Gyermekek az Úrban!

“Írok nektek, gyermekeim, mert bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért.”

1Jn 2,12

A felolvasott alapige a e levélrész második nagy gondolati egységének a kezdő verse. Az első nagy gondolati egység a szeretet parancsáról szólt, arról, hogy kit kell szeretnünk. Ez a második gondolati egység arról szól, ami nem foglalhat el központi helyet a szívünkben: „ne szeressétek a világot,…de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökre.” Hogyha jobban megfigyeljük a második részt, akkor észrevehetjük, hogy az apostol minden generációt megszólít. Itt éppen azokat szólítja meg, akik már Krisztushoz tartoznak. A „bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért” kifejezés ugyanis egyértelműen a megkeresztelésükre utal. Mintha ezt mondaná: „Meg vagytok keresztelve, tehát Krisztushoz tartoztok”.

Sokszor gondolja úgy az ember, hogy akinek Krisztus megbocsátotta bűneit, annak már minden rendben van az életében. Itt viszont azt látjuk, hogy igenis szükség van a figyelmeztetésre, hogy el ne tántorodjanak: „aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.”

Vályi Nagy Ervin, a 20. század végének jeles teológusa azt mondja, hogy a „gyermekeim” nem csak biológiai fogalom, hanem itt, a János Első Levelében ekléziológiai fogalom is. Jelentheti az életkoruk szerint fiatalokat, de jelentheti a gyülekezetnek azokat a felnőtt tagjait is, akik a Krisztus-hitben kezdők.

  1. a) Ha az első értelemben nézzük, azt kell kérdeznünk: Miért szólítja meg így ezt a generációt? Az ifjúság vétkei az egész életre rányomják bélyegüket, a zsoltáros is így imádkozik: „Ifjúkorom vétkeire kérlek ne emlékezz”, vagy ott a figyelmeztetés, hogy „minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet”. Isten ismerete nagyon fontos éppen ezek elkerülése miatt, ezért szállott Isten igéje apáról fiúra.

Mit kell tudnia a mai fiatalnak? Ugyanazt, amit a levél első címzettjeinek:

  1. A keresztség által Krisztushoz tartozni azt jelenti: Isten megbocsátja vétkeinket. Életük értékes, mert Krisztus értünk is életét adta.

Ezt a figyelmeztetést a további versekben még kettő követi:

  1. Lehet, hogy sokszor nem úgy tűnik, de a világ szeretete nem visz jóra.
  2. Isten akaratának cselekvése (örökké) megtartó erőt jelent.
  3. b) A „gyermekeim” megszólítás másodszor a lelki növekedés kezdő állomásáról szól. Voltak olyanok, akik éppen akkor fogadták be Krisztust, azaz még gyermekek az Úrban. Sok frissen megtért ember ennyit tud csupán: bűnei megbocsáttattak. Mást még nem igen tudnak, nincsenek ismereteik Isten gazdag világáról, sem az emberek természetéről, de a legfontosabbat tudják, mégpedig azt, hogy bűneik megbocsáttattak. Mennyire fontos, hogy ezt tudjuk! Ez tehát, az első nagy felismerés friss hívőként, gyermekként az Úrban – Isten megbocsátotta a bűneinket.

A levél-fejezet további versei arról szólnak, hogy ahogy növekedünk az Úrban, érettebbekké válunk, lelki értelemben is felnőttekké. Ám minden további lelki fejlődés alapja az a tudat, hogy a „gyermekek” is, az „apák” is – a keresztség által – részesei Krisztus győzelmének. Ezért ismétlődik a következő versben kétszer is: „legyőztétek a gonoszt”. Ami persze nem a mi egyéni győzelmünk, hanem Krisztus győzelmének megjelenése a mi életünkben.

Isten megengedi, hogy eljussunk életünknek arra a pontjára, ahol rádöbbenünk: saját erőnkből képtelenek vagyunk bármit is tenni, hogy az éppen előttünk álló kihívás meghaladja képességeinket. Ezek után Ő cselekszik, Ő győzi le nekünk a gonoszt, mi pedig alázattal, Ő előtte meghajolva ámuldozunk. Alázattal elfogadjuk, hogy „megbocsáttattak bűneink az Ő nevéért”. Ámen.

Székely Szilárd V. évfolyam

Reklámok