Úrban leszel világos

Efézus 5.8 ” Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban, tehát járjatok úgy, mint a világosság gyermekei.”

Pál apostol a gyülekezeteknek, melyeket alapított, az alapítás után leveleket küldött, amikben tanította, bátorította és buzdította a tagokat, hogy el ne forduljanak az új életet adó Krisztustól.

A felolvasott igevers egyfajta összegzés. Utal a múltra, amikor még bűnben éltek, sötétségben, Krisztus nélkül, de ugyanakkor felszólítja őket, hogy miután megismerték Krisztust, úgy éljenek, mint a világosság gyermekei. De mi előzte meg ezt az összefoglalást?

Az 5 rész első verseiben felszólítja a gyülekezetet, hogy ne kövessék régi pogány szokásaikat, hanem Krisztusnak engedelmeskedve, szeretetben éljenek. És ki is fejti, mire is érti ezt a szeretet. Ez a szeretet Isten iránti szeretetben és embertársak iránti szeretetben is meg kell, hogy mutatkozzon. Mivel már világosság gyermekei, nem méltó hozzájuk a paráznaság, nyerészkedés vagy bármiféle tisztátalanság. Hiszen a nyerészkedő csak a saját hasznát tartja szem előtt, és ha a helyzet úgy kívánja, akkor bárkin átgázol, ha abból haszna származik. A parázna is hasonlóképpen cselekszik. A fő célja a saját kielégülése, a partner boldogsága, szeretete, tisztelete az már csak mellékes. Ez a fajta gondolkodás és magatartás nem méltó Isten szentjeihez.

Most azonban világosság vagytok az Úrban – olvashatjuk. Kiváltságos helyzetben vannak, hiszem megismerhették az igazságot. Felszabadultak a bűneik alól, egyszóval, világosság lettek.

Ebben a részben hangsúlyos a világosság és a sötétség közötti ellentét. Az előző versek is ugyanezt az ellentétet hangsúlyozzák az ó élet és az új élet között. Nem méltó a nyerészkedés, a paráznaság Krisztus tökéletes áldozatához. A sötétséggel Pál a régi emberi természetükre utal, amikor még tudatlanul, sötétségben jártak, de most viszont meglátták a világosságot és bíztatja őket, hogy ők is világosság legyenek. Azt a fényt, ami kaptak, ne rejtsék véka alá, hanem világítsanak és adják át másoknak is, hogy ők is kijuthassanak a sötétségből és ők is a világosság gyermekei lehessenek. És ennek meglesz majd a méltó gyümölcse. „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

És mi, kedves teológus társaim, hol tartunk? A világosság gyermekei lennénk? Valóban azok vagyunk? Mi hogy állunk botlásainkkal? Mi, teológusok szeretjük magunkat felsőbbrendűnek gondolni, elvárjuk a tiszteletet, elvárjuk, hogy velünk mindenki kedvesen bánjon, mert mi szóltuk Isten igéjét. De ha a hétköznapjainkra tekintünk, akkor jogos az elvárásunk? Valóban elvárhatjuk a tiszteletet? A hétköznapi életünk is azt sugározza, hogy a világosság gyermekei vagyunk? Ha jogokat akarunk, ahhoz felelősség is tartozik. A felelősség alól próbáljuk kihúzni magunkat, de a jogokat azért megköveteljük. És hogyan várjuk el a tiszteletet, amikor mi nem olyan életet élünk, ami tiszteletre méltó? Az Istennel való belső kapcsolatunk kisugárzik az életünkön keresztül. Nem csak akkor kell legyünk Krisztus tanítványai, amikor a szószékről hirdetjük az igét, hanem mindenkor példamutató életet kell éljünk.

Ha féljük Istent a szó nemes értelmében és tisztelettel szólítjuk meg, mert ő a mi teremtőnk, csak tisztelettel fordulhatunk hozzá, akkor ez meg fog látszani a mi hétköznapi életünkben is. Felelősséggel tartozunk minden kimondott szóért és minden cselekedetünkért. Ugy Isten előtt, mint embertársaink előtt.

Küldetésünk van. Világosság vagyunk. De azért vagyunk itt, hogy ez a világosság felszínre jusson. Formálódó emberek vagyunk. Teológusok, de bűnös emberek is. Mi semmivel sem dicsekedhetünk. Minden, amink van, nem a mi érdemünk, hanem egyedül a mi Urunk, Jézus Krisztusunk érdeme. Egyedül őáltala lehetünk a világosság gyermekei.

Ámen

Szabó László

IV. Teológiai hallgató

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s