Uram, emlékezzél meg én rólam

,,És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.”

Lukács 23,42-43

 

Amikor Jézus Krisztust nagypénteken keresztre feszítették, vele együtt két gonosztevőt is kivégeztek. A most felolvasott alapige is Jézus azon szavaival kapcsolatosak, amelyeket a keresztfán mondott, de én most nem annyira Jézus szavára szeretném a hangsúlyt tenni, hanem az egyik gonosztevőére, erre a rövid, sóhajszerű fohászra: ,,Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te országodban.” Sőt, még ezen is hadd változtassak egy csöppet, úgy, ahogy az eredeti görög szövegben van. Mert a legrégibb kéziratok szerint nem így van: “Uram, emlékezzél meg rólam,” – hanem így: “JÉZUS, emlékezzél meg énrólam…” (az új fordítás is ezt követi, bár az előző jóval személyesebb és beszédesebb mint a Jézus megszólítás). Tehát a textus teljes terjedelmében így hangzik: ,,És monda (tudniillik az egyik lator): Jézus emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodban!”

Azt olvassuk az előző versekben, hogy először minkét gonosztevő csúfolja Jézust, azonban az egyik figyelni kezdte a Megváltót. Hallotta amint imádkozott: ,,Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez megrendítette, ilyet még nem hallott. Egyszerre valami megváltozik benne és  a haldokló lator annál az embernél keres menedéket a végső órájában, akin egész Jeruzsálem nevet vagy megbotránkozik ebben az órában. ,,URAM!” – kiáltja, – s a halálba-merülőtől, sorstársától kér életet, aki ugyanúgy a kereszten függ, mint ő.

Ez az ember hallja amint Jézus imádkozik, hallja, amint a Mindenhatóhoz fordul, s amit hall igévé válik számára, és hitet ébreszt a szívében. Jézus titka megnyílik előtte és utolsó erejével még segítségét kéri: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodba!
            Milyen szerény a kérése ennek az embernek: ,,Emlékezzél meg énrólam!”  Ennek a gonosztevőnek ez az egyetlen reménysége, hogy Jézus, majd ha eljön az Ő dicsőségében, az Ő királyságában, majd akkor megemlékezik róla. Az emberek, általában amikor a megaláztatás után magas méltóságra jutnak, rendszerint elfeledkeznek azokról, akikkel a mélységben együtt voltak, – Jézus pedig éppen azért jön majd el dicsőségesen az Ő országában, hogy megemlékezzék azokról a nyomorultakról, akik már itt is hozzátartoztak, benne reménykedtek! Ebben is igaza volt ennek a gonosztevőnek: elég ennyi is, hogy ,,Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban!”
Ez egy tömör hitvallás. Szerinte Jézus király, aki túléli halálát, élni fog örökké, s ő rajta is segíthet. Ez az ember már hisz és így kér kegyelmet. És kap: ,,Még ma velem leszel a paradicsomban”– mondja a Király.
,,Még ma” – tehát nincs semmiféle, hosszú, sötét út, amelyen az innen távozó lelkeknek bolyonganiuk kellene, míg sok viszontagság után, vagy többszörös inkarnáció után elérik végre a boldogságot, a megnyugvást, – hanem rögtön, azonnali módon, – az innen való kiköltözés egyúttal az oda való beköltözést is jelenti! Legalábbis annak, aki úgy néz Jézusra, a megfeszítettre, mint aki nem megy, hanem jön, – jön az Ő Királyságában, hatalmasan, kegyelmesen és dicsőségesen!
Isten maga hajolt le Jézusban ahhoz a halálra ítélt, bűnös gonosztevőhöz. Hiszen pontosan azért van Jézus is pontosan ugyanolyan ítélet alatt, pontosan ugyanúgy keresztre feszítve, hogy mellette legyen ebben a legnagyobb nyomorúságban!
Egy édesanya mondta egyszer, amikor egyetlen pillanatra sem akart beteg gyermeke ágya mellől távozni: ,,Ha hív, ott akarok lenni mellette!” Ezt akarta Isten is, hogyha a gonosztevő hívja, Isten ott akart lenni mellette! Ezért függ ott Jézus ugyanúgy mellette egy másik keresztfán! Jézusban az Isten volt hívható a számára. Igen, mindig így van: csak hívjad Jézust és jön az Isten! Csak kiáltsd el úgy, mint ez a gyilkos: ,,Uram, Jézus!” és válaszol az Isten! Istennek nem titkos száma van, mint sok földi nagyságnak, – Isten száma ez: Jézus! Mindig megtalálod ,,JÉZUS” által! Jézus az Isten feléd nyújtott mentőkeze! Ezt ragadta meg a gonosztevő is, amikor így kiáltott: ,,Uram!” Ez az ember nem sokat tudott erről a mellette vonagló Jézusról, de azt tudta, ösztönösen érezte, hogy bele lehet kapaszkodni, és belekapaszkodott. ,,URAM!” – kiáltott át Neki a másik keresztfára és Jézus meghallotta az ő kiáltását.
Nem különös, szinte botrányos? Ez a gonosztevő nem járt templomba, nem élt erkölcsös életet, nem hivatkozhatott jó cselekedeteire, és mégis üdvösséget kap. Miért? Mert Jézushoz fordult. Látta a maga helyzetét, bűnös életét, hiszen maga mondja: ,,tetteink méltó büntetését kapjuk”, és tudta, hogy ő rászorul a kegyelemre, Jézus pedig képes megadni – el kell fogadnia. ,, Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék.” (Ef. 2, 8-9).
A másik gonosztevő ugyanolyan helyzetben volt, de sem a bűneit nem látta, sem Jézusban nem hitt. Keserűségében csak káromolta őt.
Jézus mondta egy alkalommal: ,, Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…” (Jn 6,37). Ámen.

Adorján Dénes, IV. évfolyam

Reklámok