Áldani Istent a hétköznapokban

Zsolt 66,20. “Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem.”

Ha valaki azt kérné tőlünk, hogy írjuk le, Isten hányszor nem teljesítette könyörgésünket, biztos vagyok abban, hogy sorra eszünkbe jutnának azok a pillanatok, mikor kértünk, könyörögtünk sokszor sírva és kétségbeesve, és mégsem. Ha már azt kérnék tőlünk, hogy a teljesített dolgokat írjuk le, már nehezebb lenne, lehetséges, hogy kevesebb dolog is jutna eszünkbe. Mert bizony, sokszor volt az életünkben: kértük és nem kaptuk, imádkoztunk és úgysem teljesítette, sírva könyörögtünk, de mégsem mentek a dolgok a mi akaratunk szerint. És bizony, olyankor nem tudtuk olyan felszabadultan áldani az Urat, nem tudtunk hálát adni Neki és lehet, hogy a Miatyánkban levő „Legyen meg a Te akaratod”-at is csak összeszorított fogakkal tudtuk elmondani.

De ma mégis azt mondja a zsoltáríró: „Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem.” Van-e valaki, aki jobban ismer minket, mint Isten? Van-e valaki, aki jobban a javunkat akarja, mint Ő? Más fordítás szerint így hangzik az igeszakasz második fele: „szeretetét nem vonta meg tőlem.” Lehet, hogy Isten nem mindig teljesíti a kéréseinket, hiszen Ő nem egy imádság automata, akibe betesszük az imádságot, aztán ő automatikusan teljesíti azt. Pedig milyen sokszor szeretnénk, hogy így legyen. De sokkal  jobban tudja azt, hogy mi szolgálja a javunkat és mivé kell, átformáljon, mennyit kell még építsen bennünket. A kérdés, hogy mi észre vesszük-e ezeket a dolgokat, amikkel Isten épít, formál? Észrevesszük-e a sokszor ki sem mondott imádságok teljesítését? Észrevesszük-e azokat a csodákat, jeleket, melyek Isten szeretetét fejezi ki, azt a kegyelmet, mely közelebb visz Hozzá?

A 66. zsoltár különlegessége, hogy az első versekben a zsoltáríró buzdítja, szinte már felszólítja a népet Isten dicséretére. Aztán a végéhez közeledve már a maga ügyéről beszél, úgy ahogyan a felolvasott versben is. Sokatmondó ez a felépítés, hiszen hogyan is várhatja el a többiektől, hogy dicsérjék Istent, ha ő nem teszi azt meg? Teológusként te tudod-e áldani Istent? Észre veszed-e Isten válaszait és imádságod meghallgatását? Mert ha nem, akkor nem is várhatod el családodtól, környezetedben levő emberektől, de majd később még a gyülekezettől sem, ahol szolgálni fogsz.

Segítsen bennünket ma Istennek Szentlelke, hogy tudjuk felismerni életünkben az imádságunkra kapott válaszokat és azt a szeretet, kegyelmet, amelyet napról- napra tanúsít felénk.

Ámen

 

Andrei Imelda- Paula

IV. teológiai hallgató

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s