Teremjünk jó gyümölcsöket!

Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

(Mt 7,21)

Ennek az igének kettős jelentése van:

Az egyik az a mindennapi igazság, hogy minden szavunk üres, hiábavaló, ha nem erősítjük meg tetteinkkel. Ezt János első levele így fejezi ki: „…ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valósággal” (1Ján 3,18).

A másik a Hegyi Beszéd egészének szellemében az üdvösség, „a mennyek országába jutás” kérdésének tekinti szavaink és tetteink egyezését. Jézust a gyülekezet tagja szólítja „Uramnak”. Az ő Úrként való elismerésével pedig együtt jár a hívő cselekedet, amely a gyülekezetet és – közvetve – a mennyek országát építi.

Még hétköznapi tetteinknél sem mindegy, hogy azokat mi motiválja. Tudnunk kell, hogy nem mindig az a helyes, amit a többség lát jónak. Nekünk is önvizsgálatot kell tartanunk, hogy melyek azok a belénk rögződött téves szemléletmódok, amelyek saját életünket és teológus közösségünket jellemzi. Gyakrabban fel kellene tennünk a kérdést, hogy az, amit most teszek megfelel-e Jézus elvárásának? Az ahogyan beszélek, mozgok itt az intézetben, ahogyan teológus társaimhoz viszonyulok, Krisztus szerinti-e vagy sem? Gyűlölök, vagy szeretek, esetleg elfogadok másokat? Kibeszélek vagy megbeszélek dolgokat?

Nem véletlenül előzi meg igeversünket a hamis prófétákról szóló igeszakasz, és nem véletlenül követi a kősziklára építő ember példázata.

Jézus két dolgot mond a hamis prófétákkal kapcsolatban, hogy óvakodnunk kell tőlük, és hogy gyümölcseikről ismerjük meg őket. Tehát gyümölcseiről ismerszik meg az ember. Jézusnak ez a kijelentése teszi világossá és érthetővé igeversünket, hogy tudniillik, itt nem valami törvényeskedésről, sem jócselekedeteink üdvözítő vagy az üdvösségbe beszámító hatásáról van szó, hanem a háládatosság gyümölcseiről. Arisztotelész mondja: Azok vagyunk, amit ismételten teszünk. A kiválóság nem egyetlen cselekedet, hanem szokás. Ennek a fényében az a lényeg, hogy ki fogadta el igazán szívében Jézus Krisztust, s az értünk végzett megváltó munkájáért ki cselekszik hálából keresztyén hivatásához méltóan. Mert aki igazán elfogadta, és igaz hit által Krisztusba oltatott, annak lehetetlen, hogy ne teremje a háládatosság gyümölcsét, vallja Heidelbergi Káténk is (H.K. 64.).

Az igeversünket követő perikópában azt mondja Jézus, hogy aki hallja ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a kősziklára építette a házát és az árvíz nem mosta el, és a vihar nem tiporta el. Aki pedig hallja, és nem cselekszi, olyan mint aki homokra építette a házát, és összeomlott. És most ennél a példázatnál alapigénk fényében arra kell gondolnunk, hogy aki hallja Isten Igéjét, de nem cselekszi, annak előbb-utóbb összeomlik hite, mert a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában (Jakab 2,17).

Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok? – vonja kérdőre Jézus a hallgatóságot a párhuzamos igeversben (Lk 6,46). Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy honnan tudhatom mit kell tennem? Bizonyára többetekben is most a Heidelbergi Káté 19. kérdésére adott feleletének első két szava ugrott be, amely már szállóigeként párosult ehhez a kérdéshez közösségünkben. Igen, a szent evangéliumból. Ezért kell az önvizsgálat során azt is megvilágítani, hogy milyen gyakran találkozom Istennel az Ő igéjében anélkül, hogy kötelező lenne, konkrét formában: milyen gyakran járunk áhítatokra és akadémiai istentiszteletekre, milyen gyakran veszem kezembe a Szentírást úgy, hogy ne vizsgára kelljen készülnöm belőle?

Isten arra szólít fel bennünket a mai reggelen, hogy gyakrabban keressük Őt, hogy igaz hit által Krisztusba oltassunk, és így az üdvbizonyosság hálájaként teremjünk jó gyümölcsöket nemcsak a mai napon, hanem egész életünkben.

Nagy Norbert-Levente, IV. évfolyam

Reklámok