Isten elrendelése

”Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az õ foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.”

2Tim1,8–9

Isten szabadított meg minket. Gondolkozzunk el azon, hogy igazából mitől is szabadított meg…,  és tudatosítsuk ezt naponkénti hálaadással. Igaz, legtöbbször fel sem bírjuk fogni ennek a szabadításnak a nagyságát. De ez is azt mutatja, hogy kicsoda a mi Istenünk, hogy milyen ő, aki képes ilyesmit is tenni érted, aki annyira tud szeretni, hogy mindent oda ad neked és érted, még a saját egyetlenegy Fiát sem kíméli. Milyen a mi Istenünk, mit tesz ő?

Isten elhívott szent hívással. Isten elhívása több, mint megtisztelő. Kötelességünk válaszolni erre a hívásra…, de az az örvendetes, hogy ezt lehet hálás örömmel is tenni, éspedig úgy, hogy ez az életünk értelme. Az lehet életünk célja, hogy Istennel legyünk, járjunk, éljünk. Életünket hálaáldozatként neki szentelhetjük. Nélküle semminek sincs értelme. Isten nélkül mi értelme a mindennapi teendőinknek, mi értelme az erkölcsnek? Mi értelme az életnek? Csak születünk, hogy meghaljunk.

„Nem cselekedeteink alapján.” Nehogy azt higgyük, hogy azért hívott el, mert mi olyan jók vagyunk, olyan helyesen cselekszünk mindig, vagy azért, mert mi annyira szeretjük Istent és embertársainkat. Nincs semmi érdemünk. Isten nem arra tekint, hogy hányszor adakoztál, hányszor tűrtél, hányszor voltál kedves, hányszor sírtál, arra sem, hogy hányszor vétkeztél, hibáztál. Az ő elhívásánál nem ezek számítanak. Ha ő elhívott minket, nem dicsekedhetünk, hogy mi mennyi mindent tettünk Istenért. Nem nézhetjük le embertársainkat, akik szerintünk kevesebbet tettek, és nem ítélkezhetünk felettük. Nem voltak olyan cselekedeteink, amelyekkel megelőzhettük volna Istent kiválasztását. „Hanem saját végzése és kegyelme szerint”, önmagáért cselekedett így. Isten azokat is megelőzi, akik még meg sem születtek. „Még az idők kezdete előtt” kiválasztott magának és elhívott minket, még mielőtt apáink éltek volna, még a nagyapáink, ükapáink előtt, még népünk létezése előtt, még mielőtt megteremtette volna a dinoszauruszokat, sőt még a naprendszerünk megalkotása előtt: ő már akkor tudta, hogy téged kiválasztott magának, hogy te hozzá fogsz tartozni… Ezt határozta el Isten kezdettől fogva. Az ok teljesen Istennél van, titok és megelőlegezett kegyelem egyszerre. Titokzatos Isten! És mi hálás csodálattal ébredhetünk rá arra, hogy mindenről előre gondolkodott, és bármi is történjék, semmi sem szakíthat el tőle.

Mindent, amit adott, Jézus Krisztusban adott nekünk. Jézuson kívül nem lehet a miénk sem az üdvősség, sem az Istennel való közösség… Jézus az egyetlen út, aki hozzá vezet; az idők kezdete előtt elrendelt dolgokat Jézus Krisztus által, Jézus Krisztusban adta nekünk. Nem lehet igazi élő kapcsolatunk az Atyával, csakis Jézus által. Az ő Fia nélkül, nincs is Istennel való kapcsolat, csak vallásosság, csak száraz és hideg magány, hiányérzet, üresség. Az Atyát csak a Fiú által lehet megtalálni. Aki Jézus Krisztussal nem találkozott, annak az Atyához sincs köze. Aki nincs kapcsolatban a Fiúval, az az Atyával sem lehet; mert mindent „Jézus Krisztusban adott nekünk”, „Mert benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, a láthatók és láthatatlanok, (…) hatalmasságok; mindenek általa és reá nézve teremttettek.” (Kol 1,16)

Tehát Isten megszabadított minket és elhívott, de nem csak az örök életre nézve, hanem már most, a földi életre nézve is. Sok mindentől megszabadít: betegségtől, veszélyből, terhektől, függőségektől, bűnöktől, félelmektől, szomorúságtól.

„Elhívott”. A mindennapi életben is elhív Isten: különböző feladatokra; elhív talán keresni valamit, alkotni, elhív azokhoz, akiknek szükségük van rád, elhív adni, vigasztalni, bátorítani, szeretni. Elhív az adottságaink kamatoztatására. Neked milyen adottságaid vannak? Mire használod?

Amikor a mindennapi életben küszködünk, az a nagy vigasz számunkra, hogy az üdvösség, amelyre minket méltatott, legyőz minden szenvedést, nehézséget, amit ezen a világon el kell hordoznunk. Ne szégyelljük hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se azokat, akik erre adnak példát nekünk, hanem hirdessük ezt velük együtt, Isten ereje által. Ámen.

Szabó Csilla Julianna, III. évfolyam

Reklámok