Egymás megintésének módja

Gal 6.3-4 “3Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csapja be.4Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekvése, nem pedig másra nézve.”

Ahhoz, hogy jobban megérthessük a felolvasott igerészt, számba kell vennünk a 6. rész 1-5 versét is. Az első versben Pál apostol egyfajta önvizsgálatra indítja a galatai gyülekezetet, és arra a tisztánlátásra hívja fel a figyelmüket, hogy szeretettel és alázattal forduljanak a bűnbe esettek, hitükben megingottak-megrekedtek felé. Sőt, Jakab apostol azt tanítja, hogy aki már megszabadult bűneitől, és elkötelezte magát Krisztus követésére, köteles másokat is figyelmeztetni, meginteni, mert különben Isten rajta kéri számon az életét.

Amikor az apostol ezekkel a versekkel a galatákhoz szól, szembesíti őket az emberi gyarlósággal, mintegy tükröt állítva a gyülekezet elé:,,Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát’’. Természetünk szerint mindannyian hajlamosak vagyunk magunkat túlértékelni és sokra tartani, de ugyanakkor mindegyikünk elvárja, hogy őt mások figyelembe vegyék, illő tiszteletben tartsák, hálásak legyenek neki. És ha ennek valaki nem tesz eleget, keserűség és kudarc tölt el minket.

A 6. rész 3. verse a fejezet első versére utal, abban az értelemben, hogy a másik ember bűnét megfeddő gyülekezeti tag becsapja magát azzal, ha többnek-különbnek tartja magát annál, aki letért arról az útról, kiszakadt abból az élettérből, melyben előtte boldog volt. Ezért hangzik a felszólítás, figyelmeztetés az apostol részéről: ,,De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.’’

A negyedik vers összefügg az elsővel és a másodikkal, olyan értelemben, hogy a vétkezőt megintő ember ne csupán ne tartsa magát különbnek, hanem azt is vizsgálja meg, hogy ő maga nem esett-e kísértésbe, amikor büszkeségből nem segített a rászoruló testvér teher hordozásában. Mert ilyenkor csak azt árulja el az illető, hogy nincs meg benne a szeretet, nem Krisztus törvénye szerint él, ahogyan Pál apostol mondja a Timótheushoz írott második levele 3. részében:,,A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.’’ Ezért fontos megvizsgálnunk, hogy mi magunk betöltjük-e naponta Krisztus törvényét, a szeretet parancsolatát.

A ,,dicsekedés’’ szavunk, amiről itt a 4. versben szó van, félreérthető,  mivel többjelentésű a magyar nyelvben. Pál apostol a Krisztusban való dicsekvést érti: a keresztyén ember afeletti háláját, örömét, hogy Krisztus megváltói halála/keresztje által üdvösséget nyert, és nem a köznapi  értelemben vett, embernek az önmagával való elégedettségét. Pedig Pál apostol, ahányszor egy eltévedett és törvény szerint élő embert odasegített, helyreigazított a Krisztus követésére, azt követően ez önteltséghez és felfuvalkodottsághoz vezethette volna, (mint az összes többi hívőt, akik elkötelezték magukat e krisztusi szolgálatra), azonban az apostol továbbra is Krisztusra mutatott rá, akiben a bűnbánó ember kegyelmet kapott. Számolnunk kell, mi, akik az Ő szolgálatába állottunk, Jézusnak a 72 tanítványhoz intézett kijelentésével: -,,De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben’’.

S mi, teológusok, akik egy közös épületbe vagyunk összezárva, zárt térbe élve egymással, látjuk a legjobban egymás titkait, dédelgetett bűneit, mégha sikerül is elrejtenünk egymás elől egy-két bűnös vágyunkat, kísértésünket is. Mivel az apostol egyéni illetve közös teherről, felelősségről beszél (,,Egymás terhét hordozzátok.’’), az egyén felelőssége vagy éppen felelőtlensége hozzájárul egy közösség/gyülekezet életének-sorsának alakulásához, befolyásolva azt pozitív vagy negatív irányba.

S éppen ez a szelíd teherhordozás, amiről az apostol a második versben beszél, abban nyilvánul meg, hogy igyekezzünk úgy helyreigazítani társunkat, hogy ne gondoljuk, hogy hitben gazdagabbak lennénk, mint ő, hanem igyekezzünk szeretettel és alázattal segíteni az elesett emberen, hogy visszakerüljön abba a krisztusi közösségbe, ahol azelőtt megtalálta boldogságát.

Ámen.

 

Nagy Róbert

IV. Teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s