Mert ha valaki megtalálja ellenségét, békében útjára bocsátja-e?

I.Sámuel 24, 20 Mert ha valaki megtalálja ellenségét, békében útjára bocsátja-e? Ezért hát fizessen neked jóval az ÚR azért, amit ma tettél velem.

Mindannyiunk életében van néhány olyan személy, akiről tudjuk, hogy ellenünk van, áskálódik, megbánt, rosszat tesz velünk szemben. Egy pillanat erejéig gondolkodjunk el azon, hogy később, amikor egy ilyen személlyel találkoztunk, akkor hogyan viszonyultunk hozzá?!

Az ISámuel 24. fejezetben arról olvashatunk, hogy Saul utolérte Dávidot. Ugye ennek az az előzménye, hogy Saul meg akarta ölni Dávidot, a 18. részben olvashatjuk, hogy Saul elkezdte félteni a királyságát Dávidtól, ezért „rossz szemmel tekintett Dávidra”; eltávolította a királyi palotából, és ezredessé tette, hogy hátha valamelyik csatában majd meghal. Aztán Saul elkezdte üldözni Dávidot, hogy megölje, s a nagy üldözés közepette pont ellenkezőleg történtek a dolgok, Dávid olyan közel került Saulhoz, hogy könnyedén megölhette volna. Dávid Saul köpenyéből levágott egy darabot, amely azt bizonyítja, hogy megölhette volna őt, de nem tette.

Dávidnak meg kell küzdenie belső szabadságáért, hogy ne legyen bosszúálló. Dávidnak nagyon nagy önkontrollal kellett rendelkeznie, hogy ne ölje meg Sault. Dávidnak egy pillanatra az a gondolat futott át az agyán, hogy vajon Istentől van-e ez a kínálkozó alkalom, hogy megölje Sault vagy sem. Hiszen Dávid tudta, hogy Isten őt Saul utódjának, Izrael királyának hívta el. Tudta, hogy egyszer neki kell Sault leváltania. És akkor ott volt a kínálkozó alkalom, hogy a Saul helyébe lépjen.  De Dávid tudta azt, hogy Isten nem ilyen eszközök által akarja az ő tervét megvalósítani. Így nem ölte őt meg.

És ez a magunk számára is tanulság, hogy akkor amikor egy kínálkozó alkalom nyílik meg előttünk, akkor azt vizsgáljuk meg, hogy Istentől való-e?! Mert ha annak megvalósításához egy másik személynek kárt okozok, akkor a választ mi magunk is tudhatjuk, hogy honnan való.

És ugye most visszatérhetünk ahhoz a kérdéshez, amit az áhítatom elején tettem fel. Hasonló helyzetben mi mit tettünk vagy mit szoktunk tenni? Persze hála Istennek a mi életünkre ma már nem sokan szoktak rátörni, de mégis hány és hány olyan eset történt már, hogy valaki szánt szándékkal rosszat akart nekünk, akár „jogosan” – tehát, hogy visszavág arra a rosszra, amit mi azt megelőzően okoztuk neki, akár úgy, ahogyan az a Dávid esetében is történt, hogy félreértésből. Merthogy Saul azt hitte, hogy Dávid az ő királyi székét el akarja venni. De Dávid egyetlen alkalommal sem tett ilyet, sőt nem is tervezett, de Saul azt hitte. Akár azért, mert ő is így tett volna hasonló helyzetben, hiszen a világ e szerint a szabály szerint működik, akár azért mert valakik így informálták.

Ha valaki rátalál ellenségére, sértetlenül bocsátja-e útjára? Te, ha szemben találod magad azzal, aki rosszat tett neked, visszavágsz-e? Lehet sokszor mi is úgy vagyunk, mint Saul: úgy tudjuk, hogy a másik ellenünk van, pedig sokszor csak szóbeszédekre alapozunk, és akkor azt, amit csinál, megpróbáljuk ráhúzni arra, amit hallottunk.

Így két dolgon szeretném, ha elgondolkodnánk: Az egyik, hogy mielőtt valakit nekünk nem szimpatikusnak, úgynevezett „ellenségnek” bélyegzünk, adjunk lehetőséget annak a személynek a megismerésére, és ne támaszkodjunk a másoktól hallottakra.

A másik pedig, ha még úgy is van, hogy ellenünk van és csak rosszat akar nekünk, akkor se váljunk hozzá hasonlóvá, hanem törekedjünk arra az önkontrollra, ami Dávidnak is megvolt.

Ámen

 

Bucsi Brigitta

IV.teológiai hallgató

 

 

Reklámok