,,Ha elkésel mi lesz veled?”

24Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. 25Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. 26Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. 27Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját. Jn 5. 24 – 28

 

Kedves testvéreim, teológus társaim! Az első gondolat, ami megfogant bennem a kapott igeszakasz kapcsán, az volt, amit olykor megfogalmaznak vasárnapi istentiszteleteken is: nem éreztem kimondottan ,,nekem valónak” ezt az igét. De hát ezt osztották ki nekem, és erről kell ma reggel beszélnem nektek. Ellenkezést váltott ki belőlem, hogy itt egy paradox gondolattal van dolgunk: a halottak hallják Isten fiának a szavát, és a hallott szavakra, mintegy válaszképpen élni kezdenek. Ezután a jól bevált módszer szerint elővettem a szakirodalmat, és megtaláltam azt a kulcsot, amivel az ige titkának ajtaját ki tudtam nyitni.

Amikor János ebben a pár versben Jézus szavait idézi, akkor a halottakon azokat az embereket érti, akik még Isten nélkül járnak, akik nem fogatták be a világosságot. Ez a világosság, vagy másként fogalmazva az élet forrása nem más, mint a mi urunk, Jézus Krisztus. Őt rendelte az Atya arra, hogy ítéletet tartson, de arra is, hogy megmentsen. Megmentsen minket, elsősorban az Isten nélküli élettől.

Bizonyára már sokan tanultatok arról, hogy a korabeli zsidóság azért nem tudta elfogadni Jézus beszédeit, mert vallási nézeteik, a Tórához való szigorú ragaszkodásuk, valamint a politikai tényállások nem engedték meg ezt. A haladó szellemű, sőt sokszor kihívó vagy éppen istenkáromlónak tűnő tanokat egyszerűen nem hallották meg, úgymond ,,bezárták” a fülüket. Kérdés, hogy ez változott-e mára?

Mi természetesen elfogadjuk Jézus és az apostolok tanítását, hiszen egyházunk erre épül. Mégis előfordul, hogy valamiért tetszhalottak vagyunk. No, nem azért, mert nem tudjuk elfogadni, hanem sokkal inkább azért, mert nincs időnk, kedvünk vagy éppen türelmetlenek vagyunk megérteni azt. Alig hallunk meg valamit. Talán nem akarunk már újabb és újabb nehézségekről hallani, vagy egyszerűen megromlott a hallásunk a körülöttünk szüntelenül harsogó zajtól. Hallatlan világban élünk. Gondoljunk csak arra, hogy sokszor milyen kedvvel jövünk ide, a díszterembe egy-egy áhítatra vagy éppen vasárnapi istentiszteletre. S ha van is kedvünk az ige hallgatására, még mindig akadályt jelenthet maga az igehirdető személye. Van, akit túl elvontnak, mást tudományosnak, megint mást pedig nem ,,idevalónak” tartunk, vagy csak egyszerűen nem kedveljük a személyét, mert a másik párthoz tartozik. Ugyanakkor ez a ma reggeli ige arra int bennünket, hogy amíg nem tudjuk befogadni Jézust és az ő szavát, addig halottak vagyunk, vagy, hogy fogalmazzak egy kissé erősebben: istentelenek. Az igehirdető kilétének soha nem kellene befolyásolnia minket, hanem örömmel kellene hallgatnunk a Szentírás minden igéjét, akárki is olvassa fel azt, vagy éppen magyarázza.

Gyakran szoktuk hallani legációs helyek választása előtt ifjúsági lelkészünktől ezt a szófordulatot: „alkalmas és alkalmatlan idő”. Vagyis hogy minden alkalommal kell hirdetnünk, de meghallanunk is az ige szavát. Mindez azonban, úgy gondolom, hogy mentalitásbeli kérdés, talán nyugodtan mondhatom azt, hogy a teremben levők – beleértve magamat is – erre a 15 percre vagy éppen 1 órára félre kellene, hogy tegyünk mindent, ami ellenkezést vált ki belőlünk, és minden ilyen időnek „alkalmassá” kellene válnia. Testvéreim, nem azért kellene tehát járnunk ezekre az alkalmakra, mert jelenlétet írnak, és ezt számon kérik, hanem azért, hogy Jézus által, az Ige által az életet ragadhatjuk, nyerjük meg. János apostolnál a „hallani” szó sokszor nem tétlen viselkedést jelenti, hanem a belőle fakadó cselekvést is, vagyis azt, hogy aki engedelmesen rábízza magát, abban elkezdődik, tovább erősödik Isten újjászülő munkája.

Aki viszont nem hallgat rá, az halott marad. A halál után pedig nincs sorsváltoztatási lehetőség. Éppen ezért nagyon fontos a most, a jelenpillanat. Most, amíg még van lehetőséged, hallgass rá, kérjed, hogy munkálja benned a hitet. Nem a biológiai halál az igazán nagy határátlépés az ember számára, hanem az, amikor a hallás által Isten felébreszti benne a hitet és újjászüli őt. Ekkor megyünk át a halálból az életbe.

,,Ha elkésel, mi lesz veled? Hogy mented meg lelkedet? Lezárul a kegyelmi út, Lelked örök halálba jut.” (474,2) Ámen.

Ima:

Mennyei édes Atyánk a Jézus Krisztus által! Köszönjük, hogy csendes pihenést adtál az elmúlt éjszakában, köszönjük, hogy új napra ébresztettél, új lehetőségeket adsz ma is nekünk, amikkel a te és a világ javát szolgálhatjuk. Kérünk téged, hogy adj olyan erőt, olyan hitet, amely szavaid meghallva hozzád terel, hiszen gyenge hittel nem lehet neked tetsző életet élni. Adj Urunk minden ige alkalomkor belső örömöt, hogy újból találkozhatunk Veled, enged, hogy az ige által a halálból az életbe kerüljünk.

Adj Urunk nyugalmat és türelmet nekünk. Érintsd meg lelkünket bíztatásoddal, hogy bizonyságot és reménységet nyerjünk. Adj bátorító lelkedből, hogy újra tudjunk benned bízni. Ámen

 

Kelemen Álmos,

V. évfolyam

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s