Krisztusnak a tagja vagy

22És az ő lába alá vetett mindent, és őt rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban, 23 amely az ő teste és teljessége annak, aki mindent mindennel betölt Efézus 1. 22-23

 

Senkit nem lep meg ez a kijelentés: Jézus az egyház fundamentuma. Jézus a nyáj pásztora . Mi vagyunk a tanítványok, ő a tanítómester. Mi vagyunk a szőlő, ő pedig a szőlőtő. Mi va­gyunk az épület, ő pedig a sarokkő.

Hogyha még tovább megyünk, akkor azt is elmondhatjuk, hogy a Szentírás úgy beszél az egyházról, mint Isten földi lakhelyéről. Amelynek Jézus Krisztus az alapja,  fundamentuma. Az egyháznak a fő feladata Isten kegyelmét és dicsőségét hirdetni. Pál apóstól nem hiába él,  test és a fej metaforájával. Jézus Krisztus a fej, az egyház a test, mi pedig a tagok. A test és a tagok, mind a főnek vannak alárendelve és mind azt cselekszik, amit a fő akar.

Egy kissé sarkított példa az, amit biológia órán már jól megtanultunk. Minden kis impulzus, információ az agyból indul ki, majd jut el a test tagjaihoz, hozza mozgásba azokat, befogadja az ingereket és végül újra az agyba érkeznek. A test és a végtagok működése lehetetlen volna a fej nélkül.

Az egyház működése is lehetetlen volna Jézus Krisztus nélkül, ugyanis az egyházon belül ismerjük meg Isten kegyelmét, szeretetét és gondviselését. Itt találkozhatunk vele, itt épülhetünk templommá, ahol Jézus lesz a szegletkő.

Ez eddig egyszerű és talán magától értetődően kijelentés. A baj akkor kezdődik, amikor a tag nem az akarja vagy nem azt csinálja, amit a fej akar, hanem „önálló életre” kel vagy lebénul. Ilyenkor hiába jön az információ a tag mégsem cselekszik, nem engedelmeskedik a kapott ingereknek. Ilyenkor az egész, jól működő rendszer felbomlik és minden addigi funkció, cselekvési folyamat megáll, és ez az egész biológiai rendszer csődöt mond.

Ez ugyanígy van az egyházban, de még a teológián is. Hogyha mi teológusok, akik ebben a rendszerben a tagok vagyunk, nem engedelmeskedünk „a felsőbb hatalomnak”, sőt még egymással is képesek vagyunk összekapni, veszekedni vagy épp az ellenkezőjét cselekedni annak, amit a másik akar, csak azért, hogy megmutassam, hogy én nem engedelmeskedem semminek és senkinek, a fejem után megyek ez a rendszer felborul és hiteltelenné válik.

És ne legyünk naivak és ne járjunk behunyt szemmel, mert sajnos itt ezen falakon belül is megvannak az ellentétek. Kis csoportok alakultak ki és olykor olykor viták is kibontakoznak, megvetően, elítélően nézünk egyik a másikra vagy nem veszünk részt egymás rendezvényein, csak azért mert ők valamiben másként vélekednek, mint én.

Teológus társaim, nem a mi tisztünk ítélkezni, ahogy az sem, hogy mi a helyes, az amit én hiszek és vallok, vagy pedig az, amit te csinálsz. Sokkal fontosabb lenne az, megtanuljunk nem elítélően nézni a másikra, elfogadni egymás hibáit és nézeteit, segítségére lenne, hogy ezáltal is tükrözve azt, amire az elhívást kaptuk, mert másképp nem tudjuk azt a teljességet megmutatni másoknak, emelyről igénk beszél.

Sajnos sok példa mutatja azt, hogy a teológián az ilyen ellenségeskedésből szerzett sebek, a későbbi lelkipásztori élet elérkeztével sem gyógyulnak be. Megmarad az ellenségeskedés, a viszály és a harag.

Nem arra kellene vesztegessük az időnket, hogy keressük a másik életében a hibákat, mert tudjuk, hogy ember hiba nélkül nincs, hanem sokkal fontosabb lenne az, hogy a mi Istenünktől kapott tanítás, kegyelmet hitelesen hirdessük és továbbadjuk. Fontosabb kellene legyen számunkra, az hogy életünk tükrözze, mindazt amit mondunk, amit hirdetünk.

Tudom, hogy ez szinte lehetetlennek tűnő feladat, de hiszem, hogy ha belátjuk, hogy mi sem vagyunk tévedhetetlenek és a társam is lehet értékes ember, akkor már meghallottam és befogadtam a Krisztustól kapott ingert és úgy cselekszem, ahogy ő szeretné. Nem tudja már azt mondani, hogy nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a ball. És így épülhetünk be ebbe a testbe, így építhetünk templommá, ahol Ő a szegletkő és az ő dicsőségét és teljességét hirdeti minden.

Ámen

Józsa Tihamér

IV. éves teológiai hallgató

 

Reklámok