“Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”

 Jak. 1,17.

 

Mai igénket megelőző versekben, a megpróbáltatásokban, a kísértésben való helytállásra szólít fel a szentíró. Erre a kísértések közötti helytállásra nagy szükség volt már akkor, az első, még sérülékeny keresztyének gyülekezetében. És ma is nagy szükség van.

A Jakab Levelének egyik mélyen biblikus magyarázója ezt a ma is megkövetelt életformát „A kegyesség etikájának” nevezi. [Louis Simon, Une éthique de la sagesse]. A „kegyesség” mint életforma nem befelé forduló hitgyakorlat, hanem a hívő ember nyitott magatartása, bölcs belátása. A Hegyi beszédben azt mondja Jézus, hogy: “Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat” (Mt. 5,16.).

Ravasz László azt mondja, hogy kegyesség etikája, két piléren nyugszik: emberismereten (vagy önismeret) és Istenismereten. És ennek a két ismeretnek ötvöződnie kell bennünk.

Vegyük sorra ezeket:

  1. a) Emberismeret, olyan értelemben, ahogy arra az apostol is rámutat: életünkben a test és a világ kívánságai szülik a kísértést. Ha engedünk a kísértésnek, akkor azon keresztül a bűn fázisába érkezünk el, majd a végső stációba, a halálba. Tehát az apostol az önismeret vonalán a kísértéstől, a bűn elkövetésén keresztül a halálig megy. Mindebben mégis az a csodálatos, hogy ennek a vonalvezetésnek, ennek a fonalnak a vége – valami érthetetlen, felfoghatatlan módon- mégsem a halál. Ahogyan a Róma 6, 23-ban is olvashatjuk, hogy: „a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet, Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” És itt a hangsúly a mondat második felére esik, az Isten Jézus Krisztusban tanúsított kegyelmére.
  2. b) Ez pedig már a kegyesség etikájának másik iránya, az istenismeret. Testvéreim, ma reggel ez az evangélium számunkra, hogy nem a bűn zsoldjakén jól megérdemelt halált mutatja fel az Úristen, hanem sokkal inkább az Ő nagy kegyelmét, az Ő csodálatos ajándékát, a legtökéletesebb ajándékát számunkra, -az Úr Jézus Krisztust! “Aki az Ő egyszeri és tökéletes áldozatával minden bűnünkért tökéletesen eleget tett (Vö. Heid. Káté 1. feleletével), … és nekünk üdvösséget másnál sem keresni nem kell, sem kapni nem lelet” (Vö. Heid. Kátét.29. feleletével).

Isten ajándékai és ajándékozása rámutatnak arra, hogy milyen Isten Ő. Nagylelkű. Jó. Tökéletes.

A tökéletes ajándékról tehát, a tökéletes Ajándékozóra kell néznünk.

Ugye akkor, amikor ajándékot kapunk, azt meg szoktuk köszönni, azért hálásak szoktunk lenni, még akkor is, ha esetleg akapott ajándék nem is tetszik annyira, vagy netalántán hasznavehetetlen. Mennyivel inkább hálásak kell lennünk a tökéletes Ajándékért, a tökéletes Ajándékozónak.

Minden tökéletes ajándék a világosság Atyjától származik. A Világosság Atyjától! Istennek ez a szép neve így is fordítható: „a fényt hozó, vagy fénylő csillagok Atyja” – ahogyan az Ószövetségben „Seregek – azaz a csillagseregek – Urának” is nevezték. Hiszen ő teremtette még a hatalmas és megszámlálhatatlan égitesteket is, amiről a teremtéstörténet (1Móz 1,14-18) szép költői leírásban tesz bizonyságot.

Jakab apostol Isten teremtő hatalmát azzal is hangsúlyozza, hogy a fénylő csillagok változnak. –Ahogyan Wass Alber is mondja: “A csillagok járása változó, és törvényei vannak a szeleknek…”

Igen, a csillagok változnak: hol feltűnnek, hol eltűnnek, az égitestek változásának törvénye szerint. Isten azonban mint Ajándékozó: állandó és örök. Éppen ezért az ő ajándéka –a  Krisztusban megismert kegyeleme- is állandó, és örök érvényű.

Ezt a – változatlan, örök szeretetét – kínálja ma reggel is nekünk.

A kérdés csupán az, hogy elfogadjuk-e, elfogadod-e?! Ámen.

 Csalóka Ernő, IV. évfolyam

Reklámok