Adj innom!

“Egy samáriai asszony jött vizet meríteni, s Jézus azt mondta neki: Adj innom!”

Ján 4,7: Adj innom!

Szomjan halok a forrás vize mellett, tűzben égek, és mégis vacogok, írja Francois Villon az Ellentétek című versében, mert befogad és kitaszít a világ, így zárul a versszak. Ellentétek, melyek ma is ismerősek csak esetleg más megfogalmazásban, mert egy ellentmondásos világban élünk. Egy interneten is keringő szövegből idézek néhány sort:

Korunk ellentmondása, paradoxona az, hogy

  • magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk,

  • szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk,

  • többet költünk, mégis kevesebbünk van,

  • többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük,

  • nagyobbak a házaink, és kisebb a családunk,

  • több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.

  • több képzettséggel, de kevesebb értelemmel,

  • több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk,

  • több a szakértőnk, mégis több a problémánk,

  • több gyógyszerünk van, de kevesebb egészségünk.

Megsokszoroztuk javainkat, de csökkentettük értékünket.

Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk.

Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.

Megtanultunk rohanni, de várni nem.

Ez a gyors étkezések és a lassú emésztések kora,

a nagy emberek és kis jellemek,

a kiemelkedő hasznok és sekélyes kapcsolatok időszaka.

A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások,

a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.

Olyan kor, Mikor sok van az ablakban, De semmi a szobában.
Nyugaton és Keleten is a helyzet változatlan. A samáriai asszony élethelyzete ma is megismétlődik.

Nagyon gazdag történet ez a találkozás a kútnál, sok-sok szimbólummal. A kútnál, a víznél találkoznak Jézus és a samáriai asszony. Mit jelent Jézussal a kútnál találkozni? Az élet legváratlanabb, leghétköznapibb helyzeteiben is találkozhatunk Jézussal. Életünk hétköznapjaiban, élethelyzeteiben szólít meg Jézus. Az istenélményt sokszor valami magasztos helyen hajszoljuk, keressük és nem vesszük észre Jézust, nem halljuk az ő hangját, pedig ott van előttünk.  Hogy is lesz az utolsó ítéletkor? Uram, mikor láttuk, hogy éheztél vagy szomjúhoztál vagy hogy jövevény vagy mezítelen vagy beteg vagy fogoly voltál és nem szolgáltunk neked? Amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem nem cselekedtétek meg.

A fáradt, az utazástól elfáradt Jézus megszólít egy samáriai asszonyt. Furcsa kép ez, az ég és föld ura, az egyház feje, Jézus fáradtan szólítja meg a kút mellett ezt a samáriai asszonyt. Micsoda feszültség van ebben a képben, helyzetben.

A feszültségek nemcsak a külvilágban, kultúrák, vallások, népek emberek között vannak, hanem bennünk is, emberekben. Ebben az asszonyban is ott volt a sok elrontott korábbi kapcsolat feszültsége, a jelenlegi családi állapotának a fonáksága. Ő ahhoz szokott, hogy megszólják vagy leköpjék és lám Jézus nem megszólja, hanem megszólítja. Még ha a mai fülünknek durván is hangzik az adj innom parancsa, egy mondjuk sokkal kedvesebb kérlek adj innom egy kis vizet udvariasabb kérésénél, Jézus falakat bontott, az előítélet falait ebben az asszonyban és körülötte. Zsidó létére Samáriában megszólított egy asszonyt. Jákob, az ősatya kútja Samáriában van. Samáriában, ahonnan elhurcolták az őslakosságot, vagy elmenekültek és azok, akik otthonmaradtak, a betelepülőkkel keveredtek, asszimilálódtak. Mit hogy csináljunk tiszteletes úr? Jobban érvényesül a gyermek az állam nyelvén. Akik kitartottak a fogságban is, a megpróbáltatások között is a hitük, a nyelvük, a népük mellett, azok lenézték azokat, akik asszimilálódtak. Hiába voltak testvérek, már nem talált a szó. Mi akárcsak a tanítványok, értetlenkedünk, miért állt szóba Jézus ezzel az asszonnyal? Mi esetleg azokat szólítjuk meg, akik eljönnek a templomba. Hacsak nem beszélünk el a fejük felett. Református gyülekezetekben, ha betéved egy-egy idegen ember, akkor szúrós szemmel megnézzük és legfeljebb úgy szólítjuk meg, hogy üljön arrébb, mert az az én helyem.

