Szolgálatunk hitelessége

“Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk hiteltelenné ne váljék.Hanem ajánljuk magunkat mindenben úgy, mint Isten szolgáit: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban,verésekben, bebörtönzésben, zavargásokban, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben,tisztaságban, ismeretben, hosszútűrésben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben,igazmondásban, Isten erejében, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel,dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által, mint ámítók és igazak,mint ismeretlenek és mégis ismertek, mint halottak és – íme – élők, mint megostorozottak és meg nem öltek,mint megszomorítottak, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, és mégis mindenük megvan.”

2Kor 6,3-10

„Milyen emberek a keresztyének? (…)/ A keresztyének olyan emberek,/ akiken átsüt a nap!/ Milyen gyermeki, igaz felelet!/ Lehet-e annál drágább feladat,/ mint, hogy rajtad, rajtam,/ mindegyikünkön/ átsüssön-ragyogjon a Nap?!/ Átragyogjon sötét világba,/ és beragyogjon sötét szíveket!/ Nem, ennél szebb feladat nem lehet!” Így fogalmaz Túrmezei Erzsébet egyik versében arról, amiről az alapigében hallottunk: keresztyén életvitelünk és szolgálatunk hitelességéről. Ez az, amiről ma beszél nekünk Isten Pál apostol leírásán keresztül.

Talán mai világunkban az az egyik legdöntőbb kérdés a hívők számára, hogy: igazi-e, hiteles-e a mi keresztyén életünk? Mert az emberek nagyon hamar megérzik, hogy mi az ami igazi, de azt is, hogy mi a megjátszott vagy színlelt. Vajon, ha most feltennénk magunkban a kérdést, hogy a gyülekezet tagjaként őszinte-e, hiteles-e az életem; teológusként, lelkipásztorként pedig hiteles-e a szolgálatom, akkor milyen válaszokat kapnánk? Az apostol azt írja önmagáról és munkatársairól, hogy úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái. Bizonyára mi is mindannyian, akik most itt vagyunk ugyancsak Isten szolgáinak tartjuk magunkat. De tudnunk kell, hogy a szolgát az jellemzi, hogy Ura akaratát követi, és azt valósítja meg. Vajon mi minden helyzetben ezt tesszük? Egyedül csak a Jézus Krisztus akarata szerint vagy sokszor önmagunk elgondolása szerint cselekszünk? Átragyog-e rajtunk a Nap, a világ Világossága?

Az apostol arra buzdít, hogy senkit ne botránkoztassunk meg semmiben, hogy mások ne szidalmazhassák szolgálatunkat. Mondhatnám azt is, hogy ez elsősorban a szolgálattevőkre vonatkozik, de ha jobban belegondolunk, akkor vonatkozik minden hívő keresztyénre, a nem lelkipásztori munkát végzőkre is. Mindannyian Isten szolgái vagyunk, sőt a nevünk, hogy keresztyén éppen azt jelenti, hogy Krisztus követő. Őróla kaptuk a nevünket. Az ő követőiként pedig hogyan és miben ajánljuk magunkat a hiteles keresztyén élet gyakorlására?

A mi élethelyzetünk abban hasonlít Pál és munkatársai élethelyzetéhez, hogy Krisztus ügyét a mi életvitelünkön és szolgálatunkon mérik le az emberek, és méri le a világ. Sok embertől hallottam már a következő kérdést: „miért menjek én templomba, amikor azok akik odajárnak sem jobbak mint én, sőt…?” A keresztyénség első századaiban a hívők megszentelt, a megszokottól eltérő életgyakorlata volt az egyik titka a hit terjedésének. Vajon ma ez mennyire mondható el rólunk? Elég erős-e a hitünk és a bizonyságtételünk a mi Urunkról? Jellemzi-e mindennapjainkat az Isten iránti őszinte engedelmesség és alázat?

Sajnos sokszor a Krisztus ügyét önmagunkhoz mérjük, és nem önmagunkat igazítjuk Krisztus akaratához. A Neki való engedelmességünk elsősorban konkrét dolgokban nyilvánul meg: pl. abban, ha rendszeresen keressük a vele való közösséget az istentiszteleti és bibliaórai alkalmak illetve egyéni igeolvasás során, ha becsületesen, tisztességesen viselkedünk embertársunkkal szemben, ha a függőségeink nem vonják el figyelmünket őróla, ha beszédünk tiszta és szép, ha feddhetetlenül viselkedünk mind a munkahelyen vagy gyülekezeti munkában, mind a családban és párkapcsolatban. Ha ezek megvalósulnak bennünk és láthatóvá válnak rajtunk, akkor a világ meg tudja majd állapítani erről, hogy mi valóban Krisztus követői vagyunk.

