A látás

„Azután így nevezte az URat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láttam itt, aki engem látott.”

Gen 16,13

 

Száraj egyiptomi szolgálójának, Hágárnak szavai ezek. Mivel Száraj, Ábrám felesége meddő volt, ezért Hágárt küldte be Ábrámhoz, hogy általa lehessen gyermeke. Aztán Száraj olyan rosszul bánik Hágárral, hogy a szolgáló elmenekül.

A pusztában rátalál az Úr angyala és ígéretet tesz Hágárnak. Azt mondja: úgy megsokasítja utódait, hogy meg sem lehet majd számolni őket. Az ígéret után Hágár olyat tesz, amit soha senki az Ószövetségben: nevet ad Istennek, elnevezi a látás Istenének.

„Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láttam itt, aki engem látott.”

Mit jelent ez, hogy „a látás Istene”?

Ezt a kifejezést kétféleképpen is lehet értelmezni: jelenti azt, hogy „Isten, aki engem lát”, és azt is, hogy „Isten, akit én látok”.

„Isten, aki engem lát.” Isten mindent lát, mindent tud, minden őelőtte van. Látja Hágár életét. Látja helyzetét, menekülését, látja nyomorúságát. Nem csak a pillanatnyi ügyeit látja Hágárnak, hanem az egész életét elejétől végéig, összefüggéseivel, okaival, céljaival együtt. Látja Hágár aggodalmait, félelmeit, de látja a neki szánt terveket is, az ígéretet is, amit el is mond neki.

De mit jelent az, hogy „Isten, akit én láttam”? Hogyan láthatta Hágár Istent? Hiszen tudjuk, hogy Istent nem lehet látni végzetes következmények nélkül. Aki Istent látja, annak meg kell halnia. Az ő szentsége nem fér össze az ember tisztátalan lényével. Az ember nem éli túl az Istennel szemtől szembe való találkozást. Akkor Hágár hogyan láthatta?

Ez a „látás” szó nagyon sok mindent kifejezhet.

Mielőtt az Úr ígéretet tett volna a pusztában, Hágár nem értette Istent, saját életére nézve sem értette. Nem látta Isten dolgait, nem látta, nem értette Isten akaratát. Talán nem is érthette, mert Isten dolgai túl vannak az emberi értelmen, nem elég a logika ahhoz, hogy ezeket az ember felfogja.

Isten mégis megengedi Hágárnak, hogy valamennyire belelásson az ő dolgaiba. És amikor felfedi előtte a jövőt, Hágár belelát a jövőjébe. Az ígéret után már érti. Már látja Isten akaratát. Már nem számít a nyomorúsága, a menekülése, a saját vágyai, a saját tervei, mert Isten megengedte neki, hogy lásson, hogy továbblásson annál, ami a szeme előtt van. Isten megengedte, hogy meglássa az összefüggéseket, a célt, a jövőt. És most, hogy lát, meg tud nyugodni. Meg tudja érteni, hogy Isten nagyobb dolgokat szánt neki, mint amit ő képzelt magának.

Az Újszövetségben a látás nem mindig feltétlenül egy pozitív dolog, van ahol egy kicsit elmarasztalja a látást a nem látó hit rovására. A Korinthusi levélben azt olvassuk: „hitben járunk nem látásban”, Tamásnak pedig azt mondja az Úr: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”. Az Újszövetség a látást a hithez viszonyítva egy alacsonyabb foknak tekinti. Vagyis minél erősebb a hite valakinek, annál kevésbé van szüksége arra, hogy lásson. De mégsem mellőzi ezt, mert van, amikor szükséges, amikor Isten éppen a hit megerősödésére használja fel azt.

Isten ma is ugyanaz. Ma is a látás Istene. Isten lát minket is, bármilyen helyzetben lennénk, bármilyen gondokkal küszködnénk, látja a mi dolgainkat, tudja, hogy mi miért történik. Mindent kezében tart. Semmi sem történik nélküle. Ma is megmutatja az ő akaratát, megengedi, hogy belelássunk. Akkor is, ha nem mindig fogjuk fel értelmünkkel, de néha megengedi nekünk is, hogy belepillantsunk terveibe. De ha ő úgy látja, hogy erre a látásra nincs szükségünk, kérjük őt, hogy adjon olyan erős hitet, amellyel követni tudjuk. Amely hinni tud akkor is, ha nem lát. Olyan boldog hitet, amely vakon tud bízni Istenben. Ámen.

Szabó Csilla Julianna, Iv. évfolyam

 

Reklámok