Építők az Úr szolgálatában

“És szóla hozzám az Úr, mondván:  A Zorobábel kezei veték meg e ház alapját, és az ő kezei végzik el azt, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok. Mert a kik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zorobábel kezében az ónkövet.”

Zakariás 4,8-10a

Első olvasásra vagy hallásra talán többen azt kérdezzük most magunkban, hogy miről is van szó ebben az alapigében? Így reggel, talán kissé fáradtan vagy álmosan nem is annyira egyszerű figyelni a bonyolultabb alapigékre. De most mégis arra hívlak titeket, hogy közösen figyeljünk arra, amit Isten mond nekünk Zakariás szavain keresztül. Így kezdődik alapigénk is: „így szólt hozzám az Úr igéje”. Mert Isten nemcsak az ószövetségi korban szólt az emberekhez, hanem ma is megszólít bennünket: talán nem látomásban, vagy egy angyal megjelenésével teszi ezt, mint Zakariás esetében, hanem teszi ezt az ő Szentlelkével. A Lélek munkája az, ha megértjük az igéből Isten akaratát életünkre, szolgálatunkra nézve.

Nézzük először, mit jelent ez: „Zerubbábel keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő keze fogja bevégezni”? Ahhoz, hogy megértsük Zakariás könyvét, ismernünk kell a történelmi hátteret. Círus, perzsa király Kr. e. 538-ban engedélyt ad a Babilónba hurcolt zsidóknak, hogy hazatérjenek. A hazatérők Zerubbábel vezetésével két évre rá lerakják a jeruzsálemi templom alapjait, majd a külső elnyomás és a belső csüggedés hatására 16 évig felfüggesztik az építkezést. Ekkor Isten két prófétát küld, hogy bátorítsák a népet, Haggeust és Zakariást, akik el is kezdik a prófétálást, Isten üzenetének közvetítését.

Ebben az időben Zerubbábel az ún. „király”, a politikai vezető Izráelben, aki Jósua főpappal együtt kezdi el a templom újjáépítését. Az ő keze rakta le az alapokat, és ő is fogja bevégezni. Ez azt jelenti, hogy a templom minden bizonnyal el fog készülni! Ez a mondat tehát biztatásként és ígéretként szólt Zerubbábel számára, hogy a kezdeti nehézségek, az elnyomás és csüggedés ellenére ne adja fel az Istentől kapott feladat bevégzését, mert meg fog valósulni az Úr akarata. Napjainkban talán nem is kaphatnánk szebb ígéretet mi, Isten szolgái, akik az ő országának építésében segédkezünk, hogy ne adjuk fel a Tőle kapott elhívásunkat és küldetésünket. Talán a vizsgaidőszak vagy a pótvizsgák nehéz próbái alatt megfogalmazódott bennünk, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni azt, amit elvárnak tőlünk. De Isten éppen arra biztat most, a második félév elején, hogy bízzunk az Ő akaratában és tervében.

A templomépítés nehézségei sokakban kétségeket ébresztettek, hogy egyáltalán lesz-e valami ebből? Ezzel pedig elcsüggesztették azokat is, akik a „kicsiny kezdet napján”, az alapkő letételekor még lelkesedéssel, reménnyel tele fogtak neki az Úr házának építéséhez. Ők voltak a gúnyolódók, akiket alapigénk említ. Ezért hangzott Isten biztatása a próféta által, elsősorban Zerubbábelnek, másodsorban a munkálkodóknak, hogy ne hagyják abba az építést, még ha látszólag eredménytelen is, mert meg fogják látni a boldog befejezést.

A lelki munkában, a szolgálatban is jelentkezhet az, hogy sok mindent megteszünk, elvégzünk, de valahogy mégsem látjuk annak eredményét, gyümölcsét. És ettől az ember elkeseredhet, elcsüggedhet. Nehézség mindig volt, és mindig lesz, de Isten arra bátorít, hogy ennek ellenére cselekedjünk, munkáljuk az Ő akaratát. Ha Isten templomát építjük, azaz szolgáljuk Őt a gyülekezetekben, akkor számolnunk kell a problémákkal is. Azok megoldásában pedig nem választhatjuk mindig a számunkra könnyebbik megoldást, mert a nehezebb verzió hozza el az eredményt, Isten áldását. Ő az, aki a nehezebb helyzetekben melléd áll, és azt mondja: segítek neked, itt vagyok veled.

Alapigénk így folytatódik: „akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok”. Ezzel az akkori hallgatóságot, kívánta meggyőzni az angyal, aki megjelent Zakariás prófétának, és aki átadta Isten üzenetét. Mert az angyalt maga az Úr küldte, hogy bátorítsa a csüggedőket, és örömhírt mondjon az aggodalmaskodóknak. Azonban ez egyben figyelmeztetés is volt számukra, hogy a templom megépülését ne Zerubbábel vagy az építők érdemének tartsák, hanem egyedül Isten kegyelmének. Így figyelmeztetés ma számunkra is, hogy a szolgálatban elért eredményeket ne önmagunk érdemének, hanem az Úr kegyelmes cselekedetének tartsuk.

Akik csúfolódtak a templomépítés kezdetekor, mondván: ebből úgysem lesz semmi, „azok is örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet”. A zárókő vagy ónkő nem csupán építészeti elem, hanem messiási jel, amely nemcsak azt jelzi, hogy nagy lesz az öröm a templom elkészültekor, hanem azt is, hogy teljes öröm lesz a Messiás eljövetelekor. Bármilyen jelentéktelennek tűnik is sokak számára ez a lelki munka, a mi szolgálatunk a világban, Isten szemében mégis világméretű dolog, amely győzelemre fog jutni, mert Isten az egész föld Ura. Isten munkája által pedig Ő maga jelenik meg bennünk és általunk.

Nekünk tehát ma az a feladatunk, hogy ne csüggedjünk el, és ne tegyük jelentéktelenné az Úr akaratát. Jézus Krisztus biztat erre a Hegyi Beszédben: „ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épített város”. A só nem ízetlenülhet meg, és a lámpást is azért gyújtják meg, hogy világítson. Lámpássá és hegyen épített várossá kell válnunk, hogy munkánk, szolgálatunk által Isten jelenjen meg a világban. Erre buzdít minket Pál apostol is: „szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58). De nem szabad elfelednünk azt sem, hogy a mi fáradozásunk és szolgálatunk a Szentlélek munkája által fog beteljesedni, és ez lesz Isten valódi áldása a mások és magunk életére nézve. Ámen

Simon Emőke, V. évfolyam

Reklámok