Hallgatástól a jövőképig

Ézs 50. 4 – 9

Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. De az én Uram, az Úr, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent. Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az én Uram, az Úr, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, moly rágja meg őket.

 

Rendszeresen követek Instagramon egy motivációs idézeteket közlő, posztoló oldalt. Egyik napon a következő idézetet olvastam itt: „Ha célok vagy álmok nélkül ébredtél föl, feküdj vissza aludni!”

Nem tudom elképzelni, hogy valaki, aki önmagáról azt vallja, hogy Istenben hívő (keresztyén) ember, netán teológus vagy éppen teológiai hallgató, úgy ébredne meg bármely reggel, hogy ne tudná mi a célja, megvalósítandó álma, feladata, hivatása, jövőképe.

A felolvasott alapige, az Ézs. (50. 4 – 9) a III. Ebed – Jahve énekként maradt fennt a tudományos teológia szakterminológiájában. A szöveg, Izrael népének olyan időszakáról beszél, amikor a helyzet kilátástalannak tűnik a nép számára. Az elöző fejezet 14. versében olvasható: „De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram!” (Ézs 49. 14) Fogságban, az otthontól távol, demotiváltan, a kiszabadulás reménye nélkül a nép azt érzi, hogy az idegen országban elszenvedett rabság miatt nincs már kilátás, nincs könyörület, nincs jövőkép.

Ebben a helyzetben szólal meg az Úr szolgája, tanítványa. Panaszéneket mond, azonban ha jól megfigyeljük a gondolatmenetét, arra jöhetük rá, hogy nem egy determinista-fatalista magatartásformát tanusít. Nem a reményvesztettség és a helyzet felőli elkeseredés jellemzi az Úr szolgáját, hanem erőteljesen pozitív töltetű üzenetet mond. Nézzük meg közösen, mi ad erőt, mi motiválja a szolgát egy olyan helyzetben, melyben körülőtte egy egész nép csak a történet sötét, negatív oldalát látja; és mi az, ami számunkra is követendő példa a magatartásában.

 

A tanítványság alapja: hallgatás – szólás

A 4. és 5. versben található az Úr szolgájának a fő erőforrása, lelki-szellemi erejének tápláléka. A folyamat, amiről itt olvasunk a hallás/hallgatás és tanulással kezdődik. Isten minden reggel új életnappal áldja meg az Ő szolgáját, azért, hogy igéjét hallgassa, arra figyeljen. Úgy is fogalmazhatnék: a szolga első feladata reggel az Úrra figyelni tanítványként – ez a tanítványságnak a bemeneti,  táplálkozási mozzanata. Hallgatás – elcsendesedés, nyitott fülek. A tanítványnak nem a nép és saját panaszára kell hallgatnia, hanem az Úr igéjére. Addig, amíg a nép panaszkodik, és mélyen van, reményvesztetten éli meg a fogsági állapotot, a tanítványnak Istenre kell figyelnie, mert Tőle bátorítás, buzdítás, pozitív jövőkép jön. Csak így tudja megérteni a tanítvány, hogy a jelen helyzet csupán ideiglenes állapot. Isten nem hagyta magára a népet, nem nyújtotta be a válólevelet. Ahogyan az Ő szolgáját sem hagyta magára, hanem nap mint nap táplálja igéjének erejével.

A mentorom, lelkipásztorom mondta nekem másodéves hallgató koromban, hogy figyeljek arra, hogy a keresztyén teológus élete olyan, mint egy út, amin folyamatosan előre halad, jobb és bal oldalt pedig számos ige, áhitat, prédikáció, könyv, tanulmány, tanári és baráti tanács van. Amint előre halad a keresztyén teológus meglát egy könyvet vagy egy igeértelmezést, és ha nem veszi kezébe, ha nem nyitott a tanulásra, akkor tovább halad, elmegy mellette, és több mint valószínű már nem tér vissza hozzá. Arra figyelmeztett a mentorom, hogy sose zárkozzam el annak a lehetőségétől, hogy ige-táplálékot vegyek magamhoz, miközben ezen az úton folyamatosan előre haladok. Korán reggel, a reggeli tömegközlekedésben, a reggeli précesen, órán, ebédszünetben – és folytathatnám a sort, mindig ér valamilyen impulzus, Isten bele akar szólni az életembe, nekem pedig nyitottnak kell lennem erre.

Ha ez a nyitottság meg van, léphetek a következő szintre, amikor már nem csupán hallgatója, hanem szószólója lehetek az igének. A felolvasott igében ez a folyamat második fázisa. A tanítványság kimeneteli fokra lép. Előbb táplálkozott az Úr szolgája, figyelte és tanulta az Úr igéjét, most már meg tud állni a szomorú, zúgolodó és elfáradt nép előtt, és szólni tudja Isten igéjét.

Erre a folyamatra mindig figyeljünk: előbb táplálkozzunk Isten igéjével, s csak azután próbáljunk meg másokat táplálni.

 

Jövőkép

Úgy látom, hogy az Úr szolgája azért tudja annyira biztosra állítani a 9. versben azt, hogy az Úr megsegíti őt, mert engedelmes szolgaként, alávetve magát az Isten igéjének, olyan perspektívákat látott meg, amelyek hiányoznak azok életéből, akik nem figyelnek-hallgatnak az Úr igéjére.

Isten igéje mindig ki akar emelni bennünket a jelen helyzetből. Függetlenül attól, hogy az egy rossz helyzet (mint a történetben Izrael népének a helyzete) vagy elfogadható, netán örömteli helyzetről lenne szó. Igéje által Isten mindig a jövő fele iányítja a figyelmünket: Ő közel van, és nem csak a személyesség szintjén, hanem visszajön hozzánk, megsegít bennünket. Ez a keresztyén ember reményének és jövőképének a legfontosabb támpillére.

 

Ha ma reggel úgy ébredtél meg, hogy nem tudtál megnevezni egyetlen célt vagy megvalosítandó álmot sem, én nem ajánlom, hogy feküdj vissza. Inkább azt ajánlom, amit az Úr szolgájától én is megtanultam: légy nyitott az ige tanulására, táplálkozz vele, és ha megerősődtél, lépj tovább, táplálj, buzdíts, bátoríts, mutass fel célokat és álmokat másoknak is.

Ámen.

 

Márton István, V. éves teológiai hallgató

Reklámok