Szövetség

“Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.”

 Jer. 31,31

            Egy nép, a kiválasztott, Izrael és Júda, kettőnek hangzik, mégis egy az Úrban. Ha elkezdjük olvasni a Jeremiás könyvét, akkor azzal szembesülünk, hogy ez a kiválasztott nép hálátlan és megfenyítettetik, felhívást kap a megtérésre. A nép mindezek ellenére, hogy az Úr rámutat arra, mi az egyedüli lehetősége, hogy megmeneküljön, mégsem azt választja, hanem más idegen isteneket keres magának. Ebben a helyzetében a nép pillanatnyilag biztonságban érzi magát, de a félrevezetőik miatt kegyetlen ellenség közeledik. Jeremiás kesereg a nép romlása felett, mely körülmetéletlen szívével a szabadulás egyetlen útját megveti és elérkezik a fogság ideje, de el van készítve már a szabadulás is. Jósiás király idejében megtalálták a szövetség könyvét, azt felolvasták és újra megerősítették  azt, alapul szolgálva a Jósiás király reformjaihoz. De ez még nem a maga a szabadulás. Az Úr ezáltal újra szólítja népét, hogy térjen meg és járjon az Ő útján, mert a külső isteni tisztelet megtérés nélkül iszonyat az Isten előtt és a büntetést fel nem tartóztatja, száműzetés jön a népre Istentől való elszakadásáért. Csak meg kell térni!

Jeremiás könyvét olvasva azt láthatjuk, hogy maga a törvény nem hozott és nem tett semmit sem tökéletesebbé a nép életében és az Istennel való kapcsolatában (Zsid 7,19) hiszen amikor bekövetkezik Jósiás halála, megbukik a reformja is, mivel felszínes volt a nép elköteleződése az Isten és az ő törvényei mellett.

Közben jövendőlés hangzik el Jeremiás által, Izráel és Júda megváltásáról és a Messiás eljöveteléről. Nem lehet tudni annak a napját, de az biztos, hogy eljön.

A babilonból való szabadulás után is, Isten elmondja a népnek, hogy szükséges nékik megtérniük. Szükség van arra, hogy új szövetséget kössenek, a régi szövetség is kegyelemi szövetség volt, s nem egy kiérdemelt, mert az Isten, Isten maradt, nála nincs változás. Az Úr ismét szövetséget köt, s ezt az ismétet úgy hívják , hogy kegyelem. Az Isten nem folytatja ott, ahol a régi abba maradt, hanem újat akar, s nem azon akar fáradozni, hogy foltozgassa a régit. A régi és az új szövetségben az az azonos, hogy Isten ugyanazt a népet választja szövetségeséül. Az új szövetség már nem egy külső, kőtáblákra írt törvény által lesz az életük vezetője, hanem adatik az ő szívükbe és bensőleg fogja őket vezetni.

Az új szövetség jövendőlése megtörtént, s elmondatott a népnek, hogy a megtérés megtart, a megkeményedés elveszt. A kegyelem szövetségét, amit Jeremiásnak adott, azt nem adhatta még Mózes korában a népnek, mivel az embernek nagyon gyakran először csak mulandót adhatott, ez azért történt, mert az ember ismeretében a maradandót és az örökkévalót még nem tudta elfogadni. Nemcsak Jeremiás, hanem más próféták is arra vezették vissza a népük nagy tévelygéseit és bűnbeesését, hogy nem ismerték Istent. Az Úr ismerete lesz az alapja annak, hogy valakinek része lehessen az új szövetségben. Minél mélyebben nyúl bele Isten az ember életébe, annál világosabban ismeri meg Urát. Az Istennek ez az ismerése, a Vele való kapcsolat, az irgalmas Isten megbocsátásából fog születni.

Amit lehet tudni az az, hogy az új szövetséget maga Krisztus áldozata teszi lehetővé, ezért amikor a prófécia elhangzik, nem lehet tudni annak beteljesedésének pontos idejét, csak arra lehet következtetni, hogy a messiási korra utal. A felolvasott igeversben viszont egy örökkévaló szövetséget tár elénk, ami már nem egy külsődleges szövetségkötés, hanem egy bensődleges, amit az Isten az emberi szívbe ír. Isten a kezdeményező, nem az ember, Ő az aki hűséges maradt a szövetségben és az újabb szövetséget pedig 3 kegyelmi ajándékkal erősíti meg: szeretetteljes engedelmességgel, a hívőkkel való személyes kapcsolatával és a múlt bűneinek teljes megbocsátásával. Ezek igazából Istennek az önátadásának jelei, ami viszont csak Jézus által lett nyilvánvalóvá, mikor megkötötte az új szövetséget, hiszen a megbocsátás árát az ő vére által lett valóságossá, és Jézus által nem csak a törvény, hanem ő maga is lakozást nyert a hívő életében, a hívőben. De vajon mi vár az isteni vendégre, mikor belép az életükbe? Választani kell a népnek, nem lehet halogatni.

Feltevődhet a kérdés felénk is, mi merre tévelygünk, vagy milyen fogságba kerültünk? Még mindig a régi szövetség szerint élünk? Mi is arra törekszünk, hogy a törvényeket betartsuk, anélkül, hogy megtérnénk? Anélkül, hogy megkössük az Úrral az új szövetséget?

Mit is akarok mondani? Azt, hogy mi is talán pont úgy élünk, mint az ószövetségi kiválasztott nép, törvényeket akarunk betölteni, aszerint élni, csak közben épp nem fordultunk el azon bálványoktól, más istenektől, bűneinktől, egy szóval nem tértünk meg az Atyához. Még mindig két úton akarunk járni, s közben azt vesszük észre, hogy mind zsákutcákba kerülünk, egyik fogságból a másikba, s nem igazán van változás az életünkben. S ha ezt észrevettük magunkon, fontos elgondolkodnunk jó úton járunk-e? Vajon tényleg úgy élek, ahogyan azt vallom, ahogyan a számmal bizonyságot teszek, ahogyan azt az értelmemmel felfogtam?

Egyszer egyik lelkész barátom azt mondta, hogy sokszor keresztényként arra törekszünk, hogy a törvény szerint éljünk, s közben elfeledkezünk a kegyelemről, elfeledkezünk arról a valakiről, aki betölteni jött a törvényt, hogy azt bensőségessé tegye, hogy az bennünk éljen. Mert bármennyire is akarunk jó keresztényekké válni, ha nem kötöttük meg az új szövetséget az Úrral, ha a mindennapjainkból kizárjuk az Urat, ha Ő az, aki minden más mindennapi dolgunk mellett az utolsó helyre kerül. Hiszen ha Őt kizárjuk az életünkből, ha nem vele éljük azt, ha nem vele élem meg az életem, akkor nem Ő lesz az aki formálja és vezeti azt. Adj helyett életedben Krisztusnak, ne őt szorítsd ki abból, mert akkor önmagadat csapod be. Csak Ő az, aki meg tud tartani és olyanná tudja formálni életed, hogy az Ő hasonlatosságára formálódj. Kösd meg az új szövetséget az Úrral!

Ámen

Biró Botond, IV évfoyam

 

Reklámok