Azonban ha a világ azt látja rajtunk, hogy hiteltelenné váltunk, akkor ezzel Krisztus felé tartó útját akadályozhatjuk azoknak, akik talán érdeklődnének a hit és Isten iránt. Biztasson bennünket az, amiről az apostol beszél: ha nap mint nap kitartóan törekszünk hiteles emberként élni, akkor máris tettünk azért, hogy elkerüljük a megbotránkozást, illetve keresztyén életünk és szolgálatunk szidalmazását. Isten fel akar használni bennünket abban, hogy kegyelme és szeretete által igazi krisztuskövető életünk legyen, s ezzel másokat is megnyerjünk az Úrnak.

Hiteles életünk első alapelve az, hogy látnunk kell, és el kell fogadnunk a keresztyén hit megpróbáló – esetleg kellemetlen – oldalát is. Erről az oldalról beszél Pál apostol alapigénk első felében egy hosszú felsorolás által. Ide tartozik a: tűrés, nyomorúság, szükség, szorongattatás, vereség, bebörtönzés, háborúság, fáradozás, virrasztás, böjtölés (4-5 v.). Mindezt úgy is lehetne nevezni, hogy ez a Krisztus követésének ára, amely gyakran szenvedéssel jár. Nem szabad ezt elpalástolni a világ előtt, mert ha valaki valóban keresztyén akar lenni, annak tudnia kell a hívő élet nehézségeiről is. Ezért nem hirdethetjük úgy az evangéliumot, hogy csak a pozitív dolgokról beszélünk, a negatívakat pedig elhallgatjuk. Ha Krisztus szolgai formát öltött magára, akkor mi, tanítványaiként sem tehetünk mást, mint hogy szolgává válunk.

Hazánkban, hála az Úrnak, nem kell szenvedést elviselnünk hitünkért, de tudnunk kell arról, hogy még ma, a 21. században is vannak olyan országok, ahol kivégzik a keresztyéneket Krisztusba vetett hitük miatt. Ne feledkezzünk meg róluk, és imádkozzunk ezekért az emberekért és családjaikért, mert ezt mindannyian megtehetjük értük. Nekünk nem kell átélnünk azokat a szörnyűségeket, amelyeket ők átélnek, átéltek, de az ő példájuk álljon előttünk úgy, mint egy lehetőség keresztyénségünk hiteles megélésében.

Ehhez hozzátartozhat a böjt is, amely jóllehet nálunk nem bevett egyházi szokás, de tekinthetjük lehetőségként az önfegyelem, az elcsendesedés, a kötöttségeinkről való lemondás elérésében, sőt konkrétan gyakorolhatjuk is ebben az időszakban. A böjt gyakorlásában elsősorban a lelki, belső tevékenységen van a hangsúly. Azzal, hogy konkrétan is gyakorlom a böjtöt, törekszek lemondani ételekről, számomra fontos dolgokról, figyelek a beszédemre, a viselkedésemre, mind megüresítem magam, hogy lelkemben egyre nagyobb helyet foglaljon el életem Ura, és ezáltal is közelebb kerüljek hozzá és embertársamhoz. Nagyon szépen foglalja ezt össze egy rövid leírás a böjtről, amit nemrég olvastam az interneten, csak néhány sort idézek belőle: „kevesebb test, hogy több jusson a léleknek; kevesebb zaj, hogy megszólaljon a csend; kevesebb beszéd, több (meg)hallgatás; kevesebb elmélet, jóval több gyakorlat, konkrét szeretet-tett; kevesebb emberi, hogy megtapasztaljuk az istenit…”

Életünk és szolgálatunk hitelességének második alapelve már sokkal tetszetősebbnek tűnik, mint az első, mert Pál felmutatja a pozitív oldalt is. Alapigénk második felében szintén egy hosszú felsorolás áll: tisztaság, ismeret, türelem, szívesség, Szentlélek, képmutatás nélküli szeretet, igazmondás, Isten ereje, az igazság jobb és bal fegyvere (6-7. v.). Mindezek Isten gazdag ajándékai számunkra, de egyben hiteles keresztyén életünk gyümölcsei is. Maga Jézus mondta, hogy: „Azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, az Atya, a szőlősgazda megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.” (Jn 15,2b).

