Dicsőítsétek testetekben…

Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává. Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – “lesznek ketten egy testté.” Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben. 1 Kor 6. 12 – 20

Jogom van azt tenni a testemmel amit akarok! Az én testem, az én döntésem! – a ma élő ember egyik sokat hangoztatott frázisa ez. Azé az emberé, aki igazolni próbálja az önpusztító életét: alkoholizmusát, esetleg kábítószer problémáit vagy más káros szenvedélyét. De sokszor elhangzik olyan nők ajkáról is, akik pusztán azért nem vállalnak gyermeket, mert attól tartanak, hogy a terhesség ideje alatt megváltozna karcsú alakjuk. Mások nem törődnek testi betegségeikkel, messzire elkerülik az orvost, aki segíthetne, s méginkább beteggé teszik magukat, mondván senkinek semmi köze az állapotukhoz. Mi döntjük el, hogy milyen divatot követünk, mennyit mutatunk meg magunkból, mennyire rövid a szoknyánk vagy szaggatott a nadrágunk. Az én testem, én döntöm el, hogy milyen minőségű és milyen mennyiségű táplálékot veszek magamhoz. Ha úgy tartja kedvem egészségeset eszem, máskor egészségtelen ételekkel mérgezem magam. Sőt, a más neművé operáltak vagy plasztikai műtéten átesettek kedvenc mondatai is ezek. És még hány és hány élethelyzet van, amikor tudatosan vagy tudattalanul, ezt a felfogást követjük. Ez nem meglepő, hiszen ezzel szembesülünk a médiában, ezt sulykolják belénk a reklámok, és végülis, mondjuk ki ez a normális, a természet szerinti gondolkodásmód számunkra.

Talán van közöttünk is, akiben mindezek meghallgatása után felmerült a kérdés: Hogyhogy? De hát a hit, nem a lélek dolga? Mi köze mindennek az én testemhez? A Bibliában mind az Ó – mind az Újszövetségben arról olvasunk, hogy a hit teljes átadást feltételez. Az ember egész létében kell Istent dicsőítse. Ismerjük a Nagy Parancsolatot: Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Az utóbbi, vagyis az az erő kifejezés, amiről ebben a szakaszban szó van, az az eredeti héber nyelvben az életerőt, a biológiai létet is jelenti. Azaz teljes lényeddel szeresd az Urat, testestől, lelkestől, elméstől. Mindenestől! Pál apostol azt írja a római gyülekezetnek, hogy szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul (…) és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával. Értsétek meg, a testetek is Istenhez tartozik, bármit is mondjon a világ. A mai igénkben pedig Pál egyenesen felszólítja hallgatóságát: Dicsőítsétek Istent testetekben!  Három okot is kiolvashatunk az igéből, ami rámutat arra, hogy miért is kell Istent testünkben is dicsőítenünk.

  1. mert „a ti testetek a Krisztus tagja”

 

A megváltott ember betagolódott Krisztus testébe. Már nem önálló létet folytat, hanem függő viszonyban van. Része Krisztus testének, amely az egyház. Mekkora megtiszteltetés ez a keresztyén ember számra. Az én mulandó testem a Fiú Isten testének a része. Ezzel egyidőben azonban hatalmas felelősség is. Mert ennek a ténynek a tudatában, már nem tehetem a testemmel, amit én helyesnek gondolok. Pál apostol a paráznaság bűnét említi 1 Kor 6-ban, mivel az szó szerint bemocskolja az ember testét, de nemcsak a magáét, hanem a Krisztus testét is. Amit valaki a Krisztus testének tagjaként követ el, már nem csupán önmaga ellen követi el, nemcsak a saját teste, hanem szükségszerűen a Krisztus teste ellen is. Hiszen valaki nem lehet egyidőben Krisztus tagja és parázna nő része is. A kettő nem fér össze. A korinthusiak abba a hibába estek, hogy azt gondolták, azon a lelki szinten, amin ők mozognak, a test dolgai igazán lényegtelenek és Istennel szembeni magatartásuk szempontjából mindegy, hogy milyen módon bánnak a testükkel. Ilyen módon nyugodtan törhetnek házasságot, elégíthetik ki minden fizikaivágyukat vagy éppenséggel megfoszthatják a testüket még a legszükségesebbtől is. Akkor mégis mit jelent Krisztus tagjának lenni? Milyen következményei vannak ránk nézve, hogy tagjai vagyunk az egyháznak? Mindenesetre felelősség Krisztus tagjának lenni. Nemcsak önmagamért, a saját tetteimért, szavaimért tartozom immár felelősséggel, hanem a másik tag irányába is. Mert ahogyan egy test akkor ép, egészséges, ha a szervek és tagok egyenként is egészségesek és képesek az együttműködésre, hogy egészséges és fejlődőképes lehessen a test, ugyanígy az egyház is akkor szolgálhatja igazán az Urát, ha az egyes tagok tudnak közösséget alkotni s egymás munkáját kiegészítve fáradozni azon, hogy az egyház gyarapodhasson.

