Isten előtti böjt

Alapige:

Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat. Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. Mt 6. 16 – 18

 

Böjt. Lemondás. Valaminek a megvonása. Megtisztulás. Megerősödés. Mi jut még eszünkbe? Ezen a héten annyi mindenről hallottunk már, hogy mi a böjt és mi nem a böjt. Mit lehet, szabad tenni és mit nem szabad tenni… Amit teszünk azt, hogyan tegyük? Hogyan csináljuk jól?  Talán nem én vagyok az egyetlen, akiben feszültség keletkezik ezek miatt.

Annyira rágörcsölünk néha, hogy jól csináljunk dolgokat, hogy közben az igazán fontosak mechanikussá válnak. Most hadd mondjak csak egy példát. Az előbb együtt imádkoztunk, vallottuk meg bűneinket. Annyira jól tudjuk már a bűnvalló imádság szövegét, hogy különösebben nem is figyeljünk oda rá. Legyünk őszinték önmagunkkal: velem már előfordult néhányszor az imádság közben, hogy elkalandoztak a gondolataim és csak az utolsó mondatnál tértem magamhoz „… melyet adj meg nekünk itt és az örökkévalóságban az ő nevéért.”

„Kívülről tudjuk”, ugye ezt szoktuk mondani? Sokszor hangzik el ilyen mondat mindenféle kontextusban, s ettől függően, változik a jelentéstartama. Nem ezekről a helyzetekről akarok beszélni, hanem arról, hogy KÍVÜLRŐL. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy kívülről megy, a keresztyénségünk, a bűnvallásunk, bűnbánatunk kifele történik, hogy sok esetben kívülről érkezik a nyomás, jó keresztyénnek kell lenni, példamutató hívő kell lenni, meg kell felelni olyan szabályoknak, amit mi emberek találtunk ki. A templomban nem szabad mosolyogni, főleg bűnbánati héten, s leginkább böjti időben – még csak a tekintetünkkel sem. Hát nem ez van beivódva a tudatunkba?!

Mennyivel másabb lenne, ha BELÜLRŐL, őszintén, a szívünk mélységéből jönne a bűnbánatunk, bűnvallásunk, imádságunk, az arcunkra ülő érzések!

A felolvasott igében Jézus őszinteségre int. A böjtünket a bűnbánatunkkal, imádságunkkal egyetemben ne mutogassuk, ne szerepeljünk vele. Ne legyen keresztyén színház az életünk, mert saját magunkat és másokat is átverünk, így téves képük alakul ki a böjtről, nekünk is és a környezetünkben élő embereknek is.

De akkor mi is a böjt? A tegnapi istentiszteleten már ráhangolódtunk arra, hogy mit jelent böjtölni. „Tartsatok szent böjtöt… ünnep lesz.”  A böjt tehát nem önsanyargatás, hanem ünnepre való készülés. Kend meg a fejedet, és mosd meg a te arcodat. Készülj az örömünnepre, vedd fel az ünneplő ruhádat!

Jézus nem azt mondja, hogy takard el a szomorúságodat és erőltess magadra műmosolyt, hanem azt, hogy ne kérkedj a szomorúságoddal, a böjtöddel. Jézusnak az a felhívása, hogy az ember ne komor, hanem vidám arccal legyen, a keresztyén bűnbánat jelentését hangsúlyozza, mégpedig azt, hogy a szenvedni tudás kegyelem, és ugyanilyen ajándék a böjtölni tudás is.[1]

Olyan tehetségesek vagyunk a szenvedésben, sokszor annyira elkényelmesedünk benne, néha még szándékosan is ott vergődünk a szenvedéseinkben csak, hogy valaki ránk figyeljen – jól csináljuk ezt? Szenvedni tudás, böjtölni tudás. Mit jelenthetnek?

Úgy gondolom, egy másik kérdés adja meg erre a választ, mégpedig a MIÉRT? Mi a célja a böjtölésemnek?

Előfordulhat, hogy az Isten előtt való megalázkodás helyett a hiúságunk és gőgünk kifejezőjévé válik. Közelebb kerülni Istenhez, ez a célunk, de ha alázat helyett hiúság van bennünk, hogyha a böjtölésünk, bűnbánatunk, az imádságunk a felszínen marad, akkor nem történik valódi találkozás, távol maradunk az Istentől.

