Szegény Jeremiás őrlődik

17Azért e szavakat mondjad nékik: Szemeim könyeket hullatnak éjjel és nappal, és nem szünnek meg; mert nagy rontással rontatott meg a szűz, az én népemnek leánya,igen fájdalmas vereséggel. 18Ha kimegyek a mezőre, hát ímé fegyver által levágottak; ha bemegyek a városba, hát ímé éhség miatt elepedtek vannak ott! Bizony próféta is, pap is olyan földre költöznek,amelyet nem ismernek: 19Egészen elvetetted-é Júdát,avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg,hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, itt van a rettegés. 20Ismerjük Uram a mi gonoszságainkat, atyáink bűnét;bizony vétkeztünk ellened! 21Ne vesd meg a te nevedért; ne gyalázd meg a te dicsőségednek székét!Emlékezzél; ne rontsd meg a te velünk való szövetségedet! 22Vannak-é a pogányok bálványai között, akik esőt adhatnak? És ad-é záporokat az ég? Avagy nem te vagy-é a mi Urunk Istenünk,és nem benned kell-é bíznunk, hiszen te cselekedted mindezt!”

 

Szegény, szegény Jeremiás! Ismét őrlődik a nép és Isten között. Az előzőkből, – amit most idő szűkében nem tudtam felolvasni, de kérlek titeket, hogy mindenképp olvassátok el – kiderül, hogy nagy szárazság van. Szenved a nép, az ifjak és vének, az állatok, és minden, ami él, s élni akar. Csapást csapás követ, s tehetetlenség és kétségbeesés lassan úrrá lesz mindenkin.

Ebben a káoszban pedig van egy ember, Jeremiás, aki megpróbál tenni valamit a zűrzavar ellen. Ismeri a nép bűneit, hisz ott él közöttük. Meg is fogalmazza a közösség bűnvallását. Istenhez fordul. Tapasztalta már az Úr hatalmát, s nemcsak a kegyelmét, hanem a kényszerítő erejét is. Azt kérdezi Istentől és talán önmagától is: Tudnak-e esőt adni a bálványok? A válasz egyértelmű: Persze, hogy nem! Erre csak a teremtő Isten képes. Ő adja az életet. Ő adja az esőt vagy épp a szárazságot. Mindent Ő alkotott és ő igazgat. Akkor is, amikor úgy tűnik elfelejtett lenézni teremtett világára. Amikor a nép úgy érzi magára maradt a nyomorúságban, Isten, aki megalkotta elfordította arcát és nem törődik alkotása sorsával.

Jeremiás azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy éppen amiatt van reménységük az Istenben, mert Ő az Alkotó, a Teremtő, aki pontosan ebből a minőségéből kifolyólag leginkább ismeri és kötődik az emberhez, legyen az erkölcsileg elítélni való vagy nem. Hogyan is felejthetné el azokat, akiket saját képmására formált? Akikbe saját Lelkét lehelte belé? Akikkel örök szövetséget kötött?

Felelősséget vállal az emberért, ami számunkra leginkább kézzelfoghatóan az Ő gondviselésében mutatkozik meg. Hatalma és ereje jelen van mindenhol, semmi sem történik tőle függetlenül. S minden ami történik, legyen az épp szárazság vagy eső, háború vagy béke, egészség vagy betegség, kudarc vagy siker, az Ő akaratával történik. Nincs olyan, hogy Isten behunyta a szemét, s lehúzta a redőnyt, oldjuk meg mi, ahogy tudjuk…aztán egyszer feleszmél és újra letekint és rendbe hoz mindent, amit mi elrontottunk. Egy ilyen Istenben reménykedni olyan, mint a szerencsejátékban bízni. Vagy igen, vagy nem.

Jeremiás 14. de 15. része is aláhúzza azt a tényt, hogy Isten megengedi azokat a dolgokat is, – a számtalan jó ajándéka mellett –  amelyek nem kívánatosak az életben. A betegséget, a veszteséget, kudarcot, félelmet is. De nem azért, mert jól esik neki látni az emberi szenvedést, s nem is azért, mert nincs hatalma megakadályozni azt. Néhány verssel előbb azt olvassuk, hogy „ Szememből könnyek hullanak éjjel és nappal és nem apadnak el.”

Isten nem érzéketlen zsarnok, hanem jó Atya, akinek van hatalma és ereje ahhoz, hogy mindazt a veszteséget és csalódást, fájdalmat, amit időnként rád és rám zúdít, javunkra fordítsa. S ha sokszor, bár még nem is érjük és főleg, nem is érezzük, hogyan válhat javunkra egy életen át hordozandó lelki sérülés vagy valamelyik szerettünk elvesztése, vagy a sorozatos sikertelenség, mégis megmaradhat a reménység. Az a teremtő és gondviselő Istenbe vetett reménység, hogy nem a vakszerencsén múlik az életünk alakulása, hanem még a mélypontok is benne vannak az Ő tervében. A teremtés után sem szűnt meg cselekedni, mégpedig az emberért cselekedni. Ítéletének célja nem a pusztítás, hanem új lehetőség nyújtása az életre.

Az Alkotó szeretetébe vetett reménység így nem csupán illúzió, hanem megtapasztalható valóság. Annak a valósága, hogy bár a szárazság ránk köszönthet, mégsem vagyunk egyedül, valahol az Isten háta mögött. A negatív, megmagyarázhatatlan események legmélyén ott van Isten, aki tudja a választ a miértekre. Merjünk ráhagyatkozni és bízni ebben.

Ámen

 

Szakács Enikő

V.éves teológiai hallgató

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s