Teljes szívvel böjtölni

De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt. Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után; étel- és italáldozatot az Úrnak, a ti Isteneteknek?! Fújjatok kürtöt a Sionon; szenteljetek bőjtöt, hirdessetek gyűlést! Joél 2, 12-14(15)

 

Ha fellapozzuk a történelemkönyveket, sok olyan eseménnyel találkozunk, amikor óriási pusztítások történtek. Rengeteg emberáldozat, veszedelem, pusztulás. Véres forradalmak, háborúk, amikor megöltek embereket, házaikat felégették, a kicsinyeket és a védteleneket meggyalázták, és ahol tegnap még emberek családi körben asztal körül ettek és beszélgettek, mára csak üszkös romok és halottak maradtak.

           Nem csoda, hogy minden kor minden nemzete félt az elnyomástól, minden népnek van egy vagy több fájdalmas emléke. A kor, amelyben élünk a szuperhatalmak és elnyomott szegény országok macska-egér játéka, a globális nemzeti konfliktusok korszaka, a terrorizmus, keresztények üldözésének korszaka. És akkor még nem is beszéltünk a természeti katasztrófákról…

Tudjátok mi adhat reményt mindezek közepette? Az, hogy Isten lehajol hozzánk, Ő teszi meg mindig az első lépést, hiszen így hallhattuk Isten igéjét: „De most így szól az Úr”. Mielőtt megtérésre szólítaná az embert, Ő az, aki lehajol az emberhez. Ez egy fontos bibliai igazság. Jó példa erre Pál apostolnak a damaszkuszi útón történt megtérése, amikor Jézus lehajolt hozzá először és megszólította őt. „Miért üldözöl engem”?. Ugyanis itt nem Pál megtéréséről van szó, hanem Pál elhívásáról. Jézus a pogányok apostolává teszi Pált. Nem akart ő az lenni, nem akart megtérni, de Isten hatalma és kegyelme által mindez mégis megtörtént.

Mire hív el bennünket Isten? Arra, hogy térjünk meg, forduljunk hozzá. Milyen érdekes, hogy Isten megint nem olyasvalamit kér, amit ne tudnánk megtenni. Itt is arra hív bennünket, hogy kerüljünk hozzá közelebb. Azt akarja, hogy legyen vele egy bensőségesebb kapcsolatunk.

A hangsúly ebben a mondatban azon van, hogy teljes szívvel való megtérésre hív bennünket Isten. Csak ez elég Istennek. Az evangélium szerint a szív a személyiség a központja, a cselekvés és az Istennel való kapcsolat helye, a döntések csomópontja, ahol egyformán érdekelve van a szellem és az akarat, a szabadság és a hűség. Jelenti egyben a lelkiismeretet is, mint Isten szólítását és ítéletét.

 Röviden annyit ér az ember Isten és önmaga előtt, amennyit a szíve ér. Jézus szavaiban felismerjük nagy felelősségünket, hogy szívünket megnyitjuk-e előtte vagy nem. Mert ettől függ üdvösségünk, vagy kárhozatunk. „Ahol a kincsed, ott a szíved is”.

Őt nem lehet átverni az ide és oda is tartozással.  A Jelenések könyvében tisztán olvashatjuk, hogy kiköpi a szájából Isten azt, aki langyos, aki nem is forró, nem is hideg.

A teljes szívvel megtérő ember élete gyümölcsöket terem. Mik ezek a gyümölcsök, amelyekről nagyon sokszor hallunk református Istentiszteleteinken?

            Lehet, hogy Clichének hangzik, és kívülről fújátok testvéreim, de a gyümölcs ebben az értelemben nem mást, mint az Isten akaratának tetsző és igéjével megegyező életet jelenti.

            Lehetetlen, hogy aki igaz hit által Krisztusba oltatott, a háládatosság gyümölcseit ne teremje. – Tanít bennünket a Heidelbergi káténk.

Lehetetlen, hogy aki igaz hit által, azaz teljes szívvel Istenben bízik, ne szeressen, ne tudjon megbocsájtani, megsértsen másokat úgy, hogy aztán ne kérjen bocsánatot. Lehetetlen, hogy az ilyen ember erőszakot kövessen el vagy, hogy ne Istennek nevelje a gyermekeit.

Lehetetlen, hogy az ilyen ember ne segítsen a környezetében lévő rászorulókon, hogy ne vegye észre azt, aki segítséget kér vagy, hogy egyszerűen ne a jócselekedetre végzésére törekedjen.

