Akarja, hogy tegyem!

  ”Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”

Mikeás 6,8

 

Lemondás, önsanyargatás, áldozathozatal, valami jónak, élvezhetőnek megvonása magunktól. Fogalmakba sűrítve sokszor, sokunknak csupán ennyit jelent a böjt. Ezekhez a fogalmakhoz azt hiszem, önkéntelenül is társítjuk a szenvedést, mint alapérzést. Negatív gondolatok, negatív töltetű érzés vagy érzések, és ilyenkor, a böjti időhöz közeledve talán kicsit megváltozik az Úr Istenről alkotott képünk és ezzel együtt a vele kapcsolatos érzésünk is. Olyan Istennek látjuk őt, aki gyönyörködik az ember áldozathozatalában, kedvét leli a lemondásban és az önsanyargatásban. És azt hisszük, hogy ez az, amit Ő tőlünk vár és elvár.

Az ártalmas képzeteknek, az eltorzult vallásosságnak és a hamis gondolatoknak ebbe a zűrzavarába kiáltja bele Mikeás próféta távoli évezredekből Isten üzenetét és válaszát arra a kérdésre, hogy mit vár el az embertől? Sokszor mi akarjuk kitalálni, hogy mivel tartozunk Istennek. Nem halljuk vagy nem akarjuk meghallani azt, amit ő mondd nekünk. Pedig, ha odafigyelnénk rá, akkor tudnánk, hogy a lemondások helyett inkább gyönyörködik az odaadásban, a felé, aztán az embertárs felé fordulásban.

Mit mond Mikeás? Ember, megmondtam neked, hogy mi a jó, hogy mit kíván tőled az Úr. Azt, hogy tartsd be az isteni törvényeket és az emberiesség szabályait. Más szóval, nem a vagyonodat akarja elvenni az Isten, nem azt akarja, hogy megvond magadtól az ételt, és azt sem, hogy lehajtott fejjel járkálj, hogy minél látványosabban megjátszd magad önmagad és embertársad előtt, csupán csak azt kéri, hogy tartsd magad az ő törvényéhez, és hogy szívből kövessed azt. Három dolgot mondd a próféta, hogy mit is kell tennie az embernek, hogy hű maradjon Istenhez.

I.

Az első, amit elmond, hogy Isten azt akarja, hogy az igazságot cselekedd. Akkor értjük meg, hogy miért fontos igazságot cselekednünk, ha végiggondoljuk, hogy mennyi igazságtalanságot tapasztalunk környezetünkben. A világ mindig is tele volt, és ma is tele van igazságtalansággal. És ameddig ember él a földön, nem is lehet teljesen felszámolni azt. A legkönnyebben az jut eszedbe, amikor ellened követtek el igazságtalanságot. Tövisként örökké szúr, sokszor romba is döntheti az életet. Azt hiszem, mindannyian számba vettük már, hogy mennyi igazságtalanságot kellett elszenvednünk, hogyan rövidítettek meg, csaltak meg és kisebbítettek meg, hogyan játszottak ki, és hogyan semmiztek ki. Nagyon sok tövise és romja van az életünknek, amelyeket mások helyeztek bele. És amikor ezeket végigpásztázzuk, arra is gondolnunk kell, hogy vajon mi igazságosak voltunk-e és vagyunk-e másokkal? Nem mehetünk el úgy az életünkbe helyezett tövisek és romok mellett, hogy ne vennénk számba azokat a töviseket és romokat, amelyek miattunk és általunk keserítik embertársaink életét.

Isten azt akarja, hogy az ő népe, az övéi igazságot cselekedjenek. Jézus egyszer rámutatott egy emberre, Nátánáelre, és azt mondta: Íme, egy igazán izraelita, akiben hamisság nincsen (Jn 1,48). Vajon ránk tudna-e mutatni így Jézus: íme, egy igaz ember, akiben hamisság nincsen? Isten igazságos, és azt akarja, hogy te is igazságos légy. Nem a lemondás, az áldozathozatal kedves előtte, hanem az igazságosság.

 

II.

