Gondja van ránk

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1Pt 5,7.

Érthető, világos és egyszerű ige, nem szorul különösebb magyarázatra. Mindenki érti és tudja, mit jelent Isten gondviselése. Itt ugyanis a gondviselő Isten képe rajzolódik meg előttünk. És mégis sokszor vagyunk hajlamosak megfeledkezni erről. Olyan, mint mikor valaki megtanul egy szabályt, és szükséghelyzetben nem tudja alkalmazni.

A gondtalan időkben könnyű kimondani, és mondjuk is, hogy Isten gondunkat viseli, figyelemmel kíséri életünk mozzanatait, és nem eshet bántódásunk, nem érhet baj. Milyen gondunk lehet, ha életünk Isten kezében van? Azonban, mikor valamiféle csapás ér, amikor úgy érezzük minden összegyűlt, egyik gond jön a másik után, akkor hamar elfelejtjük, hogy Isten még mindig ott áll mellettünk. Hogy tudja, látja a helyzetemet, látja, mitől szenvedek, mitől félek. Csak a gondok sűrűsége miatt nem vagy képes Őt meglátni, érzékelni. Jó ha, nemcsak elméletben tudjuk, hogy Istennek gondja van ránk. Jó, ha akkor is hisszük, és akkor sem felejtjük el ezt, mikor gondjaink vannak.

A hit erőforrása földi életünknek is, nem csupán arra „hasznos” és feltétlenül szükséges, hogy elnyerjük az üdvösséget.

Csak az tudja gondjait átadni Istennek, aki hiszi is, hogy Isten készen áll arra, hogy segítsen neki, aki tudja, hogy Istenre mindig számíthat, és aki hiszi, hogy Isten mindenhatósága az Ő szemében parányinak tűnő gondjaimat is kész orvosolni. Isten nemcsak a nagy ügyekkel foglalkozik, hanem figyelme kiterjed az én törékeny életem gondjaira, szükségeire is. Számára ezek is ugyanannyira fontosak.

Az ige eredeti szövegében olvasható μέριμνα két dolgot jelent: egyrészt a vmiről/vkiről való gondoskodást, törődést; másrészt a valami miatti aggódást, aggodalmaskodást, a valami miatt gondban levést is jelenti. Nyílván itt erről az utóbbiról van szó. Azokat a gondokat, aggodalmakat, amelyekkel küszködtök, vessétek Istenre.

Őreá vessétek. Ez szó szerint azt jelenti: adjátok át az ő vállára. Szóval az átadásra esik a hangsúly; és ezentúl az ő gondja az elhordozás. Képzeljük el úgy, hogy mindenféle gondunk: egzisztenciális gondjaim, lelki problémáim, kudarcaim, a jövőt illető aggodalmaim, szóval minden, ami nehéz és nyomaszt, aggaszt, ami fejtörést okoz, az egy zsákban van. És fogom ezt a zsákot és rávetem Isten vállára. Ő erősebb, Ő képes elhordozni. Hisz veled halad az úton. És mindjárt könnyebbé válik a járás, miután lábad már roskadozott gondjaid súlya alatt.

Azért tehetjük meg ezt, mert neki gondja van ránk – mondja az ige. Erről egy másik ige jutott eszembe, amelyet Ézsaiásnál olvashatunk: „ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!” Isten hűséges, és ezen a hűségen nem változtat még hűtlenségünk sem!

De hogyan valósul meg ez a gondoskodás? Sokszor az Úr embereket használ fel arra, hogy segítsen a gondokkal küzdőnek.

Péter apostolnak ez a bátorítása olyanoknak szól, akiket üldöznek, akik hitük miatt szenvednek. A levelet átszövi a szenvedés, a szenvedés szó összesen 18-szor hangzik el az 5 részben. A keresztyéni élet szenvedéssel jár, az apostol hangsúlyozza is levelében, hogy mit jelent részesülni Krisztus szenvedésében és mi a szenvedés értelme. De a jó az, hogy szenvedéseiddel sem vagy egyedül.

A szenvedés, a gondok hozzá tartoznak életünkhöz, csak az nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Akár a saját gondjainkhoz, akár a másokéhoz. Sokszor leszünk tanúi annak, hogy mennyi rászoruló, gondokkal terhelt ember él. Nem járhatunk csukott szemmel, nem mehetünk el mellettük, még ha nem is vagyunk képesek megoldani összes problémájukat. Az „egymás terhét hordozzátok”– felszólítás és a „neki gondja van rátok” kijelentés – úgy gondolom – nem állnak távol egymástól. Az utóbbi az előbbi által valósul meg. Isten gondoskodása úgy válik kézzel foghatóvá, érthetővé, érzékelhetővé, konkréttá, valósággá, hogy az embertársat indítja a rászoruló megsegítésére. Tőle származik ugyan az indulat, az akarat, az eredményesség, a minden jóra való készség, de gondoskodása rajtunk keresztül valósul meg, nem tőlünk függetlenül.

Mert ha mindig magammal törődők, hogyan mutatkozik meg bennem a krisztusi lelkület?

Engedjük, hogy Isten felhasználjon mások megsegítésében.

Végül két sorát idézem Hamvas Béla „Isten tenyerén ébredtem” című versének:

„…Láttam Istent, amerre csak néztem,

Miközben éppen az Ő tenyerében ültem.”

Isten gondviselése azt jelenti, hogy Ő kezében tart, hordoz bennünket és elhordozza gondjainkat, mi pedig megfogjuk egymás kezét, és egymás terhét hordozzuk.

Ámen

Gábor Timea

IV. éves teológiai hallgató

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s