Isten szabadításáért Őt képviselni a földön

“Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag!”

Zsolt. 148,3

Egyik karácsony alkalmával Németországban több autón előfordult a következő, embereknek szóló mondat: tegyétek azt, amit Isten tett – legyetek emberré! Látszólag ellentétben áll ez a mondat azzal, amit Augusztinusz mondott: Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen. De azt hiszem, hogy ez a két mondat ugyanazt üzeni nekünk: az ember legfőbb feladata ezen a földön az istenképűség. Az ember azzal dicsőíti a legjobban Istent, ha Őt képviseli a földön.

Ez a gondolat a zsoltárunkban is megjelenik. De érdekes, hogy ez a zsoltár nemcsak arról szól, hogy az ember hogyan dicsőíti Istent, hanem arról is, hogy az egész univerzum hogyan teszi ezt. A zsoltáros itt felsorolja, a mennyeitől az égi szféráig, hogy melyek azok az élőlények, amelyek Isten dicsőítik: angyalok, hold, nap, csillagok, királyok, stb. És a közös ezekben pontosan az, hogy mindegyik azzal dicsőíti a legjobban Istent, amire Ő rendelte. Így az igében megjelenő Nap, Hold és csillagok úgy dicsőítik Istent, hogy –a teremtéstörténet értelmébe – egyik világít éjjel, a másik nappal, és ezt a munkát hűségesen végzik napról-napra.

A legtöbb kutató egyetért azzal, hogy egy fogság után keletkezett zsoltárról van szó. Ez azért lényeges számunkra, mert a teljes zsoltár egy hálaadó himnusz Izráel részéről. Örömmel és hálával emlékeznek vissza arra, hogy Isten megszabadította őket a fogságból és így újra együtt lehetnek otthonukban. Ezt a szabadítást egy szép képpel írja le a zsoltár: „felemelte az ő népének szarvát.” Ez egy gyakori kép a Bibliában a győzelem kifejezésére (Zsolt 92,11), ill. arra, hogy valaki erősnek érzi magát (Deut 33,17). Ugyanakkor a zsoltárunk 12. verséből – ifjak, szüzek, vének gyermekekkel – a gyülekezeti közösségre utalhat.

KULCSFONTOSSÁGÚ a zsoltár megértéséhez az, hogy itt maga a megszabadított Izráel szólítja fel Isten többi teremtményét, hogy vele együtt dicsőítsék a megszabadító Urat; hogy legyenek részesei annak az örömnek, amelyet Isten szerzett nekik. Mintha ez a megszabadított Izráel lenne annak a kórusnak a vezetője, amely az Istent dicsőítő szózatot együtt énekli. És milyen szomorú, hogy azt olvassuk, hogy a fogság utáni időkben épp ez a megszabadított, és a dicsőítést végző Izráel nagyon sokszor elmaradt ebből a dicsőítő kórusból. Nem képviselte Istent ott, ahol kellett volna, mert inkább bálványokat imádott és paráználkodott más istenekkel.

Drága testvéreim! Isten minket is nagyon sokszor megszabadított, mondjam így: a mi szarvunkat is nagyon sokszor felemelte már. Visszagondolhatunk most azokra a szorult helyzetekre, amelyekben békességet adott, amikor előttünk járt, amikor a megrepedt nádszálat nem törte össze. Isten szabadítását sokszor és sokféleképpen tapasztalhattuk már meg. És ilyenkor lehet, hogy mi is ugyanazt tettük, mint a megszabadított Izráel. Mindenkinek elmondtuk szabadulásunk örömét, másokat is arra hívtunk, hogy velünk együtt dicsérjék Istent a megtapasztalt szabadításáért. De miután a szabadítás élménye elavulttá vált, mi kiszálltunk ebből az Istent dicsőítő kórusból. Így a mai ige fő mondanivalója az, hogy indít-e bennünket Isten szabadítása arra, hogy életünket néki szenteljük, és bárhova, ahova a mai napon megyünk, őt képviseljük?

Ha mindezt nem tesszük meg, akkor Isten nem marad dicséret nélkül. Mint ahogy Jézus is mondta: „ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani.” Ennek ellenére Isten csodálatos szeretetének a titka, hogy Ő a legjobban a te dicséretedre vágyik. Nem elég neki az angyalok, a fák, a nap, a hold, a csillagok dícsérete. Ő a te szívedből kiinduló és a tettekben megnyilvánuló dicsőítésre vágyik. Hiába dícséri a teremtés orgonája együttes kórusban Istent, ha ebből a kórusból épp te hiányzol. Imádkozzunk azért, hogy Isten helyezzen vissza bennünket a helyünkre, hogy ott tudjuk betölteni azt a feladatot, amely csak a mi kiváltságunk: Őt képviselni a földön. Ámen!

Vékony Roland, V. évfolyam

Reklámok