Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra

Jákob pedig fölébredve álmából ezt mondta: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.  Megrémült azért, és így szólt: Mily félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és az ég kapuja.

1Móz 28. 16 – 17

Jákob, álmában egy hatalmas létrát lát. Pontosabban, az eredeti szöveg szerint, egy kőből égig érő lépcsőzetes alakú szerkezetet. De maradjunk mi a lajtorja vagy létra kifejezésnél, hiszen az eszköz rendeltetése és nem a formája fontos. Egy olyan létrát, ami leér a földig, a teteje pedig az égig ér, s Isten angyalai le-fel járkálnak ezen a létrán, az Úr pedig a létrán áll.

Biblián kívüli szövegekben és teológián kívüli tudományokban számtalanszor előjön a létra jelképe. A teljesség igénye nélkül párat fölsorolnék. A létra a fölemelkedés, az igaz értékben való fejlődés útjának legelterjedtebb szimbóluma a pszichológiában. Filozófiai jelentése az ég és a föld közötti kapcsolatra vezethető vissza. Egy olyan, különböző szintek közt feszülő utat jelenít meg, amelynek formája a fölemelkedés fokozatos lehetőségét jelképezi. A különböző mítoszokban megjelenő létra, ugyanazt a szerepet tölti be, mint a Világfa. Ég és Föld együtt alkották az Egészet, szétválásuk után megtörtént az első elkülönülés melyet egybe köt egy létra. Két nága (félisten) egy létrát készíttetett Buddhának, hogy alászállhasson a Meru hegyéről. Dante Isteni színjátékában is megjelenik, és itt az ég és föld közötti közlekedés lehetőségét szimbolizálja. Az egyiptomi Halottak Könyvében olvashatjuk: „létra állíttatott, hogy láthassam az isteneket”. Szentíráson kívüli hagyományban, tehát a létra az ég és föld közötti átjárhatóságot biztosítja.

Mire való egy létra a közhasználatban? Arra, hogy két pontot összekössön, amit el akarunk érni. Ha valaki ki akar cserélni egy villanykörtét, akkor általában létra kell hozzá. A létra meg azt jelenti: két pontot összeköt egymással, ami amúgy elérhetetlen lenne.

Szüntelen próbálkozása a mindenkori embernek elérni az istenséget, a legfelső pontot; közel, oda fölkerülni, ahol a felsőbb hatalom, istenség, Isten áll. Ebben a próbálkozásában, azonban téves a módszer. Az ember akar fölmenni Istenhez vagy lehozni Őt magához. Az ember szeretné bevonni Istent saját történetébe. Az ember megpróbálta már egyszer elérni az elérhetetlent. Az 1Mózes 11-ben van megírva a Bábel tornyáról szóló híradás. Az ember megpróbálja elérni az elérhetetlent és így tervezget: égessünk téglákat, csináljunk egy nagy tornyot. Kössük össze a földet az éggel. Ma már tudjuk, hogy fantasztikus dolgokat meg tudnak csinálni a mérnökök. Összekötnek egymással földdarabokat. Hidakat tudunk készíteni, és a technika összeköti a földet a holddal meg különféle űrszondákkal. Egyetlen dolgot azonban nem tud az ember: összekötni magát Istennel, pedig próbálták ezt Bábel tornyánál. Ennek a toronynak az volt a lényege, hogy elkezdjük a földről építeni, és addig építjük, amíg fel nem érünk az égig, s így elérhető lesz Isten.

A most olvasott igeverset megelőző történet miről szól? A fordítottjáról. Nem úgy van, hogy az ember keresi az utat Istenig, hanem úgy van, hogy Isten keresi az utat hozzánk. Nem mi hívjuk, zsugorítjuk, sulykoljuk bele Istent a mi történelmünkbe, hanem Ő hív el, nekünk pedig részt kell vállalni az Ő történetébe. Jákob ezt látja álmában, és ez a létra helyes keresztyén értelmezése. Jelképe ez a Bibliában, az Isten szeretetének, amely Karácsonykor lesz aktuálissá, mert most még csak azt látjuk, hogy ott állt az Úr a létra tetején. Majd Karácsonykor el tudjuk mondani, hogy az Úr nemcsak a létra tetején állt, hanem leszállt, lejött a földre. Lejött a betlehemi jászolbölcsőbe, de lejött a Golgota keresztjére, lejött Arimátiai József nyitott sírjába az Isten kegyelme, és ez mindig csak így lehet: felülről lefelé. Augustinus a Vallomások című művében írja: „sosem találtalak volna meg Uram, ha Te előbb nem találsz rám”. Isten a kezdeményező, Ő hív bennünket az ő történetébe. Az ige nyilvánvaló nagy üzenete számunkra: az ember megmaradásának lehetősége csak abban van, hogy Isten összeköti az eget a földdel, Jézus Krisztus földre jötte, szenvedése, halála és feltámadása által.

Isten meg kereste Jákobot álomban és így keres bennünket is naponta. Lejött Jákobért és lejött értünk is a földre. Azt mondja Jézus Krisztus: Azért jött az Emberfia – hozzátehetnénk: le a földre -, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.

Nos, Isten sosem jön, sosem keres üres kézzel. A felolvasott igében megszólítja Jákobot: „Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak, Izsáknak Istene” és elkezdi neki mondani, hogy mi a terve. “Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” Vagyis, Isten ígéretet, megváltást, áldást hoz magával. Felülről, lefele jön a létrán… prédikátoron, igehirdetésen, éneken,  felebaráton, tanáron, kollégán, Igén, Szentlelken keresztül. Ez a keresztyén élet vertikális valósága.

De van a keresztyén életnek horizontális mozgásköre is. Ez különösen számunkra, jövendőbeli lelkipásztorok számára fontos, és ezt meggyőződéses erasmistaként, hangsúlyoznám, hogy minden laikus számára is fontos szempont. Az Istentől kapott áldás vonzáskörében, a keresztyén embernek el kell jutnia itt a földön egyik embertől a másikig, lélektől lélekig, ifjútól idősig, pogánytól hívőig. Mindezt azért, hogy bizonyságot tegyen. Mindezt azért, hogy az ige hirdetése által nyitottá tegye embertársait Isten áldásának elfogadására. Hogy minél többen elfogadják, hogy vágyjanak minél többen Isten áldása után, úgy, mint Jákob, ki azt monda: „nem bocsátalak el, míg meg nem áldasz”.

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás. Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” – írja Weöres Sándor. Félelmetes és rettenetes ez a hely. Isten temploma és a menny kapuja. Ámen

Márton István, III. évfolyam

Reklámok