Sola gratia!

23mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül,24és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által.25Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul az ő vérében való hit által, hogy megmutassa igazságát

Róm 3:23-25a.

„Én úgy hallgattam mindig, mint mesét a bűnről szóló tanítást. Utána nevettem is – mily ostoba beszéd! … Most már tudom. E rebbentő igazság nagy fényében az eredendő gazság szívemben, mint ravatal, feketül.” – írja József Attila, nemcsak önmagáról, rólunk is.

Volt idő, amikor úgy gondoltam, az ember alapjában véve jónak születik: Isten képe ragyog a kisgyerek arcán, és aztán ahogy növekedik, úgy tanulja meg elkövetni a bűnt. Mélységesen tévedtem. Többször végigolvastam a Szentírást, és itt a teológián megtanul-hattam, hogy a bűneset óta Krisztus arca teljesen elmosódott rajtunk. Ezért, ha van valami közös, ami a világon minden embert, bennünket is összeköt, az a bűn: az a céltévesztettség, amely által nem tudjuk és nem is akarjuk Isten akaratát cselekedni. Ha van valami közös bennünk, az, hogy közülünk senki sem állhat meg elfogadható állapotban az Úr előtt, hiszen vétekben fogantunk, és bűnben melengetett anyánk. Isten szentsége nem tűri meg a bűnt.

Testvéreim, bennünk van a bűnre való folyamatos hajlandóság, és annak napról-napra történő halmozása. Hallottuk, így fogalmazta meg az apostol: „mindenki vétkezett és nélkülözi Isten dicsőségét.” Talán helyesebb, ha így fordítjuk: „állandóan híjával vagyunk Isten dicsőségének.” Valahogy ezt a szentírási igazságot nem akarták megérteni az apostol kortársai. Úgy, gondolták, hogy ők héber emberekként, a kiválasztott nép tagjaiként mindenkinél kiváltságosabbak: ők azok, akik betartják Isten törvényét, ők a bűntelenek, az igazak. Pál apostol ott is, akkor is, ma is rácáfol erre. Belekiáltja a világmindenségbe: „nincsen igaz egy ember sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent… nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” És ezzel a mondatával nem ostromolni akar minket, hanem Krisztushoz hívni, mert Rá van a legnagyobb szükségünk.

Valamikor végiggondoltam, hogyha naponta legkevesebb négyszer vétkezünk az Úr ellen gondolatban, szóban, cselekedetben, és a jó elmulasztásában, akkor 20 éves korunkig legalább 30 ezer bűnt követtünk el, talán annál sokkal többet is.

Isten azonban ma azért szólal meg, és azért emlékeztet az Ő kegyelmes szabadítására, hogy a bűn továbbra se legyen megmásíthatatlan törvényszerűséggé az életünkben. Ma is emlékeztet minket, hogy ahol megnövekedik a bűn, ott megnövekedik az ő kegyelme is. Ő ott akarja számunkra megmutatni Krisztus győzelmét, ahol a világ és benne mindannyian elbuktunk. Heisenberg, az új fizikai gondolkodó így fogalmaz: “a tiszta kezdet, és annak tönkretétele után az Úr egy új kezdettel ajándékoz meg minden benne hívőt.

Isten a Golgotha keresztjén odalép minden emberhez, hogy ne a bűn, hanem az üdvösség, a Jézus Krisztusban adott új élet legyen mindannyiunké. Krisztus, az ártatlan Bárány, ott függ a kereszten, Ő mindannyiunk bűnének váltságdíja.

Jézus Krisztus érettünk, helyettünk, miattunk szenvedett. Odahajolt, ahol mi vagyunk: az emberi létbe, abba a mélységbe, ahol nélküle töltenénk az életünket. Halála által kiemelt a bűn verméből, és feltámadása által beleemelt az új életbe. Ő az az engesztelő áldozat, aki “betegségeinket viselte, fájdalmainkat hordozta, vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Ezért kérhetjük őt ma is: “Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis, dona nobis pacem! Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nékünk, adj nekünk békességet!” Őbenne az elbukott világ legyőzetett, és Isten haragja elfordult rólunk.

Testvéreim az a vigasztaló, hogy számunkra a bűn, többé már nem előírt törvényszerűség, amely Isten büntetését vonja maga után. Szabad lábra helyezett Isten, ezért többé már nem kell emésszen Luther kérdése: Hol találok egy kegyelmes Istent?- mert mindannyian tudjuk a választ: a kereszten a mi bűnünk Krisztusé lett, és Krisztus igazsága, szentsége és ártatlansága hitben a miénk és a miénk lehet.

Őbenne, a vétlen vétkesben, és Őrajta keresztül Isten tisztának lát minket, mert megigazított, azaz törvényesen ártatlannak, bűnnélkülinek nyilvánított és folyamatosan tisztának nyilvánít minket. Mindezt, pedig nem azért mert megérdemelnénk, hanem azért mert szeret minket Isten és irántunk nemcsak igazságos, hanem kegyelmes is. Előtte nincs semmi érdemünk. Az, hogy mi tékozló fiúk hazatértünk, hogy “oltárváltás” következett az életünkben, egyedül az ő kegyelmének ajándéka. Jó volna ma reggel magunkkal vinnünk ezt a gondolatot: életünk nem a bűn áldozata, hanem égő hálaáldozat Isten oltárán, amely Krisztus dicsőségének sugarától tündököl Sola gratia! Egyedül Isten kegyelméből élhetünk!

Ezt a ma reggeli üzenetet Isten emlékeztetőül adja számunkra, hitbeli megerősítésként. Jézus Krisztus valóban rátaposott a régi kígyó fejére, de a Sátán továbbra is vergődik, és minden csapása veszélyes lehet számunkra. Igen, mi magunk is némelykor betévedünk a kígyó állította csapdák közé.  Ecclesia militans!- a küzdő egyház hétköznapjait éljük. Ezért bátorít ma is az Úr Jézus: az Ő uralma alatt vagyunk, Isten szeretetében.

Ecclesia triumphans! – a győzelmes egyház általunk is kibontakozhat. Ezért biztat ma az ÚR, hogy szabad lelkiismerettel viaskodhatunk a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk ellen, amíg végre teljes diadalt veszünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Luther Márton szerint Krisztus alteregói kicsi Krisztusok vagyunk ebben a világban. Ma reggel ezt a kijelentő mondatot kérdőjelesen is megfogalmazhatjuk: kicsi Krisztusok vagyunk ebben a világban?

Testvéreim, mi, akiket Isten igaznak nyilvánított Jézus Krisztusért, akiket kegyelméből visszafogadott az istenfiúság állapotába, akik Krisztusba oltattunk kérjük őt, hogy ha hadd teremjük egyre jobban és jobban a bűnbocsánatból, a megváltásból, az igaznak nyilvánításból, és a megszentelődésből származó hálaadó élet gyümölcseit. Csak így lehet az idézett költő versére rácáfolnunk: szívünkben többé már nem az eredendő gazság, mint ravatal feketül, hanem élünk többé nem mi, hanem él bennünk Krisztus. Ámen.

Szigeti Árpád, VI. évfolyam

Reklámok