Menni vagy nem menni?

 

1Thessz. 2,18: Azért menni is akartunk hozzátok, kiváltképpen én Pál, egyszer is kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.”

 

Keresztény testvéreim, ahhoz hogy megértsük ezt az igeverset és annak üzenetét, néhány dolgot tudnunk kell Pál és a gyülekezet kapcsolatáról. Tudnunk kell azt, hogy Pál hosszabb ideig tartózkodott Thesszalonikában és ott tartózkodása során nagyon sok pogányt nyert meg az evangéliumnak. Munkájának eredménye egy olyan gyülekezet, amely példává lett két szomszédos római provinciában, Macedóniában és Akhájában.

A gyülekezettel nagyon bensőséges kapcsolatban volt az apostol, s ez a levélből is kiderül. Ő is szerette a gyülekezetet és a gyülekezet is őt. Ezért van az a féltő szeretet még mindig benne, ezért vágyik oda állandóan, ezért akarja újra látni őket, és persze azért is, mert megtudta, hogy bajok vannak a gyülekezetben.

De hiába akart odamenni mindenáron, erőnek erejével, hiába törte magát, mert nem sikerült neki. Azért nem, mert a Sátán megakadályozta ebben. Persze itt nem valamilyen fizikai alakban kell elképzelni a Sátánt, amint elállja Pál útját. Valószínűleg a politikai helyzet, betegség vagy megnehezedett utazási viszonyok voltak a Sátán eszközei, amivel megállította Pált, hogy ne jusson el Thesszalonikába. De ez mégsem tudta  eltéríteni az apostolt attól a tervétől, hogy a bajban erősítse hittestvéreit, hogy tévhitüket eloszlassa. Hisz ha egy módszer nem működött sem egyszer, sem kétszer, akkor más megoldási lehetőséghez nyúlt az apostol. Ha nem tudott odautazni, akkor levelet írt, de a gyülekezetet nem hagyta magára szorongatott helyzetében.

Nem csak az ősegyház idején voltak ilyen szorongatott helyzetben lévő gyülekezetek. Nem csak abban az időben voltak olyan emberek, akiket csúfoltak, megvetettek rokonaik, barátaik, amiért a zsinagóga helyett Jézus Krisztus gyülekezetébe jártak, Krisztusba vetik hitüket, hanem ma is vannak. Nemcsak akkor voltak olyan gyülekezetek, amelyek anyagi helyzetük miatt vagy teológiai, hitbeli kérdések tisztázatlansága miatt voltak szorongatott helyzetben, akár testileg, akár lelkileg, hanem ma is sok ilyen gyülekezet van.

És ezek a gyülekezetek reánk vannak bízva. Persze most mondhatnátok magatokban, hogy mi még nem vagyunk kihelyezve gyülekezetekbe. Ez így van, de azért Isten reánk is bízott kisebb-nagyobb „gyülekezetet”: baráti kört, évfolyamtársakat, ezt a teológiai közösséget, és mindenekelőtt saját családjainkat. Családunktól mi is, csak úgy, mint Pál apostol, távol vagyunk, hisz ők odahaza, mi pedig a teológián vagyunk. De nem csak ez a hasonlóság van Pál apostol szolgálata és a mienk között, hanem az is, hogy minket is sokszor megakadályoz a Sátán abban, hogy bátorítsuk, buzdítsuk szeretteinket és hogy mellettük legyünk a szorongattatásban.

Ennek ellenére ugyanúgy, ahogy az apostol, nekünk is felelősséget kell vállaljunk és féltőn kell szeressük a reánk bízottakat. Addig kell próbálkoznunk, hogy „gyülekezetünket” bátorítsuk, erősítsük, és Istenhez közelebb vonjuk, ameddig ez meg nem valósul. Nem szabad feladjuk, ha az első próbálkozásra nem megy, hiszen Pál is többször próbálkozott és többféle módszerrel, ameddig be nem vált az egyik, hisz a Sátán minket is akadályozni próbál majd és lehet, hogy néha sikerülni is fog neki.

Én hiszem azt, hogy ti is szeretitek annyira a családotokat, mint Pál a thesszalonikiakat, sőt még jobban is, hisz ki ne szeretné jobban a testvérét, kedvesét, édesanyját, édesapját vagy nagyszüleit, mint akárki más embert. Ennek ellenére még sincs meg bennünk, vagy nem a kellő mértékben az a féltés és féltő szeretet, amely az apostolban volt meg a gyülekezet iránt. Sokszor arra nem vagyunk képesek, hogy 5 métert megtegyünk és átmenjünk a másik szobába és beszéljünk teológus társainkkal, vagy otthon, szeretteinkkel, akiknek talán éppen reánk van szüksége. Pedig sokkal könnyebb dolgunk van, mint Pálnak, akinek 600 kilométert kellett megtennie, hisz Korinthus és Thesszalonika között ekkora a távolság. Mégis a Sátán megakadályoz bennünket, sokszor lustasággal, kedvetlenséggel és még sorolhatnám, hogy mivel.

És még egy utolsó gondolat. Ha a szeretteiteket nem vonjátok Istenhez közelebb, akkor másokat sem fogtok. Ne gondoljátok, hogy az ezer idegent könnyebb lesz. Most könnyebbnek tűnik, pedig nem az. Ha a családunkban, baráti körünkben, a teológus gyülekezetben nem tudjuk ezt megtenni, akkor valószínű, hogy majdani gyülekezetünkben sem fog menni. Ha a kevesen nem tudunk hívek lenni, a sokon sem leszünk. Ez most egy vizsga a számunkra, és ez a vizsga sokkal keményebb, mint akármelyik a szesszióban, de ezt is sikeresen lehet venni, ha úgy cselekszünk, mint az apostol, ha ugyanolyan féltő szeretettel és felelősséggel munkálkodunk „gyülekezetünk” körében, mint ő tette. Kövessük hát Pál példáját.

Gyertek és most ezért imádkozzunk.

 Kállai Benedek, III. évfolyam

Reklámok