Érdemes odafigyelni, hogy Máté hogyan rendezte egymás után az istentiszteleti formákat. Jézus törvénymagyarázása után következik, a hatodik részben, az adakozásról, imádságról, böjtről való tanítás.

Hogyan kell adakozni? Úgy, hogy ne tudja a jobb kezed, hogy mit tesz a bal. Ne az emberek előtt osztogassátok javaitokat, hanem titkon, mert a mennyei Atya jól látja azt és megadja jutalmatokat.

Aztán szó esik az imádkozásról. Hogyan kell imádkozni? Menjetek be a ti belső szobátokba. Ne az emberek előtt, hanem Isten előtt imádkozzunk, aki rejtve van. Ne szépen, hanem bizalommal és reménységgel imádkozzunk.

Imádság után következik a böjt, ahol az Atya rejtve van, de jól látja, ami titokban történik.

Egy csodálatos lelki út figyelhető meg az evangéliumban. Nagyon sokat jelent ez a fokozatosság és érdemes nekünk ezt követni, gyakorolni. A törvény helyes értelmezése után, az istentisztelet helyes gyakorlása következik.

Adakozás, imádság, böjt.

Fel lehet cserélni, de nem érdemes kihagyni bármelyik elemet is. Ha nem jár imádság a böjttel, akkor pusztán CSAK lemondás, CSAK megvonás, nem használ a lelki fejlődésre és a kapcsolat megerősödésére, csak szenvedés lesz abból és nem áldás. Látja Isten, hogy mi van a szívünkben és Atyánk, aki látja, ami titokban történik, megfizet nekünk.

Titokban történik, tehát nem kell tüntetnünk a bűnbánatunkkal, hanem derűs és örömöt sugárzó magatartásra kell törekednünk. Az előbb már elhangzott a jóeli ige: ünnep lesz. Milyen ünnepre készül az ember, aki a fejét olajjal megkeni és arcát megmossa? Milyen ünnepre készül a keresztyén ember, aki böjtfő nagyhetén, bűnbánati istentiszteleten vesz részt?

Gyászolni készülünk? Temetési istentiszteletet tartunk? Egyáltalán nem, noha sokszor ez tükröződik rólunk. Nyugodtan viselkedhetünk úgy, mint aki menyegzős lakomára készül, sőt még meghívót is kaptunk. Az Úr asztala lesz megterítve vasárnap. Királyi vendégségen veszünk majd részt, ahol nem a halottról fogunk megemlékezni, hanem az Élő Krisztussal fogunk közösséget vállalni. Jézussal, aki tökéletes példáját adta a böjtölésnek és most nem csupán arra gondolok, amikor negyven napig volt a pusztában, hanem arra is, amikor kitartóan imádkozott, beteget gyógyított, százaknak enni adott, alázatosan tanított. Jézussal, aki által és akiért van bűnbocsánatunk és jutalmunk az Atya előtt.

 Örömünnepre készülünk tehát, amely túlmutat a szenvedésen, a gyászon, a halálon. Ezért ne a szenvedés hiúságában, a hiábavaló önsanyargatásban fetrengjünk, hanem mossuk meg arcunkat Isten kegyelmében.

József Attila verssorait idézem: Hiába fürösztöd önmagadban,/Csak másban moshatod meg arcodat.[2] Most ez a „más”, nem egyéb, mint Istennek a jelenléte. A jelenlét, amelyben a Másik a legjobban ismeri a gondolatainkat, aki a legjobban ismeri fáradozásainkat, törekvéseinket, veszteségeinket, azokat a dolgokat, érzéseket, amelyekről lemondunk illetve azokat, amelyeket megvalósítani akarunk. A jelenlét, amelyben biztonságban vagyunk, ahol a szeretet törvénye uralkodik. Ebben a jelenlétben vállalhatjuk és megélhetjük szomorúságunkat, szenvedésünket, gyászunkat, örömeinket, hálaadásunkat.

Ámen.

 

Tőtős Emese, V. éves teológiai hallgató

[1] Ortensio de Spinetoli: Máté az egyház evangéliuma, Agapé, 1998, 217. o.

[2] József Attila: Nem én kiáltok, 1924.

Reklámok