Örüljetek az Úrban mindenkor

4Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek! 5A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Fil 4. 4-5

Öt évvel ezelőtt, egy hónap eltéréssel, ugyan ennél az asztalnál állhattam esti áhítaton, remegő lábbakkal, remegő hanggal, félre álló nyakkendővel, de örömmel a szívemben, hogy bizonyságot tehetek az én hitemről.

Megvallom, hogy pár évvel ezelőtt, amikor először elolvastam Pál apostolnak ezeket a sorait, rengeteg kérdés merült fel bennem. Ilyenek, mint például: lehet parancsszóra örülni? Hogyan örülhet az árva, az özvegy, a gyászoló, a magányos, aki már sok mindent és mindenkit elveszített maga mellől? Minek örüljön a szűkölködő, a szenvedő, a beteg? Minek örüljek, ha gyógyíthatatlan a betegségem? Vagy hogyan lehet örülni egy sikertelen vizsgának vagy ne adj Isten egy évismétlésnek?

Az első szó az igénkből: ÖRÜLJETEK! Az öröm szó a Szentírásban 126-szor fordul elő, tehát igen hangsúlyos szó Isten ajkán, hogy mi soha el ne feledjük, hogy a keresztyénség nem a búbánat, a fejlógató komorság vallása, hanem az öröm hitvallása. Első év első felében a beavató est végén nekünk is felolvastak egy levelet, amit egy végzős diák írt jó tanácsként, bátorításként. A levél egész tartalmára nem emlékszem viszont egy gondolatra igen, amely úgy hangzott, hogy ne legyünk búskeresztyének, az Úr Isten vidám embereket akar.

Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! És ezeket az igéket Pál apostol nem hátradőlve írja a karosszékéből, kényelmesen forró teát szürcsölgetve, hanem a Filippii börtön mélyéről üzeni, ahol a padlón alszik, ahol vagy eszik, vagy sem, ahol oda van láncolva a római katonákhoz, s átéli a teljes kiszolgáltatottságot, és mindeközben tudja, hogy a halálos ítéletének árnyéka, már ott lebeg a feje fölött. És mégsem csügged el, nem lesz depis, hanem örvendezésre bíztat. Semmi oka nincs az örvendezésre, mint ahogy gyakran nekünk sincs.

S mégis annak ellenére, hogy szól az örömhír, vannak emberek, akik ha a hit, a vallás dolgairól van szó, nem mernek mosolyogni. Komorrá lesz az arcuk, a lelki beállítottságuk, mert azt hiszik, úgy van, hogy az élet vidámságával szemben áll a vallás, a hívő élet komorsága. Hogy a vidámság a templom falain kívülre való, valahol a bálteremben, kocsmában, moziban vagy máshol kell keresni, a templom falain belül a komolyság, a komorság az illő magatartás, s ezért van, hogy némelykor az istentiszteletek olyan mélabús hangulatot árasztanak magukból, s néha napján az úrvacsorai ünneplésünk is, valami szomorú, a haldokló Jézusra emlékező eseménnyé válik, s nem a feltámadt Jézussal való ünnepi közösséggé lesz.

Isten ma azt mondja nekünk: Örüljetek! A keresztyénség az örömről való vallástétel, örvendezés. Jézus Krisztus megváltói működését mindenütt a fellobbanó öröm kíséri.

Kedves teológus társaim nem igaz, hogy az örömöt Krisztuson kívül és az Isten háta mögött, mintegy bújócskával kell keresni, mert az igazi, nagyszerű örömök éppen a Krisztusban vannak!

És itt jutunk el a második szóhoz: AZ ÚRBAN, KRISZTUSBAN!.

Vannak örömök Krisztuson kívül is, de a Krisztuson kívüli öröm, nem öröm. A régi görögöknek, akik messze földön híresek voltak az élvezetek hajhászásáról, volt egy külön istenük az öröm számára, aki az öröm és egyben a meghalás istene is volt, s ezzel mintegy kifejezésre juttatták, hogy az örömnek előbb-utóbb határa van, vagyis: mert van öröm, hogy virradtig tart, de tovább nem; van öröm, mely egy betegségig tart, de tovább nem; van öröm, mely egy gyászesetig tart de aztán megszűnik; vannak örömök, melyek bizonyos életkorig tartanak, de tovább nem; s éppen ezért van oly sok borúlátó, pesszimista ember, aki lassan semminek nem tud örülni, mert mindig attól fél, hogy megint csalódni fog valamiben, valakiben. Az öröm tehát múlandó.

A Krisztus nélkül való öröm nyomában bűntudat jár: az Isten nélkül és háta mögött örömet kereső ember gyakran jár úgy, hogy szerez magának örömet, hiszen mekkora öröm tud lenni a lopott pénz, vagy a lopott csók, egy-egy pikáns vicc, egy- egy kalandos éjszaka, az alkoholba fojtott bánat, de ezek olyan örömök, hogy a nyomukban előbb-utóbb bűntudat, lelkifurdalás jár, s kiderül, hogy egy kicsi örömért egy mázsányi lelkiismereti terhet vett magára az ember.

Milyen jó, hogy rájöhetünk, hogy  az öröm, amit Isten nekünk adott és ad, nemcsak arra való, hogy a magunk szívébe rejtsük, hanem hogy tovább vigyük az emberek közé, és mint jövendőbeli lelkipásztoroknak ez kötelességünk is! Vigyük tovább az örömöt, az evangéliumot, hogy körülöttünk az emberek újra megtanuljanak mosolyogni, nevetni, örülni. Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! Az Úr közel!

Ámen!

Szabó-Elek Zsolt

VI.éves teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s