Állj meg, és nézz szembe vele!

 57. Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová mégy! 
  58. És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania. 
  59. Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. 
  60. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. 
  61. Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak. 
  62. És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára. 

Lk 9,57–62

 

A rókáknak barlangja, a madaraknak fészke, a teológusnak egy jó nagy kofferje van. Gyakorlatilag egy bőröndben élünk egyetemista vagy akár líceumi éveink kezdetétől. Az „otthon” fogalma kiterjed a „mindenhol”-ra, és tömörül a bőröndben. Az elején talán még izgalmas, de idővel egyre fárasztóbb és frusztrálóbb érzés a folytonos költözködés, úton levés. Belefáradunk abba, hogy sok helyre megyünk, de szinte sehova sem érkezünk meg. A bőrönd ott van, de a lélek csak az egy hét múlva induló vonattal utazik. És ez csak egy tényezője a Jézus-követő ember életének… Hány meg hány kapcsolatunk szakad meg a sokszor el sem képzelt távolságok miatt. Sokszor búcsút kell vennünk, anélkül hogy elbúcsúzhattunk volna. Majd magunkban lerendezzük! És a szülők… Jó nagy esélye van annak, hogy a betegágyához nem mi fogjuk a vizet vinni, nem mi fogjuk azt a kis pürét odaadni neki.

És ezt most nem egy melankolikus naplójából idéztem. Csak azt mondtam, amit Jézus is mondott a vele levőknek. Nem hitegeti a követőit, elmondja, hogy mi vár rájuk. Alapigénk előtti részben olvasható Jézus „megdicsőülése” története. A tanítványok látták, amint az Úr Mózessel és Illéssel Jézus élete végéről beszél, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. Ennek fényében a követésre hívó felszólítás még nagyobb hangsúlyt kap. Utolsó útjára indul, Galileából Jeruzsálem felé. Sokan követik, hisz csodákat tesz, gyógyít. Rajonganak érte. Az első önkéntes jelentkezőt pont ez a rajongás készteti arra, hogy azt mondja: „Követlek, akárhová mégy.” Ne gyere, nem lesz hol aludnunk. Ha ez visszariaszt, ha ez lelohasztja a lelkesedésed, akkor nyugodtan menj haza. A Krisztus útján józanságra van szükség, nem pedig időről-időre fellobbanó és kihunyó rajongásra.

Kövess engem! – mondja a másiknak Jézus. „Jó, de előbb…” Nem. Az Isten országánál semmi sincs előbb. Még a halott édesapa eltemetése sem? – kérdezhetnénk. Akkor és ott nem. Akkor nem, amikor az Úr a Golgotára készül.

A harmadik megszólaló ismét egy önjelölt. De jóformán ki sem mondja, hogy követni akarja a Mestert, máris szabadkozni kezd. Jézus nem utasítja el, hanem döntésre sarkallja, sürgeti a válaszadásra. Aki az eke szarvára teszi a kezét… Lépj vissza, vagy ragadd meg az alkalmat, de akkor már nincs helye a hátratekintésnek, nem meredhetünk magunk mögé, mint Lót felesége, hisz előttünk egy sokkal sürgetőbb valóság van: az Isten országa.

Önkéntesek, elhívottak és szabadkozó önkéntesek – időről időre felismerjük magunkban hol egyik, hol másik viszonyulásmódot. Lehet, hogy az elején nagyon akartuk, rajongtunk, pattanásig megfeszülve készültünk a felvételire. Aztán bejutottunk, s mi is ráébredtünk, hogy egy bőrönd az otthonunk, hogy meghalnak a kapcsolataink, hogy nem feltétlenül lehetünk ott annál a betegágynál, amelyiknél lenni szeretnénk. Kijózanodunk. Ez a valóság. Ennyi mindent odaáldozunk az Isten országáért?

Igen, erről is szól ez az ige. Arról, hogy MINDENT oda kell adnom: a határozott akaratomat, teljes engedelmességet, teljes erőmet, képességemet Isten szolgálatába kell állítanom – szeretetből. Megéri? De mit kapunk ezért cserébe? Erre is választ ad az Ige. Ugyanaz a válasz, mint az előző kérdésre: MINDENT. Isten teljes szeretetét, teljes gondoskodását (testi és lelki síkon egyaránt), teljes bocsánatát (amely minden vétkemet fedezi) adja, életünk végéig fogja a kezünk.

Amikor mélyponton vagy, és legszívesebben itt hagynád az egészet, akkor jusson eszedbe Ákos dala: „Elmenni innen messzire, nem lenne válasz semmire, nem lehetsz gyenge ennyire, feledni és feladni kész, veled lesz úgyis az egész, innen akármerre mész, maradni igazán nehéz, állj meg és nézz szembe vele, állj meg és nézz szembe vele!” Ámen.

Kovács Bella, VI, évfolyam

Reklámok