Egymásra pakolt dobozok

„Amiért szenvedtem ezeket is: de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.”

(2 Tim. 1,12)

Szenvedés, hit, bizonyosság, kincs…

Mi a te legnagyobb kincsed?

Honnan való?

Megbecsülöd-e azt?

Úgy kérdezem, mintha elő akarnám tőled csalni azt, ami a legértékesebb. Úgy kérdezem, mintha tudnám, hogy szánt szándékkal el akarod rejteni azt, amit legnagyobb kincsednek érzel.  Mi ez a nagybetűs KINCS?

Végigforgatod gyorsan magadban a gondolatot, elindulsz a belső raktárad folyosóján, keresed az ajtók mögött rejlő értékek között a legnagyobbat. Van itt minden: család, barátságok, érzelmek, titulusok, szeretők és szeretettek. Rangsorolod őket, dobozokba pakolod, rendszert készítesz, tudatosítod magadban mit, miért és hogyan csomagolsz. A család a biztonság dobozba, a barátság a szórakozás dobozba, a munka az önmegvalósítás csomagba kerül.  Egymásra raknád azokat, de nem tudod eldönteni, hogy melyik a legnagyobb, legsúlyosabb doboz, a legjelentősebb, ami alapként állhat és hátán tartja az összes többi dobozt.  Nem találod, egyszerűen nem látod. Hiába dobozoltál be mindent, ha nincs amire építkezni. Visszamész az érzelmi, értelmi és spirituális elemek osztályára és elkezded kutatni a jól megtanult, biztos válaszok és gondolatok között. Elindulsz az A sortól és végigpásztázod az összes polcot, de nem találod. Egyre hevesebben kutatsz.  Megrémülsz. Nem igaz, hogy nincs! Mihez kezdek? Hogy építkezek?  Lassan felborul az egész rendszer, minden elem elszóródik, semmi nincs a helyén. A legnagyobb káosz közepén egyszer csak egy régi, poros könyvet pillantasz meg a B sorban. Leemeled. Egy megsárgult szakadt laprész hull ki belőle, melyen karakteres kézírással a következő sor áll: Mert tudom, kinek hittem és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.

TUDOM KINEK HITTEM és BIZTOS VAGYOK benne, hogy az, amit nem találok, amit nem látok az biztonságban van az Atyánál.  Biztos vagyok abban Akiben hiszek és TUDOM, hogy Nála megtalálom azt, amit keresek.

Nem azt olvasom, hogy remélem megtalálom, vagy, hogy lehet, hogy ott van, ahol gondolom, hogy van. Azt olvasom – hangsúlyozom még egyszer -, hogy TUDOM és BIZTOS VAGYOK.

Most már minden világos. Megtaláltam az önbizonyítékomat, a saját belső raktáramban. TUDOM és BIZTOS VAGYOK benne.  Erre építkezem, erre pakolom rá a dobozaimat, ez az én bizonyítékom arra, hogy van KINCS, amit az én Atyám ismer, számon tart és megőriz.

Ismeretes, hogy Pál apostol Timóteusnak a második római fogságából írja a második levelét. Ismeretes az is, hogy a zsidók haragja azért lobban fel Pál ellen, mert az evangéliumot a pogányok számára is elérhetővé tette.

A fogság, mint élethelyzet, kétségtelenül szégyenéletes volt, ezért is válik szükségessé, hogy Pál apostol megerősítse az őt követőket abban, hogy az ő helyzete sokkal inkább dicsőséges, mert az evangéliumért szenvedhet.  Hogy bebörtönzése ne ejtsen csorbát tekintélyén, kijelenti, hogy azért ítélte őt el a nép, mert engedelmeskedett Isten hívásának. Ámde emberi hatalom nem írhatja felül Isten mindenhatóságát; az isteni akarat és az emberi együgyűség, a valódi, igazságos és az igazságtalan ítélkezés szembeállításával az apostol olyan kontrasztot hoz létre, melyből kitűnik, hogy ámbár emberi hatalom elítélte, bilincsbe verte, azokban mégsincs mit szégyelnie, mert Isten akarata szerint járt el.

Mert tudom kinek hittem.

Megkötöztek. Elítéltek. Megbilincseltek.  Megvetnek.

Ha Pál apostol helyébe képzeled magad és egy kicsit átéled a helyzetét, azonnal kitör belőled a kérdés: Hogy lehet, hogy a legnagyobb nélkülözésben sem bizonytalanodik el, hogy lehet, hogy az ő lelki raktárában a dobozok nem esnek le egymásról? Még mindig bízik, sőt: TUDJA, kinek hitt.

Ahogy Antoine de Saint-Exupery elárulja a Kis Hercegnek a róka titkát: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél- az teszi olyan fontossá a rózsádat.”, úgy árulkodik Pál apostol saját kijelentésében, a hittel történő bizonyságtételének legnagyobb tartalmáról: a hit, amivel Isten felé fordul, az teszi olyan rendíthetetlenül szilárddá az ő belső bizonyságát.

 

 

Meg fogja őrizni ama napra.

Isten mindenhatósága, hatalma, hit által és az Ige által válik láthatóvá az ember számára.  A hitre jutott ember legnagyobb kincse, az ő üdvössége olyannyira biztonságban van, mint a kincstárnokra bízott érték. Ha az emberre lenne bízva az ő üdvössége, ha a kezében volna a legnagyobb kincse, nagy lenne a veszélye annak, hogy elveszti, túlad rajta, vagy épp elragadják tőle. Ámde a tudat, hogy a mindenható Kincstárnok megőrzi számára a kincset, a legszilárdabb biztosíték arra, hogy a kincset senki meg nem károsíthatja, el nem rabolhatja.

Gondold meg hát jól, kire bízod a kincsedet.  Ismerd meg azt, akinél hatalmasabb oltalmazót nem találsz. A te saját feladatodat pedig lelkiismeretesen végezd, hogy egyenes gerinccel állhass meg a Kincstárnok előtt, ama napon.                          Ámen

Kovács Zsuzsa, II. évfolyam

Reklámok