A felelősség útja

„Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézs 53,12) 


Van egy új esélyed! Kezdjük újra! Milyen érzést vált ki belőled ez a két felkiáltás? Hadd szorongassalak tovább: Képzeld magad a helyzetbe: Helytelen életmódod következtében leállt mindkét veséd. Egy hozzád közelálló személy felajánlja neked az egyiket, mondván, hogy mindketten tudtok élni egy-egy szervvel is. A műtét sikeres, ám eltelik pár hét, és ismerősöd meghal. Mit érzel? Mit teszel? Hogyan élsz? Ugye, összezavarodnál, ugye, szétesnél, ugye, összetörtnek éreznéd magad? Ugye éreznéd, hogy az új esély, amit kaptál, felelősséggel jár? Megbirkóznál a felelősséggel, vagy elszaladnál

Hétköznapokból vett, talán kissé durva példa, bevallom, talán túlzottan is sarkított helyzet, de megtörténhet. Talán mai igénk üzenetét közelebb hozza – és már ezért megérte

Ha a mai igénket megelőző igeszakaszt elolvassuk, valami, – előbbi példánkhoz hasonló hozzáállással találhatjuk szemben magunkat: Valaki, egy szolga, önként magára vállalta népe bűnét, – amivel senki nem kívánt szembenézni, azért ő maga vállalta a felelősséget, a helyettes áldozatot, hogy így szabadulást szerezzen kortársainak.

A bibliatudomány nagy kérdése ez: kicsoda ennek az igének – tágabb értelemben véve a negyedik Ebed-JHWH éneknekalanya? Ki lehet az, akiről azt olvassuk, hogy népe vétke miatt érte a büntetés, de a nép nem törődött vele, megvetette, arcát is eltakarta előle? Ki lehet az, akit – noha mások bűnét hordozta – a bűnösök közé számláltak? Ki lehet az, akit, az emberek a bűnösök közé számláltak, de az Úr megjutalmazott? A kérdésre több elmélet, spekuláció is született: egy próféta, egy király, Izráel népe.

Bár az Ószövetség fényénél nem tudunk pontos, kielégítő választ adni a szolga kilétét illetően, a történet, a jelenség mégis hordoz mondanivalót, üzenetet: Ahogy ott és akkor lehetséges volt az, hogy valaki az emberi gonoszság következtében egy közösség elnyomott, szenvedő tagja legyen, úgy ez ma is megtörténhetik. Gondoljunk arra, hogy ha egy közösségben, vagy akár magánéletünkben valami rossz történik, mindannyiunk számára természetes a felelősség átruházása „a másikra”, mert az ember ősidőktől fogva nem szereti vállalni a felelősséget tetteiért.

Keresztyénekként hitvallásunkban, hitünkben még konkrétabb választ lelhetünk a kérdésre: Krisztus meghalt bűneinkért. Az Ő áldozata egyszeri és tökéletes, mondjuk tételesen, de hadd kérdezzem: abból, hogy Ő magára vállalta, ami voltam, elhordozta, ami engem illetett volna, hogy nekem életem legyen – következik-e, hogy most már én is vállalom az új, megigazított önmagam? Vállalom-e „új önmagamért” a felelősséget, vagy elfutok előle?

Ma reggeli áhítatom azzal a sarkított példával kezdtem, hogy valakinek az életébe került az, hogy te élhess, ezért te nem maradsz közömbös, mert érzed: felelősséggel tartozol.

Hiszem, szép és nemes, felelősségre sarkalló lehet, ha egy ember halála egy másik ember életét munkálja, ez mégsem éri fel azt az áldozatot, amikor Valaki saját élete árán lelki értelemben szerez számunkra új életet. Vele elindul egy új élet. Az életem egy regény, aminek én lehetek a szerzője is, főhőse is. Az, hogy mit tesz a hős a következő fejezetben, teljesen tőlem függ, az én felelősségem. Ámen!

Szabó Pál Péter, IV. évfolyam

Reklámok