Krisztust várni

“Kérünk titeket, testvéreim, hogy intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a csüggedteket, gyámolítsátok az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkivel.”

1Thessz 5,14 

 

Kedves teológusok, bizonyára ismerősök számotokra ezek a tulajdonságok, amikről beszél itt az apostol, hiszen naponta találkozunk ilyen emberekkel, és sokszor mi magunk is ilyenek vagyunk. Ismerünk tétlenkedő embereket. Ezek a háttérbe húzódnak, nem vállalják magukra a rájuk hárult feladatokat. Ilyeneket találunk egy-egy házasságon belül, így csak az egyik fél hordozza a mindennapok terheit.

 

Ismerünk bátortalan embereket, akik talán azért veszítették el bátorságukat, mert túl nagy fába vágták fejszéjüket és nincs merszük újból kezdeni mindent. Ettől a gondolattól megrémülnek.

 

Ismerünk erőtelen embereket is, akik már belefáradtak az élet nehézségeibe és nincs erejük továbblépni. Ilyenek mindig voltak és lesznek is.  A thesszalonikai gyülekezetben is voltak ilyen emberek. Maga Isten gondoskodik, az ilyen emberek vonatkozásában. Isten ezt emberei által teszi, most ebben az esetben Pál apostolon keresztül. Mivel nem tud elmenni hozzájuk, mert megakadályozta őt a Sátán, így kéri a gyülekezet tagjait, hogy az ilyen emberekről gondoskodjanak. Az első thesszalonikai levél 5. fejezete Krisztus eljöveteléről szól. Ilyen emberek nemcsak a mai társadalomban vannak, hanem Krisztus várásában is vannak, bátortalanok és erőtelenek.

Világosan elmondja nekik Pál, hogy Krisztus eljövetelének időpontját nem lehet tudni, éppen ezért szükséges az ilyen emberek mellé állni, inteni, bíztatni és felkarolni őket.

 

Figyelemre méltó az, ahogyan az apostol megszólítja őket. Nem azt olvassuk a Szentírásban, hogy „parancsolom nektek”, hanem „kérünk titeket”. Ez egy igazán keresztyéni magatartás, hiszen az evangélium nem kényszer. Krisztus senkit nem kényszerített arra, hogy Őt kövesse, befogadja. „Az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem”. Az ember szabadon választhat, hogy mit fog tenni: kinyitja-e az ajtót Krisztus előtt és beengedi vagy nem. Nem vagyunk kényszerítve.

 

Az apostol három aktív cselekvésre kéri a gyülekezet tagjait:

 

Tétlenkedők intésére, ami alatt azt akarja mondani, hogy vannak testvérek, akik rendetlenek, így ezeknek nehéz beilleszkedniük egy közösségbe. Az ilyen emberek nyugtalan életet folytatnak, más dolgaiba beleszólnak, de közben a saját munkájukat elhanyagolják. A tétlenkedők nem ismerik a mértéket, megbontják a közösség rendjét. Egyben nyugtalanságot keltenek környezetükben. Annyira várták, és sietették Krisztus visszajövetelét, hogy nem látták érdemesnek valamit még tenni, vagy éppen kezdeményezni ellentétben azzal, amit Luther hires mondott: ha tudnám, hogy Jézus holnap visszajön, ma még elültetnék egy almafát.

Így az atyafiak kötelessége, hogy ezeket az embereket megintsék, mert ha nem teszik, akkor megfertőztetik az egész gyülekezetet.

 

Továbbá az apostol kéri a gyülekezet tagjait, hogy a bátortalanokat bíztassák. Ez egy nagyon nehéz feladat, mert ezek az emberek érzékeny emberek és fennáll annak a veszélye, hogy a nehézségek elbátortalanítják őket. Az apostol olyan emberekre gondol, akik az üldözések idején hamar megriadtak. Istennek legyen hála mi nem kell elszenvedjünk üldözéseket, de mégis sokszor elbátortalanodunk és félünk továbblépni. Olyan jó az, hogy ebben is megértésre találunk Krisztusnál, aki nem törte el a megrepedt nádszálat, és nem oltotta ki a füstölgő mécsest.