Jézusnak esélye sem lett volna ezzel az asszonnyal egy zsidó zsinagógában vagy a jeruzsálemi templomban találkozni, de a Jákob kútjánál, ahová máskor is járt az asszony vízért, találkozott vele, megszólította őt és megváltoztatta életét.

Teológiai berkekben vita szokott lenni, hogy van-e testvérem megtérés élményed, mikor találtál rá Jézusra életedben? Itt az asszony jön Jézushoz, de Jézus az, aki megszólítja. És ez a lényeg. Isten vár ránk és előkészíti a vele való találkozás alkalmait. Sőt, meg is szólít olykor, csak mi nem vesszük észre.

Jézus átlépett az előítéletek határán és megszólította ezt az asszonyt és az ő személyén, életén keresztül egy egész közösséget.

Mi a templomban a gyülekezet 10 %-t érjük legjobb esetben. Ki kell lépnünk a falak közül, ha szeretnénk megszólítani a többieket. Milyen kutakhoz járnak az emberek? Mert szomjasnak minden ember szomjas lesz egy idő után. Sokszor elhangzik ez a vád, hogy olyan istentelen társadalomban élünk, hogy a mai ifjúság már nem keresi az Istennel való kapcsolatot, már nem fontos, nem érték számára az egyház, a közösség.  Nem igaz. Keresik, csak nem biztos, hogy hozzánk jönnek, a mi egyházunkban fakadó forráshoz, kútvízhez, hanem elmennek olyan kutakhoz, ahol megszólítják őket.

Szomjat oltani belsőleg kell, nem kívülről. Ha kívülről megmosakszunk, azzal még nem oltjuk szomjunkat, csak tisztábbak leszünk. A vallásosság az külsőség, a hit az, ami belső dolog és aminek meglátszanak a külső gyümölcsei.

Mi, egyházban élők, Gyökössy Endre szavaival, az egyházba betévedőknek vagy az egyháztól távol maradóknak, mai asszimilálódott samáriaiaknak a fejét szeretnénk megmosni, fejmosást tartunk nekik, míg Jézus a tanítványok lábát mosta meg.

Jézus nem halt szomjan a kút mellett, mert megszólította az asszonyt. Nem olvasunk ténylegesen arról, hogy az asszony vizet merített volna, csak arról, hogy a Jézussal való beszélgetés hatására a vödröt letette és elment a városba hirdetni az evangéliumot, Jézus Krisztussal találkozott.

A Jézussal való beszélgetés szomját oltotta, asszonynak, Jézusnak egyaránt. Lehet, hogy nem is a vízre vagyunk szomjasak, hanem az emberi szóra? Arra, hogy megszólítson, akár segítségemet kérje, vagy csak érdeklődjön hogy létem felől? Ha tudom, hogy fontos vagyok valakinek, akkor ez a felüdülés erejével hat. De ha nincs ilyen segélykérő szó, akkor megkereshetem én magam azokat az alkalmakat, helyzeteket, amikor hasznossá tudom tenni magamat, amikor segíteni tudok másokon, amikor meghallom a néma kiáltásokat.

Az evangélium végén újból arról olvasunk, hogy Jézus újból szomjas, csak immár nem egy kút mellett, hanem a kereszten mondja, szomjazom.

És nincs, aki enyhítse szomját, a katona csak az ecetes izsópot nyújtja fel. Jézus meghalt a kereszten, hogy mi ne haljunk szomjan életünk sivatagos vidékein, hogy rátaláljunk az ősi kutakra. Meghalt érettünk, hogy lebontsunk a köztünk levő válaszfalakat, hogy tudjunk egymással szóba elegyedni a kutaknál, a találkozási pontoknál. Ilyen kút a Szentírás igéje, amelyet a különböző felekezetek ugyanúgy olvashatnak és olvasnak is ezen a héten.

A hiteltelen papra szokták mondani, hogy vizet prédikál és bort iszik. Én azt mondom, hogy bort iszom és vizet prédikálok. Bort iszom, vagyis vallom, hogy Krisztus kiontott vére lemossa bűnünket és a kútból húzott víztől, mely mellett ő van, új életre kelünk. Ámen

Kvár-Pata utca, 2015 jan. 24 – Sógor Árpád, ifjúsági lp.

Reklámok