Hogyan böjtöljünk?

“Amikor pedig böjtöltök, ne legyetek olyan komor ábrázatúak, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek a böjtölésüket. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat.Te pedig amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat,hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked nyiltan.”

Mt. 6, 16-18

Keresztyén testvéreim! A most felolvasott igénk a böjtről szól. Ilyenkor böjti időszakban gyakran úgy tesszük fel a kérdést, hogy kell-e nekünk böjtölni, vagy sem? A böjt gyakori jelenségnek számított a Jézus korabeli zsidóság életében. Gyakran előfordult az, hogy napokra, vagy akár hetekre megtartóztatták magukat bizonyos ételektől és egyéb dolgoktól is. A böjtölés magától értetődő volt. Jézus itt a böjtölés helyes formájáról beszélt olyan embereknek, akiknél a kérdés nem a „kell-e böjtölni”, hanem az, hogy hogyan kell.

Mai világunkban, ahol a böjt többnyire ismeretlen hitgyakorlat, úgy érezhetjük, hogy ez az ige egyáltalán nem nekünk szól. Hiszen ki az közülünk, aki keményen szokott böjtölni? Kicsoda az, aki manapság leveti a hétköznapi öltözetet, zsákruhába öltözik, esetleg hamut szór a fejére? De még olyan emberrel sem találkozunk, akik eltorzítják arcukat, akik komoran ülnek a gyülekezetben és nyilvánosan böjtölnek. A böjtnek ezen formái már teljesen kivesztek az életgyakorlatból, vagy mai szóval élve: már kimentek a divatból. Persze ma is vannak olyanok, akik koplalnak, éhségsztrájkba kezdenek, esetleg megvonnak maguktól bizonyos ételeket akár egészségügyi okokból, akár más megfontolásból. Sokan vannak, akik azért tartózkodnak bizonyos ételektől, mert úgy gondolják, nem elég karcsúak, nem tartják elég tökéletesnek a vonalaikat, ezért úgy gondolják, hogy jót tenne, ha megszabadulnának a súlyfeleslegtől. Ez azonban még egyáltalán nem nevezhető böjtnek. Lehetne ezért arról beszélni, hogy akkor mi is tulajdonképpen a böjt. Lehet-e a koplalás, az éhezés böjt? Kell-e ma nekünk böjtölni? Jézus nem írta elő a szigorú értelemben vett böjtöt a tanítványainak, azonban nem is tartózkodott tőle. Jól tudjuk azt, hogy Jézus, és a tanítványai is böjtöltek. Volt azonban olyan is, hogy maga Jézus is megszegte a böjti előírást, mondván: „vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük a vőlegény?”

Ez a textus azonban más irányba tereli az igehirdetést. Jézus saját kortársai számára egy, a hegyi beszédből ismert radikálisan új szemléletet akar átadni.

I.

Ha csak a böjt felől közelítünk a mai textushoz, akkor lehet, hogy azt érezzük, hogy az nem nekünk szól, hiszen minket nem fenyeget a rossz böjt, mivel mi egyáltalán nem böjtölünk. Ez azonban csak a felszín. A szöveg itt nemcsak konkrétan a böjtről beszél. Ezen a szövegen belül a böjt együtt jelenik meg az imádsággal, az adakozással. Ez a három cselekedet a konkrétumokon túl a Jézus korabeli ember hitének a konkrét megnyilvánulási formája volt. Tehát mondhatjuk azt, hogy a konkrét „böjtön” túl Jézus arról beszél, hogy hogyan éli meg valaki az ő hitét. A hegyi beszédnek ez a tanítása a konkrétumon túl a keresztyén életfolytatásra vonatkozik. Így hallgassuk most ezt az igét.