 

Végül pedig arról beszél az apostol, hogy az erőtleneket karolják fel. Különbség van a bátorítás és a felkarolás között. Bátorítani lehet szavakkal, de felkarolni valakit szavakkal nem lehet. Ha valakit felkarolunk, akkor az mellé kell állnunk és nekünk is ki kell vennünk a részünket a feladatból. Pál nem a testileg erőtlenekről beszél, hanem azokról, akik hitben erőtlenek. Ezek nem tudnak egyedül járni a keresztyén élet útján, ezért szükségük van arra, hogy a gyülekezet többi tagja támogassa őket. Hányszor van nekünk is szükségünk erre és milyen jól esik az, hogy Isten ad mellénk testvéreket, akik felkarolnak és végig jönnek velünk a kirendelt úton. Krisztus várásában is vannak ilyen emberek, akik talán azért bátortalanok, mert nem ismerik azt, akire várnak, nincs bizalmuk iránta, az erőtlennek pedig már nincs lelki ereje a várakozásra.

 

Azt gondolom kedves teológusok, hogy mindebben látnunk kell, hogy hol van a mi felelősségünk. Élő kapcsolatban vagyok-e az Úrral? Tudok-e inteni, bíztatni és felkarolni? A mi felelősségünk, hogy hogyan is viszonyulunk ezekhez az emberekhez, de mi is kerülhetünk ilyen állapotba és akkor van-e valaki mellettünk, aki int, bátorít és felkarol?

Három aktív cselekvésről hallottunk eddig, de még mondd egy dolgot az apostol összefogva ezt a hármat: legyetek türelmesek mindenkihez. Azt gondolom, hogy a mai világban ez az egyik legnehezebb dolog. A türelem a keresztyén ember magatartásának egyik alapvonása. Ez az erény a Lélek gyümölcsei közé tartozik. Pál azt írja, hogy a szeretet a hosszútűrésben nyilvánul meg. Hogy miért volt szükség erre az intelemre is? Egyrészt azért, mert a rendetlenek, bátortalanok és erőtelenek gyakran próbára tették a lelkigondozók türelmét, másrészt, mert a pásztori szolgálatot végző atyafiak sokszor türelmetlenek voltak a rájuk bízottakkal szemben. Milyen sokszor és milyen hamar elveszítjük a türelmünket, de mi elvárjuk azt, hogy velünk szemben legyenek türelemmel. Számítanunk kell azzal, hogy az erőtlen felkarolása nem fog egyik napról a másikra menni. Ez egy hosszú türelempróba. Ki kell várjuk míg a másik rájön arra, hogy amit akarunk az neki jó. Türelmetlen magatartásunk ellenállást válthat ki a rászorulókból. Elbeszélgettem a lelkészemmel a türelemről és ő azt mondta, hogy a türelem az, amikor elvetjük a magot és várjuk kikelését.

 

Ha a mai modern világot nézzük, nem szereti az ilyen embereket, amilyenekről szó volt ma reggel. A mai világnak „kész emberekre” van szüksége. Nézzünk csak meg egy álláshirdetést: egyik feltétel az, hogy legyen tapasztalata. Na már most így biztos, hogy nem fognak alkalmazni egy tétlenkedő, egy bátortalan embert, mert az ilyen emberek nem jövedelmező emberek. Nincs a mai modern világnak türelme, hogy betanítson egy bátortalan fiatalt, mert tudja, hogy az időbe kerül és az idő pénz. De olyan jó, hogy van egy másik lehetőség. Olyan jó, hogy Isten az ilyen emberekről sem mondd le. Ne essék félreértés. A hívő életben sem elfogadható az ilyen ember, de Isten ad egy lehetőséget, ad testvéreket az ilyen emberek mellé, hogy segítsenek rajtuk. Isten türelmes az ilyen emberekkel szemben, türelme hosszú, szeretete nagy.

 

Adjunk hálát az Úrnak, hogy ilyen testvérek lehetünk, akik bátorítanak, felkarolnak, intenek és azért is adjunk hálát, ha mi vagyunk azok, akik segítségre szorulunk, mert vannak körülöttünk olyanok, akik tudnak és akarnak is segíteni rajtunk. Ámen

Domokos Norbert, II. évfolyam

Reklámok