Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek

Ne csapjátok be egymást, hanem féld Istenedet. Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek.

3Móz 25, 17

Az igét abból a fejezetből olvastam fel, amelynek a címe a jubileumi év, vagy más fordításokban a nagy örömünnep éve. De miről is szól ez az ünnep és miért lehet örömünk? Ahogyan most, régen is voltak szegény és gazdag emberek. Voltak olyan emberek, akiknek volt amit a levesbe aprítaniuk, mert adatott nekik, vagy épp jól forgatták magukat, kihasználták tehetségüket, a lehetőségeket, sőt volt amikor másokat is. És voltak szegényebbek, akik mondhatjuk azt, sokszor keményen dolgoztak, még sem volt nekik semmijük, sokan egyik napról a másikra éltek. Mindenkinek fontos volt a saját megélhetése, s voltak akik ennek érdekében eladósodtak, s ilyenkor zálogba adták házukat, földjüket, önmagukat, csak azért, hogy tovább élhessenek. De minden 50. évben, a jubileumi évben az Izrael népéhez tartozók, a saját földjükön élve, visszakapták a zálogba adott tulajdonukat, ha csak nem falakkal körülvett városban levő házról volt szó. Azokat csak abban az évben válthatták vissza, amelyben eladták. Ha lejárt az adott év és nem tudták visszavenni, akkor az már véglegesen azé az emberé maradt, aki megvette tőlük. A földeket ha hamarább akarták visszakapni, akkor a jubileumi évig fennmaradt évek száma szerint szabták meg az árát, amivel vissza lehetett vásárolni. Ez a fennmaradt évek számától függően, mikor kevesebb, mikor többet jelentett. Ezeket hallva, belegondolhatunk abba, hogy mennyire nehéz és megterhelő az, amikor elvesztünk valamit, amikor egy rövidebb, vagy hosszabb időre meg kell válni tőle, vagy már eleve nem lehet a miénk. Pl. ilyen lehet a föld, amit megművelve, már van mit az asztalra tenni, vagy ott van a ház, amely biztos fedő a fejünk fölött, vagy ott van az egészségem, az életem szabadsága, mennyire nehéz ezeket még ha csak egy kis időre is nélkülözni. De mennyire jó, amikor hosszabb várakozás után mégis visszakapjuk, talán jobban megbecsüljük, mint annak előtte, még azt a keveset is.

De az Izrael népének meg volt adva annak a lehetősége, hogy visszakaphassa, vagy visszavásárolhassa azt ami az övé volt. Olyan lehetőség amikor adok-veszek helyzet van, és nem mindegy miként döntünk. Ilyenkor az emberben könnyen felmerülhet az a gondolat, hogy profitáljon, hogy átverje a másikat, hogy többet kérjen, mint amennyit érne, vagy kellene kérjen pl az adott földterületért. Vagy ha vásárol, akkor arra törekszik, hogy kevesebbért vásárolja meg, mint annak reális ára. Ilyenkor nem mindig a mások hasznát nézzük, nem a másik embertársunk javát keressük, hanem előtérbe kerül a sajátunk. Már nem érdekel mi van és mi lesz a másikkal, csak nekem legyen jó, már nem keresem, nem nézem a másiknak javát, hanem csak a saját önző javamat keresem. A kísértő, a bűn, az ajtó előtt áll és ránk van vágyódása, s különböző gondolatokat és érzéseket helyez a mi szívünkbe, elménkbe, amelyek nem a helyes döntésre és helyes útra akarnak vezetni. Akkoriban is sokat elégedetlenkedtek az emberek, de ahogyan a 1Tim 6, 6 -ban olvassuk, az embernek meg kell tanulnia és meg kell tapasztalnia azt, hogy „valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel”, hiszen „jobb a kevés az Úrnak félelmével, mint a temérdek kincs, ahol háborúság van”, vagy „jobb a kevés igazsággal, mint a gazdag jövedelem hamissággal”. (Péld 15-16)

Hogyan cselekszem? Isten ismeri magát az embert, az ember szívét, gondolkodását, ismerte az Izrael népét és ismer minket is. Előre szól és felhívja az Izraeli nép figyelmét a 23. versben arra, hogy ne feledje azt, hogy az Úré a föld, és minden, még ők is. Ő az egyedüli tulajdonos, és minden amijük van, azt ajándékba kapták, például a földjüket, amit megmunkálva segítségül legyen a nép, az adott család számára. Ezért vigyázniuk kell rá, becsüljék meg, s egymás javát keressék az által is, hiszen nemcsak a föld, hanem minden más teremtett dolog, maga az embertársunk is, az Istené, ahogy te is, meg én is. Vagyis az is, akit megcsalnál, az is az Istennek gyermeke. Az Úr szól, hogy az iránti való szeretettel a szívükben, Istennek tetszően, az ő parancsolatai, tanításai szerint éljenek és gazdálkodjanak azzal, amit kaptak egymásért, és ne egymás ellen használják. Ezt röviden így lehetne megfogalmazni, „Szeresd az Urat a te Istenedet és felebarátodat, mint magadat”. Ezért emlékeztet az Úr és figyelmeztet „egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől, mert én vagyok az Úr a ti Istenetek”. Más fordításban a „ne csaljátok meg  egymást”, a „ne nyomorgassátok meg egymást” kifejezést találjuk. Ugye mennyi nyomorúságot tudunk okozni egymásnak, de még magunknak is, sokszor egyszerű dolgok miatt, csak azért mert nem az Istennek parancsolatai és tanítása szerint élünk és cselekszünk. Mennyire nem mindegy miként cselekszünk! De ha azt tesszük, amit az Úr mond, van és lesz mindig minek örüljünk, mert Ő ahogyan eddig is gondoskodott, továbbra is gondoskodni fog róluk/rólunk bőségesen, hiszen ezt már megtapasztalhatták a pusztai vándorlásuk során, ahogyan mi is megvizsgálva életünket felismerhetjük az Ő jelenlétét és gondoskodó szeretetét. Izrael népének is bízniuk kell benne, hiszen ezt mondja az Úr a 18. és a következő versekben (3Móz 25, 18-22), hogy még abban az évben is, amikor nem szabad vetniük, amikor ott lehet a félelem az emberi szívben, hogy miből fogok megélni. Az Úr szól és azt mondja, hogy még akkor is bőséggel lesz mit enniük, mert Ő gondoskodik az övéiről, vagyis rólunk is. Hiszen ő nem csak a mi földi megélhetésünkről  gondoskodik, hanem már az örök életünkről is gondoskodott.

Az Úr arra bátorít minket, hogy úgy éljünk, ahogyan az az ő szerinte való helyes út és „amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal”. (Lk 6,31)  És miért tehetjük ezt, miért jó ezt nekünk megtenni? Mert van egy Isten akiben megbízhatunk, és mert ahogyan a zsoltáros is mondja „Boldog az az ember, aki ő benne bízik.” (Zsolt 34,9) és az Ő útjain jár.                                                                                  Ámen.

 

Biró Botond, II. évfolyam

Reklámok