Ingyen kegyelem

“De amikor a mi üdvözítő Istenünk jó volta és az emberekhez való szeretete megjelent,5nem a véghezvitt igaz cselekedeteink alapján újított meg, hanem könyörületből mentett meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek által”

Titusz 3, 4-5

Istennek megváltott gyermekei! E felolvasott igében arról beszél Pál, hogy valamennyi testvérével együtt kegyelmet nyertek Istentől, mint ahogyan történik ez azóta is, és ahogyan történt, történik ez velünk is.

És ez egyáltalán nem a mi érdemünk. Isten nem azért váltott meg minket, mert látta rajtunk, hogy mi valamivel is jobbak lennénk másoknál. Ugyanígy: Isten nem azért hívott el a lelkipásztori szolgálatra, mert azt mi jobban megérdemeltük, mint más. Ő nem a cselekedeteink alapján választott ki minket.

És itt fontos meglátnunk azt, hogy Isten azóta is mióta elhívott minket, mindannyiunkat egyenlőnek tart. Nem nézi azt, hogy te jobb vagy ebben és ebben a dologban a másiknál. Nem nézi azt, hogy te jobban teljesítesz valamiben, mint más…Nem! Isten szemében minden ember egyenlő. Ez egy emberi gondolkodásmód csupán, hogy jobbnak gondoljuk magunkat másoknál! Vagy egyik embert többre tartjuk a másiknál.

Persze nyilvánvaló, hogy emberi mivoltunkból kifolyólag számtalan különbözőségünk van, mint ahogy a test tagjai közül is, bizonyos feladatokat jobban eltudok végezni a kezemmel, mint a lábammal, viszont ugyanez fordítva is igaz, hiszen a láb bizonyos feladatokra sokkal alkalmasabb, mint a kéz. Isten terve szerint lett ez így; az ő rendelete az, hogy közöttünk különbözőségek vannak.

Mi szeretjük magunkat megkülönböztetni másoktól. Szeretjük valaki olyanhoz hasonlítani magunkat, akiben észreveszünk valamilyen hibát, rossz tulajdonságot, s ezzel mintegy igazolva magunkat, hogy: Hát milyen ember ő, de milyen ember vagyok én! Még ha ezt nem is szoktuk ilyen tudatosan kimondani.

Sokszor próbálunk magunknak érdemeket szerezni; s lehet, hogy a világi törvények szerint elég jól működik ez, DE Isten előtt nincs semmilyen érdem vagy ok arra nézve, hogy igaznak mondjon minket.

Ahelyett, hogy megpróbálnánk magunkat Isten előtt jó színben felmutatni, próbáljuk meg beismerni, azt hogy korántsem vagyunk olyan jó emberek, mint ahogy azt sokszor hisszük magunkról. Lássuk ezt be, s forduljunk Istenhez kegyelemért. Isten kegyelme nem egyszer valamikor kiáradt történés, s ez azóta megvan; egyszer megtértem, s most már igaz vagyok! Ez nem így van.

Naponta kell odafordulnunk Istenhez kegyelemért. S Isten nekünk nem a mi érdemünkért, hanem az Ő jósága és emberszeretete miatt megkegyelmez nekünk. Elfelejti vétkeinket, gonoszságunkat, s ismét tiszta lappal folytathatjuk életünket.

Ne szégyelljük megvallani azt, hogy nem vagyunk tökéletesek és, hogy szükségünk van Istenre a mindennapokban. Az egyáltalán nem a gyengeség jele, ha felmerjük vállalni, hogy szükségünk van Istenre; hanem pont, hogy ebben rejlik az igazi erő, abban hogy merem vállalni gyengeségemet. És igazából akkor hazudunk a legnagyobbat, amikor azt próbáljuk mutatni az embereknek, hogy mi olyan jók vagyunk, hiszen mindenki tisztában van avval, hogy ez koránt sincs így.

Ha pedig Isten olyan jó hozzánk, hogy kegyelmet gyakorol velünk, hogy a tőlünk kapott megannyi rosszért mégsem fizet rosszal, akkor kevés csúnyább dolog van, mint evvel visszaélni.

Isten kegyelme által beoltattunk a jó gyümölcsfába (Mt 7, 15-20), Istenhez tartozunk. Többé tehát ne teremjünk rossz gyümölcsöt, hanem mint a jó fa ágai teremjünk olyan gyümölcsöt, amelyről felismerik a Fát. Mert ha azt látják rajtunk, hogy nem Isten szerinti életet élünk, akkor ezzel azt mondja az életünk, hogy nem is Istenhez tartozunk. Ne éljünk vissza Isten jóságával, mert ezzel mintegy Istent nem vesszük komolyan, és Istennel gúnyolódunk. És ha így teszünk, akkor eltávolítjuk az embereket is Istentől, és mi magunk is eltávolodunk Istentől.

Isten választott küldötteiként életünk minden pontján arra kell törekednünk, hogy általunk és rajtunk keresztül – életpéldánk által mindenki megismerhesse a kegyelem Forrását. Törekedjünk hát arra, hogy lássák az emberek a mi jó cselekedeteinket, és dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. Ámen.

Gombos Gábor, II. évfolyam

Reklámok