Áldás vagy átok?

3Móz 26, 5 “Cséplésetek a szüretig tart, és a szüretetek eltart a vetésig. Jóllakásig ehetitekkenyereteket, és biztonságban lakhattok az országban.”

A kijelölt alapige egyfajta prófétai intelem része. Az intelmet három részre oszthatjuk.

Az első rész egyfajta bevezetésül szolgál, amely a törvény betartására sarkallja az
olvasót. Egyfajta Isten iránti teljes elkötelezettségre hív fel, amely felszólít a bálványimádás és a hamis istentisztelet Isten előtti utálatos voltára, int a szombatnap megszentelésére és felszólít a szentély tiszteletére.
A második rész tartalmazza az áldásokat. Az áldásnak azonban ára van. Ez pedig nem
más, mint Isten igéjének a megtartása. Lényeges tanítás volt a zsidók között az a gondolat, hogy Isten megjutalmazza az igazat és megbünteti a gonoszt. Az Ige arra hívja fel a figyelmet, hogy ha Izráel népe megtartja Isten parancsát, akkor
esőt kap a megszokott időben.
Tudnunk kell, hogy az eső rendkívül fontos Izráel földjén. Ha kimarad, akkor éhínséget
von maga után. Ezért van az, hogy az eső első helyet foglal az áldások között. Az idejében
kapott eső meghozza áldását, mégpedig a jó termést: „a föld megadja termését, és a mező
fája is megtermi gyümölcsét”. 3Móz 26,4 Olyan jó és bő termést ígér az Úr a parancsolatai
megtartóinak, hogy a gabona betakarítása egészen a szüretig, a szüret pedig a vetésig fog
tartani, ami arra utal, hogy annyi termésük lesz, hogy a munkájuk véget nem ér. Isten
áldásának a hatására bővölködni fognak a kenyérben, bőséges táplálékuk lesz.

Az áldások sorozata itt még nem ér véget. A nép megkapja a békesség, a biztonság
ígéretét is.

A teljes nyugalomhoz nem elég a bőséges táplálék. Ehhez a boldogsághoz szükség van
a biztonságra is. Hiszen mit ér a bőség, ha nap, mint nap attól kell rettegni, hogy nehogy
betörjön az ellenség, s mindent elvegyen és eltiporjon. A biztonság áldásával megszűnik a félelem és a rettegés is. Teljes védelmet kapnak. Senki sem törhet rájuk úgyannyira, hogy még a vadállatoktól is megvédi őket az Úr.

Legvégül pedig az Ő jelenlétét is megígéri parancsolatai megtartóinak. „Köztetek
járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.” 3Móz 26, 12

A népnek tehát minden feltétel adott, ahhoz hogy boldog és békés életet éljen.
Feladatuk csupán csak annyi, hogy megtartsák Isten parancsolatait.

Azonban a nép intést is kap arra az esetre, ha nem tartaná be az Úrtól kapott
rendelkezéseket, ami súlyos következményekkel jár.

Itt tárul elénk a harmadik rész, amely az engedetlenség átkait sorolja. Ilyen a
nyomorúság, a betegség, éhínség, ellopott termés, ellenség győzelme, szárazság, rossz
aratás, veszélyes állatok betörése, ellenség pusztítása, járvány, pusztulás, Izráel népének
deportálása.

Isten azonban nem hagyja magára az Ő népét, s bár az engedetlenségük miatt büntetést
kapnak, a fejezet a helyreállítás ígéretével fejeződik be.

Ahogyan Izráel népének feladata volt az Úr Igéje szerinti élet, ugyanúgy ezek az Igék
érvényesek a mi életünkre is. Törekedjünk mindezek tudatában élni, szolgálni.

Ámen

Okos Rebeka-Júlia

IV. Teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s