Isten útja

Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!

Jer 7,23

Kedves Testvéreim!

 

Alapigénk egyfajta emlékeztető a nép számára. Isten elküldi Jeremiás prófétát, hogy nyissa fel ennek a süketté vált népnek a fülét a hallásra, hogy újból visszatérjenek arra az útra, amit az Úr jelölt ki nekik.

Ezért ez az ige megismétel egy régi intelmet, azt, amelyet egykor Mózes a Sinai hegynél közölt a néppel az Egyiptomi kivonulás után:

Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.”(2Móz 19,5)

Isten szembesíti népét az Ő változatlan akaratával, rámutat engedetlenségére, mert ez a nép már rég letért arról az útról, amelyet Isten mutatott neki. Noha a nép látszólag kegyesen él, mert fenntartja a templomi istentiszteletet, és részt is vesz abban, de mégsem él Isten akarata szerint.

A 3-10 ig terjedő versekből világosan kiderül, hogy Isten mindenekelőtt azt várja el népétől, hogy igazságosan éljen. Mert ha ezt nem cselekszi meg, akkor hiába is hivatkozik arra, hogy ő megtartja a templomi istentisztelet előírásait.

A veszély viszont éppen abban van, hogy a nép nem is hajlandó felismerni és elismerni azt, hogy hibázott. Izráel története azt mutatja, hogy a nép gyakorlatilag már az Egyiptomból való kivonulás óta engedetlen. Pedig Isten újra és újra elküldte a prófétáit, hogy figyelmeztesse őket engedetlenségükre, de a nép mégsem hallgatott rá.

Az engedetlenségnek pedig – tudjuk – súlyos következményei lesznek. Isten ítélete fogja sújtani őket. A 23. vers már egyfajta ítéletként hangzik el. Ezért is figyelmezteti Isten Jeremiás prófétán keresztül a népet, hogy végre térjen észhez, jusson eszébe a régi útmutatás , és térjen végre vissza a helyes útra.

Kedves testvéreim!

A mindenkori ember, s vele együtt a mai is hasonlóan szokott cselekedni, ahogy az akkori időben ez a nép tette. A saját feje után megy, új, más utat választ magának gondolván, hogy az a járható és helyes út, s így Istent kihagyja a további életéből. Letérünk a helyes útról, néha talán vissza-, visszatérünk, de sajnos csak azért, hogy a lelkiismeretünket megnyugtassuk.

Azt kell mondanom, hogy ez a „néha visszatérés” a legtöbb esetben akkor történik meg az ember életében, amikor baj éri, de amikor úgymond jól megy dolga, akkor azt gondolja, hogy minden úgy van a legnagyobb rendben, ahogy ő látja és teszi. Akkor bezzeg nem tud hálával gondolni Istenre, hanem csakis akkor fordul hozzá, amikor nyomorúságba jut.

Ekkor elmond egy-két imádságot, és várja, hogy bekövetkezzék a csoda, tudniillik az, hogy Isten rögtön meghallgatja és megsegíti, mégpedig úgy, ahogy azt az ember gondolja. Ez a magatartás a hitében ingatag és gyenge ember magatartása.

Az utat meg lehet választani az úti célnak megfelelően. Csakhogy az ember tévelygő, állhatatlan. Így aztán sokszor már nem is tudja, melyik úton is jár. Eltévedve letér a helyes úrtól, úgy ahogy ez Izráel népével is történt. A Példabeszédek könyve ezért mondja: Van út, amely helyesnek látszik az ember szeme előtt, és a vége a halálba vezető út. (Péld 14:12)

Ezért kell mindig különbséget tennünk aközött, hogy melyik az Istentől elvezető, eltávolító út, és melyik az, amelyik Hozzá vezet. Mert gyakorlatilag csak ez a két lehetőség van, legalábbis az úti cél tekintetében. Vegyük most sorra ezeket.

Az Istentől eltávolodó út az elején könnyűnek látszik. Sokszor már csak azért is ez a könnyebben járható út, mert ebbe születünk bele. Hiszen földi létünk, e világi érdeklődésünk arra vesz rá, hogy elforduljunk teremtőnktől. Mert az ember újra és újra azt akarja magának is bebizonyítani, hogy Isten nélkül is képes boldogulni. Ennek az útnak a következménye a teljes kudarc.

Ezzel szemben ott van az Isten útja, a helyes út. De mit is jelent ez? Egyszerűen azt, hogy az ő rendelkezései, törvényei, ígéretei szerint kell élnünk. Azokat komolyan kell vennünk, életünket azokhoz kell igazítanunk.

Úgy is lehet tehát teljes életet élni, hogy elkerüljük azt, amit Isten rossznak mond, és hozzá fordulunk. Ez csak látszólag jelent lemondást. Valójában azonban olyan áldásokat rejteget, amelyeket a másik úton soha nem találnánk meg. Ehhez kínál segítséget Isten.

Az ember sokszor úgy látja, hogy Isten lehetetlent kér tőle, de ez nem így van, Ő egyszerűen segítséget kínál az embernek, hogy az ember az üdvösségre jusson. És ez a földi lét pontosan arra való, hogy megtaláljuk Isten útját.

Jézus azt mondja: Én vagyok az út, az igazság, és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak is énáltalam (Jn 14,6). Ha tehát valaki vissza akar jutni a helyes útra, akkor tőle kérdezzen, és csak rá hallgasson.

Ne hallgasson a gonoszra, aki kikerült a menyből, és ezért csak a pokol felé vezető utat ismeri. Csak Krisztusra figyeljen, és senki másra.

Jézus mindnyájunk számára lehetővé tette, hogy Istenhez közeledjünk, mivel ő úttá lett az emberért Isten és ember között. Aki Hozzá tartozik, az Istenhez tartozik. Aki vele jár, az Isten szerint jár, és aki már e földi létben hozzá van kapcsolva, az bizonnyal meg is érkezik oda, ahol Ő van: a mennyei Atya színe elé.

Ezért ragaszkodjunk hozzá, hallgassunk szavára, elhagyva mindent, ami elfordítana tőle. Ámen

Nagy Hunor, IV. évfolyam

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s