A második, amit Isten az embertől elvár ez: szeresd az irgalmasságot. Amellett, hogy cselekedd az igazságot, Isten arra kér, hogy szeresd az irgalmasságot. Az életünk, a környezetünk, amiben élünk nagyon sokszor rákényszerít arra, hogy irgalmatlanok legyünk. Ennek átkát nem csak közösségi szinten érezzük, hanem szűkebb világunkban, családunkban is, hiszen sokszor úgy élünk egymás mellett, mint az idegenek. A szülő irgalmatlan a gyermekéhez. Egy anya meggondolatlan életvitele és egy apa iszákossága miatta nagyon sok gyermek nélkülözi manapság a minimumot is, ami a mindennapi élethez szükséges. A gyermek irgalmatlan a szüleihez: kihasználja őket. Apja és anyja csak arra jó, hogy saját céljait elérje, majd hátat fordít nekik. A barát irgalmatlan a baráthoz, mert csak a jó napokban barát, és nem a nehéz napokban. Hány házastárs irgalmatlan a házastárshoz. Rajta tölti ki bosszúját. A munkahelyén felhalmozott mérgét, az életben elszenvedett nyomorúságokat feleségén, férjén és gyermekein bosszulja meg. Nincs rettenetesebb dolog, mint azt látni, hogy családi békétlenség van amiatt, hogy valaki hagyja felgyülemleni magában a munkahelyi feszültséget, majd éppen arra vetíti ki, akit szeretnie kellene, aki a küzdőtársa, akivel irgalmasan kellene cselekednie! Vajon nem ilyen irgalmatlan emberek vagyunk-e mi is? Nem viselkedsz-e sokszor te magad is irgalmatlan férjként, feleségként, gyermekként, vagy szülőként? Vedd számba, kihez voltál irgalmatlan, és kihez kellett volna irgalmasnak lenned. Isten irgalmasságra tanít, mert ő irgalmas. Jézus irgalmasságot gyakorolt még a legnagyobb bűnösök iránt is. Miért nincs több irgalom bennünk legalább azokhoz, akiket szeretünk, akik közel állnak hozzánk: a családunkhoz, a gyülekezetünkhöz, az emberekhez, akik között nap mint nap forgolódunk? A 7. fejezetben (18. v.) olvassuk, hogy Isten gyönyörködik az irgalmasságban. Ha azt akarod, hogy Isten előtt kedves légy, akkor légy irgalmas szívű ember. Ne fizess meg mindenért. Ne vágj vissza. Ne emeld fel a szavad mindig, amikor alkalom adódik rá. Ne a magad jussát és igazságát követeld, hanem légy irgalmas, másokhoz, mert Isten is irgalmas hozzád. Hogyan is élhetnél Isten irgalmasságából, ha te magad nem vagy az? Ha egyszer elfogadtad Isten irgalmát, neked is azzá kell válnod. Olyan emberek kellenek ebben a világba, akik irgalmasságot hintenek szét. Légy te az egyike ezeknek!

 

 

 

III.

A próféta harmadik felszólítása így hangzik: Járj alázatosam a te Isteneddel. Ebben először is benne van az, hogy járj Istennel. Olyan világban élünk, amelyben az emberek Isten nélkül élnek és járnak. És a hitetlenség csak egyre növekszik. Az ember egyre inkább istentelenné válik: önzővé, a maga hasznát keresővé, az anyagi javakat hajszolóvá, a maga törvényeit követővé, a maga akaratát érvényesítővé, önmagát istenítővé, gazdagítóvá, igazságtalanná és kegyetlenné. Aki így tesz, az már hátat is fordított Istennek.

Járj Istennel! – szólít fel Mikeás. Ám nem mindegy, hogy hogyan teszed ezt. Duzzogva, ellene lázadozva, fél szívvel. Mert lehet szelíden, állhatatosan, hittel is járni. Csak ha így követed Istent, akkor tapasztalhatod meg áldásait és kegyelmét. Ez a különbség az igaz és a hamis ember között. Az igaz ember alázatos, engedelmes. Itt nem alázatoskodásról van szó, hanem arról, hogy tudatosan odaadjuk magunkat Istennek, és szüntelen azon vagyunk, hogy megismerjük és cselekedjük akaratát. Az ilyen ember jár Istennel. Valahogy úgy képzelem ezt el, mint a kisgyermeket, aki az édesapja kezét fogja, és vele jár. Enged a szülő vezetésének. Elképzelhetetlen lenne, hogy egy kisgyermek kezdje rángatni a szülőjét és a maga útján kezdje vezetni. Mindig fordítva történik. A gyermek enged a szülő akaraténak, mert ő tapasztaltabb, bölcsebb, felelősségteljesebb.

Arra teremtettünk, hogy Isten képének a hordozói legyünk. Ezért legyünk olyanokká, akikben felragyog a jóságos Isten képe, mely ugyan a bűnesettel összetört, de helyreállíttatott a mi Urunk Jézus Krisztus által. Hadd látszódjék meg rajtunk, hogy Isten gyermekei vagyunk abban, hogy igazságot cselekszünk, irgalmasan élünk, és Istennel alázatosan járunk. Ámen.

 

Gáti Tibor, VI. évfolyam

Reklámok