Türelem

Jak 5, 7-8.

7″Testvéreim, legyetek tehát hosszútűrők az Úr eljöveteléig. Íme, a földműves várja a föld drága gyümölcsét, türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.8Legyetek ti is hosszútűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.”

Mit jelent a türelem? Mit jelent türelmesnek lenni? Mit jelent várni, akkor is, ha legszívesebben elfutnál, menekülnél, vagy ordítanál? Mit jelent úgy nézni a felebarátodra, mint egy lehetőségre, amely váratlan és meglepetésszerű szépségeket rejthet? Mit jelent a bajban, a kilátástalanságban egy messzi, homályos és bizonytalan, de egyenesbe simuló jövőbe reménykedni? Mit jelent az élet, amely nem panaszkodik, amely nem sír, amely nem siettet, amely örül, ha van, de nem zúgolódik, ha nincs? Mit jelent így élni? A HIT-et jelenti. Azt jelenti, hogy hiszel a karban, amely felemel, hiszel a szeretetben, amely átölel, a kegyelemben, amely elfedez… Azt, hogy hiszel Istenben.

Elmondani könnyű, de megélni nehéz. Nehéz türelemmel élni az életünk. Nehéz, úgy várni életünk nagy eseményeire, hogy azt ne akarjuk siettetni és nehéz úgy várni az isteni elégtételre, hogy ne kívánjuk annak minél hamarabbi eljövetelét. Egy teológusnak nem nehéz vágyakozva tekinteni a lelkészi létre, egy barátnak az újra találkozás időpontjára, egy szerelmesnek a randevú eljövetelére, egy 9 hónapig várandós anyának a gyereke érkezésére… Könnyű türelmetlennek lenni és nehéz türelmesnek. Vannak dolgok, amelyekre nagyon nehéz várni, csak itt az emberi körülmények között is, sok dolgot szeretnénk siettetni, minél hamarabb a magunkénak tudni, de van, amit nem tudunk és van, amit nem szabad. Ha a földi életünkre tekintünk, a türelemmel megélt élet óriási nagy feladatnak bizonyul, mi van akkor az Úr eljövetelével? Mi van az utolsó perccel, amely néha csábítóan, vagy épp riasztóan tárul elénk? Milyen nehéz türelemmel nézni bármire is. Példa van előttünk a földműves képében, aki vet, plántál, gondoz, aki tesz, de várni is tud. Mi is ilyenek kell legyünk. Emberek, akik megragadják a pillanatokat, az alkalmat, akik, nem vesztegetik az életük, hanem megélik, tartalommal töltik meg. Akik lassan haladnak az élet nagy célja fele, anélkül, hogy sietetni akarnák azt, vagy túl szeretnének lépni olyan korszakokat, amelyek kellemetlenebbek a többinél.

Készülés közben, ennél a pontnál egy tanmese jutott az eszembe: Volt egyszer egy férfi, akinek négy fia született. Meg akarta tanítani nekik, hogy az élet dolgait, az őket körülvevő embereket, mind-mind türelemmel kell kezelni, de szerette volna, ha ezt saját maguk tapasztalják meg. Elhatározta tehát, hogy egy különleges feladattal bízza meg őket: egy távoli helyre küldte négy fiát, hogy megkeressék ugyanazt a körtefát. A fiatalok közül egyszerre csak egy indulhatott útnak, és mind a négyen egy-egy különböző évszakban keresték fel azt a bizonyos fát. Az első fiú télen utazott el, a második tavasszal, a harmadik nyáron, a negyedik pedig ősszel.
Amikor az utolsó fiú is visszatért, édesapjuk megkérdezte tőlük, hogy milyennek látták a körtefát és érdekes módon mindegyikőjük más-más választ adott.
A legelső fiú, aki télen indult útnak, halottnak, sivárnak, élettelennek és csúnyának találta a fát. A második, tavasszal keresgélő fiú nem értett egyet vele, hiszen ő pompázónak látta a fát, telis-tele csodaszép fehér virágokkal. Tisztának látta, mint az esküvőre készülő menyasszonyt. A harmadik fiú teljesen másképp látta nyáron, hiszen ő csak egyszerűen zöldnek látta, mint bármelyik másik fát. Nem látta sem igazán szépnek, sem igazán csúnyának. Végül a negyedik ifjú is megszólalt és elmesélte, hogy ő ősszel igazán varázslatosnak találta a fát, tele hatalmas, érett körtékkel és tele élettel.
Édesapjuk, miután végighallgatta a beszámolókat, így szólt fiaihoz: Mindannyian igazat beszéltek, mégis mind a négyen tévedtek. Csupán egyetlen szakaszát láttátok a fa életének, mert minden évszakban más ruhába öltözik. Azt, hogy kik is vagyunk valójában, a boldog időket, a vidámságot és a szeretetet csak akkor tudjuk mihez mérni, ha már minden évszakon túl vagyunk. Ha a tél zord hidegében feladjuk, akkor soha nem tapasztalhatjuk meg tavaszunk szépségét, nyarunk melegségét és őszünk bőséges jutalmát.

 

Az élet is ilyen, mi magunk is így nézünk ki. Mint egy igencsak hosszúra nyúlt esztendő, amelyben az évszakok egymást követik, és mi kivétel nélkül meg kell élnünk azokat. Ehhez türelem kell. Türelem nélkül gyorsvonatok vagyunk, akik elsuhanunk az élet mellett és elsuhanunk Isten mellett is. Idézném Tertullianus szavait, aki azt mondta: „A türelem annyira az első Isten dolgaiban, hogy senki egyetlen parancsnak nem engedelmeskedik, senki Istennek tetsző bármi cselekedetet végre nem hajthat, ha türelemben szükölködik.” Tehát türelmeseknek kell lennünk. Ahhoz is, hogy majd a kis szorgos és tudományos teológiai hallgatóból, egy életet odaáldozó lelkipásztorok lehessünk és türelmesek kell legyünk, hogy gyarló emberekből Isten országát öröklő gyermekekké válhassunk. Csak TÜRELEM!

Ámen

Demeter Henrietta

IV.teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s