Karácsonyvárás

“…megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.Pásztorok tanyáztak azon a vidéken, akik kint a mezőn őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.És íme, az Úr angyala megjelent nekik, és körülragyogta őket az Úr dicsősége, ők pedig nagyon megrettentek.És az angyal így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz,mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus.

Lukács 2,7-11

A karácsony a szeretet ünnepe. Mint tudjuk, ilyenkor mindenki igyekszik beszerezni, megvásárolni barátjainak, társainak azt a figyelmességet, ajándékot, amiről úgy gondolja, hogy nincsen az illetőnek és szüksége lenne rá, vagy egyáltalán amit jónak lát, s amivel meg szeretné lepni, vagy örömöt kíván szerezni a személynek. Erre az alkalomra nagyon sokat szoktunk befektetni, még ha anyagilag komoly összeget is igényel a csomag megvásárlása. Számtalan eset példázza azt, hogy mindenki igyekszik arra, hogy a jól és szépen feldíszített karácsonyfa alá nagy értékű ajándékot tehessen.

Az ünneplésünkhöz tartozik, hogy minden földi jót, ami szemünknek s szájunknak ingere megveszünk, elkészítünk, megfőzünk illetve megsütünk. Igyekszünk, hogy magunknak és a vendégek számára gazdag lehessen az asztali teríték, talán azért, hogy ne feledkezzenek el arról, hogy ennél a háznál milyen vendéglátásban részesültek.

Ha kinézünk az intézet ablakain,  láthatjuk, hogy a város készül valamire. Észrevehetjük, hogy annak vezetősége mindent megtett annak érdekében, hogy csillogjanak, villogjanak, pompában tündököljenek az utcák,  nem sajnálva a díszek, az elfogyasztott elektromos áram sokszori pazar használatát. Úgy látszik többet ér a kivilágítás, mint a lakosság. Pedig sokaknak, időseknek és fiataloknak egyaránt jobban esne a szerény,  az odafigyelést kifejező csekélység.

Viszont ugyanígy jelzik a karácsonyi ünnep közelségét az árukkal felpakolt üzletek is és az azokban megforduló tömegek száma.

De vajon ez jelentené a karácsonyt? A minél nagyobb, értékesebb ajándék-csomag? Vagy az asztal  megterítésének sokszínűsége? Talán az elménket butító italok fogyasztása? Ez a has ünnep jelenti a karácsonyt? Vagy a város díszbe való öltözése? Az üzletekben megforduló tömeg?  Az árukkal felduzzasztott polcok? Esetleg a naptáron piros betűvel jelzett ünnep megnevezése?

A felolvasott igeszakasz Jézus születéséről szól. Azt olvassuk, hogy Mária, József felesége szült fiat, akit Jézusnak hívtak. Gondosan elhelyezte a jászolban, mivel a vendégfogadóban nem volt számukra hely. És felteszem a kérdést, hogy vajon bennünk van Jézus számára hely? Vagy már betelt minden földi javakkal, gonoszságokkal, indulatokkal, amik kizárják Jézus szálás helyét? Igen, sajnos sokszor még a szeretet ünnepén is tele vagyunk bosszúval, önzéssel, kapzsisággal, megátalkodottsággal, szeretetlenséggel, gyűlölettel. Futunk a földi javak után, s közben elfeledkezünk az angyal szaváról, hogy „született nékünk ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában”. Elfeledkezünk arról, hogy hirdettetett számunkra nagy öröm, ami mindannyiunk öröme kellene legyen, hogy Szabadítónk született. Igen. Te érted és én értem jött a földre, azért hogy örök életünk legyen; mert Ő nem azért jött hogy elveszítse, hanem hogy megkeresse, megtalálja és megtartsa mindazt ami elveszett és azért, hogy ha Ő él, általa mi is élhessünk. De ehhez nem elég (csak) a biztos ismeret, hanem szükség van a szívbéli bizodalomra is. Hiszen tudjuk, hogy az igaz hitet nem lehet megspórolni a Krisztus követéséhez, mint ahogy a bűnbánatot sem. Nem élhetünk felemás igában. Sokszor bizonyságot teszünk, a Mózes 4. Könyvének szavaival, melynek értelmében szeretjük az Urat teljes szívünkből, teljes lelkünkből, minden erőnkből és teljes elménkből. Csak az a kérdés, hogy mennyit cselekszünk ebből, vagy egyáltalán komolyan vesszük-e vagy sem? Mert sokszor leköti figyelmünket a világ nyüzsgése, a világ zaja, a földi  javak, mintsem, hogy gondolnánk a családi, baráti békesség, szeretet megélésére.

Végezetül engedjétek meg, hogy egy levelet olvassak fel: „Jézus adventi levele neked

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik ez idén is így lesz./ Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és Tv-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer az évben sok ember gondol rám./ Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek. Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal, roskadásig teve volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját./ De tudjátok mi történt? Engem meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége, mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót… pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni… habár, az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban. Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiáltva: HO-HO-HO. Leült egy diványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá. Télapó, Télapó – mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna./ Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték csomagolni, és osztogatni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? De megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És – tudjátok – ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándék, összejövetelek érdeklik, és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe!/ Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több, mint 2000 évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy az életemet adjam értük, hogy megmentsem őket a halálból. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe. Még valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan lesz egy saját ünnepségem, egy látványos, hatalmas összejövetel, amit soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta./ Ma küldöm ki a meghívókat – egyet személyesen. Neked. Tudni szeretném, szándékozol-e részt venni, és foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe – merthogy csak azok jelenhetnek meg az ünnepségem, akiknek nevei ott szerepelnek. Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok kívül maradnak. Légy felkészült, mert amikor minden kész, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek. Hamarosan látjuk egymást! Szeretlek, Jézus Krisztus.” A karácsonyi ünnepre készülve ezért imádkozzunk, hogy ezeket komolyan véve, legyünk szerettei, könyörületesek. Öltözzük fel magunkra a jóságot, a türelmet, a szeretetet, a béketűrést. És ha egymásra valami panaszunk vagyon bocsássuk meg egymásnak, mint ahogy Jézus is megbocsátott nekünk. Így hát ne engedjünk a világi dolgok csábító kísértéseinek, hanem arra nézzünk, aki érettünk született. Ámen.

Tökölyi Csaba-Krisztián, I. évfolyam

Reklámok