Pál apostol a megpróbáltatások között sem hátrált meg, hanem megmaradt Krisztusba vetett hite mellett, a szeretetben, a tisztaságban, a jóságban. Így példa lehet ma számunkra, hogy nehézségeink közepette is teremjük a krisztusi élet gyümölcseit, mert ahogy Isten megerősítette és hordozta az apostolt, úgy fog bennünket is megerősíteni és hordozni. Ezek a gyümölcsök által pedig boldoggá és gazdaggá tesz bennünket, hogy életünkkel áldássá legyünk mások számára. Ahogyan Ábrahámnak ígérte: „Megáldalak téged … és áldás leszel.” (1Móz 12,2).

Pál apostol a folytatásban ellentétpárokban beszél a keresztyén életvitel hitelességéről, amely mindig kettős módon nyilvánult és nyilvánul meg ma is. Ez azt jelenti, hogy aki hiteles keresztyén, arról a világ kétféle módon beszél: egyesek így, mások úgy vélekednek róla: dicsőség és gyalázat által, rossz hír és jó hír által, mint hitető és igaz, mint ismeretlen, mégis ismert, mint halott, mégis élő, mint ostorozott, de meg nem ölt, mint bánkodó, de mindig örvendező, mint szegény, de sokakat gazdagító, mint akinek nincs semmije, de akié mégis minden (8-10 v.).

A hiteles keresztyén élet megosztja a világot. Ha kétféle módon beszélnek rólunk, akkor az a gerinces életnek, a keskeny úton való járásnak a velejárója. Krisztus azt mondja, hogy jaj nekünk, ha mindenki csak jót mond rólunk. Miért? Mert ez csak úgy történhet meg, ha megalkuszunk, ha kompromisszumot kötünk, és egyik helyzetben így, a másikban úgy járunk el, ha az emberek elvárásainak engedelmeskedünk Isten elvárásaival szemben. Az, aki egyenes, és csak Krisztust követi, az óhatatlanul szálka lesz a mások szemében, mert Isten igazságát képviseli, és ezért szidni, gyalázni fogják, mert bántja egyesek személyes érdekét. De nem baj ez! Mi maradjunk meg a hitelesség, az őszinte és igaz Krisztus-követés mellett, és fogadjuk el azt, hogy egyeseknek tetszeni fog ez, másoknak viszont nem.

A kettősség arra is vonatkozik, hogy egyidőben vagyunk két ország polgárai: e földi országé, és a mennyei országé. Sokak számára ismeretlenek vagyunk, észre sem vesznek, számon sem tartanak, de fő az, hogy Isten ismer bennünket, tudja kik vagyunk, és személyesen számon tart minket. Szomorkodók vagyunk, mégis mindig örvendezők, mert sok minden elszomoríthat minket ezen a világon, de ha megmaradunk a hitben, és nem csüggedünk el végképp, akkor Isten közelségében megtapasztalhatjuk az igazi örömöt. Lehet, hogy földi értelemben szegények vagyunk, de mégis gazdagíthatunk másokat, mert lélekben soha nem vagyunk teljesen üresek, hogy semmit sem adhatnánk annak, akinek szüksége van valamire: akár egy bátorító szóra, akár egy mosolyra, akár meghallgatásra, akár egy falat kenyérre.

A hitelességünk elsősorban a gyakorlatban mutatkozik meg. A keresztyén misztikusok közül egy ezt írta századokkal ezelőtt: „Ha imádkozol, s egy embertársad gyógyteát kér tőled, hagyd abba az imádságodat, és hozz gyógyteát embertársadnak.” Legyünk jelen a világban, és segítsünk azon az emberen, akinek éppen ránk van szüksége. A szolgálat pedig nemcsak az igehirdetői és lelkipásztori szolgálatot jelenti, hanem jelenti a keresztyén életgyakorlatot: a vigasztaló szót, a meghallgatást, a becsületes munkát, a felebarátnak nyújtott segítséget, a másnak elkészített eledelt is. Minderre egyedül Krisztus szeretete tesz képessé bennünket, és ő az, aki elvezet az igazi tanítványságra, a hiteles életre, szolgálatra, az engedelmességre és a böjtölésre is. Ámen

                                                                                                          Simon Emőke, V. évf.

Reklámok