Úgy legeltetem őket, ahogyan kell.

“Az elveszettet megkeresem, az eltévelyedettet visszahozom, a sérültet bekötözöm, a beteget erősítem, a kövéret és erőset elveszítem. Úgy legeltetem őket, ahogyan kell.”

Ez34,16

Hol vagy? Hogy vagy? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kellene bombáznunk a körülöttünk élő embereket. S ha a válasz az, hogy beteg vagyok, vagy talán elveszett, sérült, gyenge, akkor nekünk az kelllene legyen az első reakciónk, hogy én pedig itt vagyok és segítek. Ha kell segítek a gyógyulásban, ha kell segítek a megerősödésben, ha kell kötözgetlek téged. A felolvasott vers a Jó Pásztor és ugyanakkor a jó pásztorok munkáját írja le. Így tesz a mi Jó Pásztorunk és ezt teszik azok a jó pásztorok is, akiket ő bíz meg ezekkel a feladatokkal, és akik hűségesen, az Ő utasítása szerint munkálkodnak.

Azonban nem minden pásztorról lehet elmondani azt, hogy jó. Vannak hűtlen pásztorok is. A 34. rész első felében pontosan erről olvashatunk. Ezékiel prófétának a hűtlen pásztorok ellen kell szólnia, akik önmagukat legeltették. Érdemes megfigyelnünk a 4. verset, amely pontosan ellentétben áll a felolvasott verssel. Ezt mondja az Úr Isten a hűtleneknek: „A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk.” Mindez azt mutatja, hogy a feladat az övék volt, de még csupán megközelítőleg sem végezték jól.

Egyik ünnepen Úrvacsorát vittem egy nagyon régóta ágyban fekvő idős néninek. Az a látvány, ami akkor elém tárult igen megrázott, könnyeket csalt a szemembe. A néni gyermekeivel élt együtt, akik nem gondoskodtak úgy róla, ahogyan azt megérdemelte, vagy ahogyan a betegségnek megfelelően kellett volna. Isten rájuk bízta ezt a beteget, ők azonban nem fáradoztak ennek gyógyulásán. De milyen jó, hogy nem ér itt véget ez a történet. Hiszen nemcsak az elém táruló látvány csalt könnyeket a szemembe, hanem az is, hogy ez a néni mind a kenyér, mind pedig a bor átvétele előtt hangosan imádkozott, méghozzá saját szavaival. Ennek az Igének a fényében tudtam csak mindezt megérteni. Ott, ahol a gonosz pásztorok hűtlenül munkálkodtak, maga a Jó Pásztor lép közbe. És ezen nem azt kell értenünk, hogy fizikailag meggyógyította őt, hanem azt, hogy más módon gyógyította meg. Úgy, hogy hittel ajándékozta meg. És ez a legnagyobb gyógyítás, amit csak megcselekedhetett. Ennek a beteg asszonynak erős hitet adott, hogy ott ahol az emberi gonoszság uralkodik, ott ahol gonoszul végzik el a rájuk bízott feladatokat, ott ő mégis tudjon összekulcsolt kézzel, Istenben bízva reménykedni és élni. Ez a leghatalmasabb gyógyítás. A mi emberi gyarlóságaink nem tudják útját állni Isten szeretetének.

Az elveszett, az elűzött, a megtörött is megjelenik ebben a versben. Úgy gondolom, hogy mindezekben azt kell észrevennünk, hogy Istennek szívügyei az ilyen sorsok. Csodálatos az az Ige, amit János evangéliumában olvashatunk: „ A világosság fénylik a sötétségben.” , vagyis maga Jézus Krisztus fénylik a sötétségben. Érdekes, hogy nem azt mondja, hogy a világosságban. Ő a sötétségben fénylik, ott ahol egy cseppnyi világosság is örömet okoz. Fényével az elveszettnek, aki a sötétben tapogatózik, utat mutat, utána megy és visszahozza az elűzöttet is, a megtöröttet is a fény felé fordítja és a bekötözés által mutat számára új és reményteljes jövőt.

Ha az elveszett emberre gondolok, akkor egy olyan ember van előttem, aki bolyong, sokféle út áll előtte és nem tud választani, mintha egy útvesztőben, labirintusban lenne. Az elveszett ellentétben áll azzal, aki a helyén van. Az elűzöttre úgy tudok gondolni, mint aki folyamatosan menekül, hátratekint és még mindig üldözik, nincs nyugalma, nincs megnyugvása. A megtörött pedig egy meggörnyedt ember, akit talán megviseltek az élet próbái, nehézségei, s ebbe a szomorú állapotba bele is törődött. Talán most magadra ismersz, vagy ismersz ilyen embereket. De milyen hatalmas az, hogy ma is szól az Úr Isten és azt mondja, hogy van kiút, remény és gyógyulás, mert én magam cselekszem. Ő minket eszközként akar felhasználni. Azt akarja, hogy általa mi is fényesség legyünk a sötétségben. Egyik órán tanultunk arról, hogy tulajdonképpen a sötétség az csak a világosság hiánya. Ha mi a kicsiny kis fényünkkel világítani tudunk, akkor ott nem tud uralkodni a sötétség, ott nem lesz többé sötétség. Ott ez a kicsiny fény utat mutat az elveszettnek és elűzöttnek, ott ez a kicsiny fény kötözgeti a megtöröttet és erősíti a beteget.

Aztán van még egy fontos dolog ebben a versben. Ezt olvashatjuk  „a kövéret s erőset elvesztem.” A következő versekből kiderül, hogy a kövér és erős sanyargatja a gyengét, ezért igazságos Isten ítélete. Kemény szavak, kemény kifejezés áll itt előttünk. Isten nem nézi el a gonoszságot! Nem hagyja büntetlenül a gonoszságot! Lát és igazságosan megítél! Lehet, hogy mi sok minden felett szemet hunyunk, nem nevezzük nevén a bűnt, próbáljuk elpalástolni, ó hát még sem úgy van az egészen. Az Úr azonban nem ilyen. Gonoszság áradt el a földön és özönvíz által pusztította el azt. Prófétákat támasztott, akik Isten megigazító és ítéletet tevő munkáját végezték. Aztán nem nézte tovább a gonoszságot, elnyomást, hanem elküldte közénk a Jó Pásztort, aki ott volt a bűnösökkel, elesettekkel, betegekkel, támogatta azokat, akiknek szüksége volt rá. És majd egyszer visszajön ismét közénk, amikor is mindnyájunknak számot kell adnunk előtte, amikor ítéletet tart ezen a földön, s a juhokat jobb oldalra, a kecskéket pedig bal oldalra állítja.

Próbáljunk jó pásztorok lenni. Próbáljunk hűségesek maradni. Nem mindig könnyű elvégezni az Istentől kapott feladatokat. De úgy tudjunk munkálkodni, hogy amikor majd színről színre az Úr Isten előtt leszünk, ezt  mondhassa: Jól vagyon jó és hű szolgám, az elveszettet megkerested, az elűzöttet visszahoztad, a megtöröttet kötözgetted és a beteget erősítetted, menj be a te Atyádnak hajlékába. Ámen

Karikás Orsolya, IV. évfolyam

Reklámok