Tehát: Dicsőítsétek Istent testetekben – mert a Krisztus testének tagja vagytok.

 

  1. mert „testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek lévő Szentlélek temploma”

Testünket is Istentől kaptuk, méghozzá nem akármilyen rendeltetésre szánta, hanem magának a Szentléleknek a templomául. Templom. Gondold el, hogy mi az, amit a templomban nem mernél megtenni. Mert érzékeled, hogy ez szent hely, kiváltságos hely, nem a saját otthonod, ez Isten otthona. És most képzeld el azt, hogy ezt a testeddel kapcsolatosan vallod! Még egy ok arra, hogy megbecsüljük és tőlünk telhetően vigyázzunk rá. Gondoljunk csak bele, mennyire értékes Isten számára a testünk, ha ott akar lakni benne. A test és a lélek egyformán fontos, hiszen együvé tartozik, mindkettő szükséges ahhoz, hogy valakit embernek nevezhessünk, s ami ennél is nagyobb hír, hogy mindkettő Istentől való és ezzel egyidőben magáé az Úré. S talán a mai embert nem az önsanyargatástól kell félteni, de annál inkább igaz rá az a mondás, hogy a „jóból is megárt a sok”. Az élvezetek állandó hajszolása, a testi kielégülés kergetése előbb utóbb kiégéshez, lelki pusztasághoz vezet, amiből sokan már nem is tudnak visszatérni a valóságba. Arról nem is beszélve, mekkora fizikai leépüléssel jár ez a fajta élet. Isten terve nem ez.

Tehát: Dicsőítsétek Istent testetekben – mert a test a templom, az istendicsőítés helye.

 

  1. „mert áron vétettetek meg”

Ha a fenti két érv nem lenne elég, íme itt egy harmadik is: fizettek érted! Mégpedig élettel fizettek érted. Jézus keresztfán hozott tökéletes áldozata nem csupán a lelkünkért történt. Az értünk fizetett váltságdíj mindenestől kimentett a bűn hatalmából, Isten úgymond kivásárolta testünket és lelkünket a sötétségből. S ettől a pillanattól étvényét vesztette az ember önös kijelentése, hogy „Az én testem!” Nem! Mert innen egyenesen következik az amit a Heidelbergi Káté így fogalmaz: „mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és megváltómnak a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok…”. Én, személy szerint annyira értékes vagyok Isten szemében, hogy szeretett Fia életét adta, azért, hogy én élhessek. Nem azért, mert a legkiválóbb vagyok mindenki közül, mert összeszámlálták a jó cselekedeteim, hanem egyedül Isten kegyelméből kifolyólag. Kiváltott. Megváltott, mindenestől. A testem is fontos számára, akárcsak a lelkem.

Befejezés

Dicsőítsétek Istent testetekben… Már értjük, miért, milyen alapokon szólít fel a dicsőítésre, de hogyan tegyük ezt? Miként dicsőíthetem Istent a testemben? Azt tudni kell, hogy Isten dicsőítésére így vagy úgy mindannyian alkalmasak vagyunk. Van köztünk, akinek gyönyörű énekhangja van, dicsőítse dalban az Ő Urát. Van, akinek két erős keze van, ne legyen rest a segítésben, az egymásért való munkálkodásban, a szeretet szolgálatban, ez mind – mind történhet Isten dicsőségére. Sőt, sokszor nem is gondolnánk, de egy jól időzített mosolyban, egy kedves szóban, egy meleg kézszorításban vagy baráti ölelésben is ott lehet az Úr magasztalása. Számtalan módja van annak, hogy testünkben is az Urat dicsőítsük. Lehet, úgy élni, mintha a templomban élnénk, azt megtenni, amit ott tennénk, azt mondani, azt érezni és keresni a hétköznapokon is, amit ott szoktunk. Mert Istent dicsőíteni nemcsak vasárnap vagy ünnepi alkalmakkor lehet és kell, hanem minden egyes nap, az élet istentiszteletében, átadva Neki teljes lényünket. Igen, lehet úgy élni, hogy az életünk maga Isten dicsőítése. Így legyen. Ámen

 

Reklámok