Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen

  24Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. 25Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. 26Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Jn 12.24-26

Ha valaki nekem szolgál, engem kövessem. Lelkipásztornak, teológusnak szóló tanács, vagy mindenkinek? Mindenkinek, de mégis úgy érzem, hogy nekünk különösképp szánt tanács, intés, figyelmeztetés.

A textus első olvasásakor, a nagypénteki – húsvéti ünnepkörre és legációra készülve két kifejezés ragadta meg a figyelmemet: a szolgálat és a szolgálattal járó követés.

Mit jelent Jézust követni? Ennél rövidebben nem lehetne összefoglalni a keresztyén élet lényegét. A görög akolutheo szónak számos magyar jelentése van: követni, kísérni, mögötte menni, ragaszkodni hozzá, engedelmeskedni neki, sorsában és javaiban részesedni.

Jézust követni, sorsában és javaiban részesedni minden körülmények között. Nem csak a húsvét ragyogó fényében, amikor legátusként a szószékről hirdetjük a feltámadott Krisztust, hanem a böjti időszakban is, a szenvedő Krisztussal, a búzamaggal, melynek elkell halnia – ahogy fogalmaz alapigénk. Őt szolgálni, Vele közösségben lenni nem azt jelenti, hogy megvásároltuk az életbiztosításunkat, hanem azt, hogy odaadtuk életünket Jézusnak és vele járunk a böjti napokon is, hogy másoknak is elvigyük az Ő szeretetét. Hiszen Jézust szolgálni azt jelenti, hogy felebarátunkat is szolgáljuk.

Felebarátunk iránti szolgálatról két régen olvasott legenda jutott eszembe, két magyarázat a búzakalász magvainak szaporodásáról és elfogyásáról.

Az egyik szerint, mikor Isten a búzát teremtette, annak gyökere tarackos volt, a szár tetején csak egy-két szem búza volt. Két testvér földje egymás mellett feküdt. Az egyik nőtlen volt, a másik sokgyermekes. Mikor kicsépelték, így gondolkodott a nőtlen: viszek egy zsákkal a bátyámnak, sok nála az éhes száj, én kevesebbel is megelégszem. A másik pedig ezt gondolta: szegény öcsém, egyedül kínlódik, nincs aki segítsen neki, nehéz így az élet. Viszek neki egy zsák búzát, mi majd kikeressük a magunkét. Késő este volt már, a két szántóföld között találkoztak. Hova mész, testvér? Hozzád, mondták egyszerre. Hirtelen meleg forgószél támadt, felkapta a vállukról a búzát, és szétszórta földjeiken. Ebből a két zsák búzából nőtt a tömött kalászú búza, az Isten ajándéka. Ez a kalász eredete, fejeződik be a legenda.

A másik történet egy ellenkező magyarázat a búzakalászról. Isten a búzát úgy teremtette, hogy tövéig kalász volt. Fösvény és gazdag ember földjében termett. A szegény szomszéd egy szálat kért a gazdagtól, hogy ő is vethessen. A gazdag adott, de előbb lehúzta az ujjaival a szemeket, csak a végén hagyott egy keveset. Aznap éjjel Isten is végighúzta ujját a gazdag ember búzaszálain. Azóta van a kalász csak a búzaszár tetején, fejeződik be a legenda.

Mindkét történet egy igazságra mutat. Ahol szeretet van, ahol egymás iránt való szolgálat van, ott megnő a kalász, ahol önzés van, ahol csak az evilági élet szeretetén van a lényeg, ott elfogy. A lélek kalászaival, a boldogsággal is így van. Ahol szeretet van, ahol szolgálat van, a kicsi is elég, a kicsi is nagyra nő, ahol önzés, gyűlölet lakik, a sokban sem lesz öröm, megelégedés.

„Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.”

Volt egy Búzaszem, amelyben annyi önfeláldozás volt, akkora szolgálat, mint senki másban. Ő szolgált először minekünk, mielőtt mi szolgálhattunk volna Neki.

Mit jelent ennek a búzaszemnek, Krisztusnak szolgálni? Jézus Krisztusnak bele kellett halnia abba, hogy mi most itt legyünk. Jézus Krisztusnak bele kellett halnia abba, hogy minket szerethessen az Isten úgy, ahogy vagyunk. Jézus Krisztusnak meg kellett halnia, hogy így szabadítson ki minket az örök kárhozatból és átvigyen az örök életre! Egymaga maradt volna, ha nem adja az életét értünk. De azért jött az Isten Fia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. És azért jött, hogy az életét adja váltságul sokakért. Ezért lett az Isten emberré!

Aki neki szolgál, azt megbecsüli az Atya. Értékesnek tartja, drágának, mint édes gyermekét. Minél közelebb kerülünk az Úrhoz, annál természetesebben tapasztaljuk, hogy Isten kitüntet figyelmével, szeretetével. Mindenkit szeret az örökkévaló Isten, de aki közelebb megy hozzá gyakrabban megtapasztalja szeretetét. Úgy, mint aki kiáll a napfényre, jobban érzi annak melegét.

Ha valakinek a szolgálatába állunk, kötelesek vagyunk az ő érdekeit nézni, őérte fáradozni, s a magunk érdekeit háttérbe állítani. Így tett Jézus Krisztus az Atyát szolgálva, hozzá fohászkodva: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen mint én akarom, hanem mint te”. De így tett Péter, Pál, az őskeresztyén mártírok. Őket megbecsüli az Atya.

Azt kívánom mindannyiunk számára, hogy a böjti időszakban, a húsvéti legációnk és teljes életünk során, méltóképpen tudjuk szolgálni az értünk meghalt és feltámadott Búzaszemet, és embertársainkat egyaránt.

Ámen.

Végh Nimród

V.éves teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s