Istennek adni a dicsőséget

1 Sámuel 17,37: „Azután ezt mondta Dávid: Az ÚR, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. Saul így felelt Dávidnak: Hát menj, az ÚR legyen veled!”

Soli Deo Gloria. Azt hiszem ismerős ez a mondat. Odatesszük egy egy mondat, kijelentés vagy beszéd végére, és akkor ezzel oda is adjuk a dicsőséget Istennek. Kiállok, „produkálom magam” és ha utánateszem hogy SDG, akkor ez így keresztény magatartás.

Mit jelent Istennek adni a dicsőséget? Mit jelent felemelni Istennek a nevét, és magát Istent? Miért kell Jézust naggyá tenni, hiszen ő úgyis nagy? – kérdezték néhányan a programterv címével kapcsolatban. Mit jelent megrabolni Isten dicsőségét?

Dávid bizonyságtételét hallottuk, vagyis csak annak a végét. Nagyon furcsa amit Dávid bizonyságtételénél tapasztalunk. Ugyanaz a furcsaság ez, amivel a bizonyságtételt, mint hitből való cselekedetet szoktuk vádolni: hiszen ez magáról beszél? Igen, Dávid az előző versekben magáról beszél. Hogy ő hogyan őrizte a juhokat, hogyan terítette le a medvét, az oroszlánt, hogy ragadta meg, ölte meg! Dávid elmondja, hogy milyen kemény csávóként őrzi apja juhait. Elmondja, hogy hogyan állt helyt a nehéz, sőt nagyon nehéz időkben. Hiszen úgy gondolom, hogy egyikünknek sem az a vágya, hogy találkozzon egy medvével vagy egy oroszlánnal. De Dávid találkozott, és győzött. És mindezeket amikor felsorolja, azt mondja, ami a mai alapigénk: Az ÚR, aki engem megmentett ezektől, meg fog menteni most is. Ez Dávid bizonyságtétele.

Bizonyságtétel. Hát nem egy református dolog. Vagy igen? Miért van az, hogy más felekezeteknél helyet hagynak a gyülekezeti tagok bizonyságtételeinek, olyan eseményeknek ami velük történt, hogy elmondják, hogy hogyan tapasztalták meg Istent és a tetteit azokban a helyzetekben. Mi reformátusok viszont nem. Legalábbis javarészt, főleg a gyülekezeti alkalmainkon, nem. Az Ige, a szó, az istentisztelet szava csak a lelkésznél van. De miért? Miről szól a bizonyságtétel? Arról, hogy valakinek az életében Isten megmutatta magát, és ő ezt elmondja a gyülekezetben, hogy Isten nevére dicsőség szálljon. Miről szól a bizonyságtétel? Magamról? Nem. Istenről? Igen. De én is benne vagyok? Nyakig.

  • Dávid legyőzte a medvét és az oroszlánt. Az ÚR megmentette. És ez nem ellentmondás. Néha annyira reformátusok akarunk lenni, hogy megszidnánk Dávidot, hogy „Mi az, hogy az ember is tesz valamit? Csak az Isten!”. És néha annyira humanisták vagy nagyon emberközpontú, nagyon-neoprotestánsok akarunk lenni, hogy a bizonyságtételünk arról akar szólni, hogy „Én azért mennyire jól csináltam!”. Miközben a kettő egyszerre történik. És ezért az egészért a dicsőség Istent illeti! A helytállásomért és azért mert Ő szabadított meg. Pál mondja: „Többet munkálkodtam, mint a 12 összesen. De nem én, hanem az Istennek bennem munkálkodó Lelke.” Micsoda nagyképűség lenne csak az első része. És mennyire végletté alakítás csak a második. Hiszen nem Pál végezte ezt el? Dehogynem! És mégis Isten volt az aki az egész missziói utat végig munkálta és megáldotta, sőt Lelke által ott volt ezeken Pállal! És mindenért Őt illeti a dicsőség! Mert bármit teszek, mint Dávid, vagy Pál, akkor is Isten az, aki mindezt megcselekszi!

Mert Soli Deo Gloria! És hogyan lehet ezt megtenni? Hiszen szavakban mindenki lehet hős. Szájhősöknek hívják őket. Ugyanígy lehet keresztény szájhősködni! „Soli Deo Gloria!” Jönnek kifele az istentiszteletről, és „Köszönjük a szolgálatot!” „Istené a dicsőség, Istené a dicsőség!” De tényleg az övé?

  • Dávid elmondja a bizonyságát, és Sault meggyőzi. Ezután Saul ráadja a páncélját Dávidra, hogy menjen, küzdjön meg. A király páncélját! És Dávid azt mondja, hogy nem, mert nem nekem való ez. Nem tudja használni. Mekkora lehetőség ez Dávidnak! Hogy végre kimenjen, és megmutassa a nagyobb testvéreinek, hogy kicsoda is ő! Ismerős a helyzet? „Vedd csak fel a palástot!” Menj, had lásson a család, hogy milyen kis tiszteletes vagy! Menj, mutasd meg magad otthon, ahol felnőttél, hogy mire vitted! Hogy te prédikálsz, hogy te palástot hordasz, főleg a lelkészét, hogy te vagy valaki! Ismerős? Had lássanak az idősebb testvérek, had lássanak a szülők, nagyszülők. Nézzenek engem, mert ez rólam szól! Hány ilyen istentisztelet vagy précest láttunk és hallgattunk már. Vagy éppen tartottunk. Amikor jobban akarta az igehirdető magát, az ügyességét, az okosságát, vagányságát bemutatni, mint az Igét.

Ámen

 

Szegi Máté

IV. Teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s