A megtérés egész gondolkodásunk megváltozását jelenti. Ebben a folyamatban lemondunk a bűnről, önző akaratunkról, a pénzimádatról, a hatalom és az érzéki élvezetek iránti törekvésről, és rálépünk a hit útjára. A megtérés után is lesznek megpróbáltatások, szenvedések, de ezek átértékelődnek. A hitben, Jézus világosságánál, az Atya szerető közelségében a fájdalmak megszelídülnek. A hitben járva, Isten szeretetét megtapasztalva képesek leszünk nehézségeink közepette is Isten békéjében és Jézus örömében élni

A Bibliában legalább két megtérésről tudunk, ami mit sem ér az Úr szemében. Az egyik Akháb története a Királyok könyvében, a másik Nabukodonozor története Dániel könyvében. Egyik megtérésre sem mondhatjuk, hogy teljes szívvel történt, mert hiányzott belőlük két fontos elem: a hit és a bűnbánat. Mert Isten azt mondja, hogy böjtölve, sírva és gyászolva. Nabukodonozornál teljes mértékben hiányzik a bűnbánat, a megalázkodás, a vágy arra nézve, hogy Isten megigazítsa őt. Akháb pedig ítélettől való félelemből tér meg Istenhez.

Mit jelent böjtölve, sírva és gyászolva? Sokszor előkerül a beszélgetések során a böjt, mint téma. Felekezetek, egyházak különböző módon gyakorolják és értelmezik. Nagyon sokszor kerüljük a böjt szó szoros értelmének hangsúlyozását.

A Bibliában a böjt valóban az ételektől való tartózkodást jelenti. Vagyis, azáltal, hogy bizonyos ételek fogyasztását mellőzöm ez idő alatt, a testemet úgymond megfékezem. Ezzel a kézifékkel készülök, mintegy előkészítem magam Krisztus nagypénteki áldozatának megemlékezésére.

Ez a testi előkészület a lelki ráhangolódásunkat segíti elő. Kifejezem azt, hogy testileg-lelkileg — hiszen ebből a kettőből áll az ember – várom Krisztus feltámadásának ünnepét.

Sokkal nagyobb előszeretettel beszélünk, a lelki értelemben vett böjtről. Ebben az értelemben a böjt semmiképpen sincs naphoz, időhöz és törvényhez kötve, hanem a böjt azt jelenti, hogy megállok az Úr előtt, nem keresek kibúvókat, kiskapukat, nincsenek „de”-k, csak én és az én Istenem. Lehajtom fejem, kinyitom szívem és engedem, hogy Isten Szentlelke munkálkodjon bennem.

Azt mondja Joél próféta, hogy szíveteket szaggassátok meg… Ki tudja, hátha most is megbánja és áldást hagy maga után. Isten szabad, szuverén hatalom, nem lehet kikényszeríteni az áldását cselekedetekkel, megtéréssel, böjttel. Egy biztos: őszinte, szívből jövő bűnbánattal, hozzáfordulással a bűneinket megbocsájtja, de ez még nem hordozza magában azt, hogy áldást is ad.

Példaként vehetjük Dávid imádságát, ahol esedezik, könyörög Isten bűnbocsánatáért. Ígéretet tesz, fehérebb lesz a hónál. Mondhatjuk, hogy Dávid gyászol a bűnei felett. Isten meg is bocsátja neki a bűnt, de a gyermek így is meghal. Látjuk tehát, hogy ha Isten meg is bocsátja a bűnt, az nem jelenti azt, hogy azt a sújtást, vagy nehézséget, amit szeretnénk, ezért fogalmaz így a próféta, hogy talán áldást hagy maga után.

Joél próféta könyve azonban nem hagy bennünket ígéret nélkül. Már a következő fejezetben egy biztató jövőképet fest le, ahol semmi félni valója nincs a benne bízóknak, kiárasztja lelkét mireánk és megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.

Ezért is mondja a próféta a befejező versekben, hogy Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az ÚRnak! 15Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz. Ahol legalább egy emberi lélek igaz megbánást és megtérést tanúsít, ahol Isten nevéhez imádkoznak, ott nem is lehet mást tenni, mint ünnepelni. Hát még ahol egy egész gyülekezet, egy egész nép teszi egyetemben ugyanezt.

 Micsoda öröm lehet a mennyben, micsoda öröm lehet az emberi szívekben azzal, hogy böjtölhetünk a minket teremtő ÚR előtt, hogy elé kell vinnünk bűneinket, örömeinket, nehézségeinket.

 Térjünk meg őhozzá, böjtölve, sírva és gyászolva – de befelé, vagyis úgy, hogy csak mi tudjunk róla, ne az emberek. És amint mi ott leszünk őnála, elkezd munkálkodni bennünk. Lesz öröm, lesz tisztaság és lesz derű. Mert “…szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amiket Isten készített azoknak, akit őt szeretik.” Ámen.

Reklámok