Nekünk is szól az, amikor Jézus azt mondja, hogy a személyes hitünk megélésekor ne legyünk olyanok, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat. Képmutatás. Ez az egyik kulcskifejezés a textusban. Vajon mit is jelent ez a szó a számunkra? A képmutatáshoz mi az önteltséget, a pökhendi magatartást társítjuk. Az eredeti szövegben ez nem az öntelt, önhitt, beképzelt emberre vonatkozik, hanem konkrétan a színészt jelenti. Az olyan ember, aki megjátssza magát, aki keresi az emberek elismerését, keresi az emberek figyelmét, és teljesen azzal van elfoglalva, hogy kivívja az emberek megbecsülését, hogy felhívja magára a figyelmet. Az ilyen ember eltorzítja az arcát. Az ilyen embernek komor a nézése, mert csak azzal törődik, hogy mit gondolnak róla az emberek. Csak azzal törődik, hogy kinek gondolják őt az emberek, mindeközben nem számol azzal, aki láthatatlan, de mégis valóságosan jelen van. Az ilyen ember nem számol azzal, aki titkon nézi őt, aki átlát az álarcon, átlát a színészkedésen, a mesterkéltségen. Az ilyen ember nem lehet önmaga sem. Az ilyen mindig más szerepét játssza, mindig más szerepében tetszeleg. Ezekről az emberekről azt mondja Jézus, hogy elvették jutalmukat. Ezeknek az embereknek a jutalma nem más mint az emberi taps, az emberi elismerés a jól megjátszott szerepjáték után. Elismerés a megélt hitért. Sőt a nem őszinte, hanem eljátszott hithős szerepéért. Kit ne kísértene meg a gondolat? Keresztyén testvérem, te kitől várod a jutalmat? Te kinek az elismerését keresed? Vajon számolunk-e a mindennapi életünkben azzal a bizonyos láthatatlan személlyel, aki titkon néz minket, vagy mi is inkább tovább játsszuk a szerepünket és keressük az emberi elismerést, az emberi megbecsülést. Egyáltalán kell-e nekünk szerepet játszanunk? Vajon meg kell-e játszanunk magunkat a hitünkben? Vajon nem erre mondja Jézus azt, hogy jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig telve van rablásvággyal és féktelenséggel. Jézus azonban erre azt mondja, hogy így ne. Így inkább ne tegyétek. Mennyire van jelen az őszinteség a mi hitünkben? Valóban Isten az egyetlen „néző”, akire figyelünk?

II.

Jézus arra buzdít a 17. versben, hogy amikor böjtölsz kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat. A fej megkenése és az arc megmosása az örömünnepre való előkészület. Mintha azt mondaná: törekedj is arra, hogy még a legapróbb gyanúja sem merüljön fel annak, hogy böjtölsz, hogy megéled a hitedet. Az elismerés keresése helyett a nyilvánosság „félrevezetése” azzal a céllal, hogy legbelül, abban a bizonyos titkos szobában megtörténjen az Istennel való találkozás; nem az emberek szeme előtt, hanem titokban. Mindhárom cselekvésnél előjön ez a különös megjegyzés: a te belső szobádban, titokban, azzal aki titkon van, és aki megfizet néked nyilván.

Jézus tehát arra buzdít bennünket, hogy merjünk őszinték lenni. Merjük levetni álarcot, még akkor is ha, most, farsangi időben a legtöbben ezt felteszik az álarcukat. Jézus arra buzdít, hogy mondjunk nemet a színészkedésre, mondjunk nemet arra a szerepre, amit talán a környezetünk oszt nekünk, esetleg amibe éppen a környezetünk próbál belekényszeríteni. És a mi életünk során számoljunk azzal a láthatatlan személlyel, aki titkon néz, de megfizet nekünk nyilván. Ez a böjt igazi üzenete. Ne keressük a kibúvókat, ne akarjunk szerepet játszani, ne próbáljuk elpalástolni azt, aki esetleg az álarc mögött rejtőzik. Ez a böjti időszak alkalmas arra, hogy megvizsgáljuk kik is vagyunk valójában, és ha úgy érezzük, hogy a mi életünk nem olyan, mint amilyet szeretnénk, akkor engedjük, hogy az Úr meggazdagítsa a mi életünket.

Fehérvári István, V. évfolyam

Reklámok