismerjük bűneinket, és az, hogy elismerjük: nem a mi utunk a jó, nem mindig az a helyes vagy üdvösséges, amit mi olyan jól megterveztünk, elképzeltünk magunknak. A jó út az Isten útja, és ez sokszor nem egyezik a mi utunkkal. Ahhoz, hogy ezt elfogadjuk, hogy tanulni tudjunk, alázatra és szelídségre van szükség.

Mindannyiunknak alázatosságra és szelídségre van szüksége. Itt, intézeten belül egymással szemben, tanárainkkal szemben és Istennel szemben is. Ez az egyik legfontosabb tulajdonság, amit meg kell tanulnunk, hogy el tudjuk ismerni tudatlanságunkat és azt, hogy további oktatásra, tanításra van szükségünk. Ha fogékonyak vagyunk, és nem mindig csak a magunk feje után megyünk, nem csak saját magunkat figyeljük, hamar megtanulhatjuk, mi a helyes, mi Isten akarata.

Az útkeresés tehát nagy kérdés számunkra is. Azonban a zsoltáríró ezekben a bizonyságtévő versekben mintha kiszólna a szövegből és konkrétan nekünk, útkeresőknek mondaná: nyugodjunk meg, mert Isten megmutatja nekünk az Ő útját és vezet azon minden nap, Igéje által. Gondoljatok csak kicsit bele: mi a Losungen magyar neve? Útmutató. És mi van az Útmutatóban? Isten Igéje. Minden napra. Ez, az Isten igéje vezessen hát bennünket, hogy utunk végén majd mindannyian találkozhassunk egymással, illetve a mi jó és igazságos Útmutatónkkal.

 

 

Antal Enikő, IV. évf.

Reklámok