Elizeus és a Charliek

“Azután fölment onnan Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, gyermekek jöttek ki a városból, akik így csúfolták: Menj föl, kopasz, menj föl, kopasz!Erre ő hátratekintve meglátta és megátkozta őket az ÚR nevében; és az erdőből két nőstény medve jött ki, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket.Azután fölment onnan a Karmelhegyre, onnan pedig visszatért Samáriába.”

2Kir2,23-25

A héten a 30 éve végzett teológusok találkozója volt és én is részt vettem a találkozójukon, meghallgattam a beszámolóikat. Több érdekes történetet is hallottam, egyikük elmesélte, hogy ő miért következetesen a Losungen alapján választ alapigét. 89 decemberében hétfőn elolvasta a következő vasárnapi igét „Örüljetek, szabadításom nem késik.” Eldöntötte, hogy inkább más igét választ, közben kitört a forradalom és valóban beköszöntött a szabadság. Azóta nem meri felülbírálni a Losungent és mindig a napra kijelölt ige alapján hirdeti az igét.

Amikor elkezdtem Illéssel és Elizeussal foglalkozni, akkor elolvastam a második részt és ezt az érdekes, de mondhatnám azt is, hogy hátborzongató történetet olvastam, akkor átfutott egy gondolat az agyamon, hogy érdekes volna sorozatban prédikálni Elizeusról, de elhessegettem a gondolatot, hiszen mit lehet mondani erről a történetről.

Aztán hiába próbáltam más igéket olvasni, folyton visszatértem ehhez. Lássuk, mire jutottam.

Elizeus elindult visszafele azon az úton, amin még nem sokkal korábban Illéssel együtt haladtak. Egyedül megy, de Illés lelkének kettős mértéke van benne. Duzzad ki belőle a lélek. És meg is mutatja, hogy mire képes. Megtisztítja a vizet, de megátkozza az őt csúfolókat és széttépet negyvenkét gyermeket a csúfolók közül.

A vallási fanatizmusról és a fundamentalista terrorizmusról a napokban sokat hallottunk és hajlamosak vagyunk arra, hogy azt mondjuk, hogy hát igen az iszlámisták, az Al-Quaida, az Iszlám Állam fanatikusai azok nem normálisak, a zsidók is megérik a pénzüket, nem kell egy kis fanatizmusért a szomszédba menniük, lám már Elizeus is mit tett, de mi keresztyének fölötte állunk az ilyen praktikáknak. Mi valóban a békességet hirdetjük és éljük meg.

Pedig ha egy kicsit mélyre ásunk, kiderül, hogy nem így van. Ja, hát igen ott vannak az ortodoxok, akiknél jó pénzért egy-egy hozzáértő pópánál jó kis rontást vagy átkot lehet rendelni, de mi, protestánsok ilyesmivel nem foglalkozunk.

Valóban? Milyen indulatosan el tudjuk ítélni azokat, akik más véleményen vannak, esetleg egy-egy érzékeny ponton belegázolnak önérzetünkbe, életünkbe.

Elizeus Illéshez képest egy pacifista, hiszen míg Illés 450 Baál-próféta életét oltotta ki, addig Elizeus „csak” 42 ifjú halálában volt közvetett részes. De lehet így mérlegre tenni emberi életeket? Nehezíti a magyarázatot az is, hogy úgy tűnik Elizeus pillanatnyi felindultságában ragadtatta el magát és a személyes sértést Isten gyalázásának fogta fel. Illés és Elizeus életét, munkálkodását összehasonlítva, megállapíthatjuk, hogy míg Illés inkább Isten ítéletének üzenetét hirdette, Elizeus tanításaival igyekezett a népet az Úr útjára terelni.

Meggyógyította a leprás Naámánt, feltámasztotta a súnemita asszony halott fiát, megtisztította a mérgezett vizet, több alkalommal győzelemhez segítette Jórám királyt, megjövendölte Samária szabadulását az arámi ostrom alól, a halála után pedig a holttestéhez fektetett halott férfi feltámadt.

Az emberek közötti szolgálatában a gyógyítás munkáját összekapcsolta a tanítással, ebben Jézus Krisztus előképe. De ez a történet a gyermekek megátkozásával és szétszaggatásával valahogy nem illik a képbe.

Akinek humora van, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes. (Karinthy Frigyes)

Lehet, hogy csak nem volt humora Elizeusnak, úgy ahogy az iszlám világ sem csípi a Charlie Hebdo ízléstelen karikaturáit, gúnyolódását?

Több elemzés is napvilágot látott az elmúlt héten, meddig terjed a szólásszabadság, a gúnyolódásnak a jóízlés határt szabhat-e vagy az már a szólásszabadság korlátozása. Talán mindenki egyetért abban, hogy az emberi élet kioltása bűnnek számít. Minden vallás elítéli az emberölést, amikor megengedi, akkor megmagyarázza, hogy az a dzsihád vagy keresztesháború része, vagy önvédelemből történt.

De mi tudjuk hitvallásunk tanítása szerint, hogy szóval is lehet ölni, sőt rajzzal is. Nagyon nagy a felelősségünk abban, hogy mit és hogyan mondunk. Talán egy-egy vitában, amikor úgy érezzük, hogy sarokba szorítottak, akkor Isten nevében olyasmit mondunk, ami a mi gondolatunk és nem az Úré. Megvan bennünk a kényszer, hogy az Úristen védőügyvédjeként lépjünk fel, de közben magunkat védjük az Úristen segítségével. Talán akkor, amikor hiúságból, sértődöttségből az Úr nevében mondunk gyilkos szavakat.  Elizeus kopaszságában sértődött meg. Mi az a sebezhető pontunk, ahol hiúságunkban elveszítjük a józan eszünket és már nem az Úrért hadakozunk, hanem az ő neve alatt harcolunk a magunk igazáért?

Nagyon vékony jégre lépünk akkor, amikor Isten embereinek az életét próbáljuk megmagyarázni, mentséget találni egy-egy megmagyarázhatatlan tettükre. Remélem, nem szakad be alattunk ez a jég.

Ez az eset Bétel városa mellett történt. A Királyok könyvének kiemelkedő fontosságú helyszínéről van szó, Jeroboám király ugyanis Bételben állította föl azt az utálatos oltárt, ahova az északi törzsek Jeruzsálem helyett áldozni mentek. Bételben állt a borjú is, amely Izráel bálványimádásának jelképévé vált. Amikor Elizeus Bételbe jutott, a bálványimádás központjába érkezett. A bételi gyermekek valószínűleg nem maguktól találták ki a gúnyt, vagy ha igen, a szüleiktől látottak és hallottak adták hozzá az anyagot. Illés nem volt szívesen látott vendég Bételben, ezért utóda, Elizeus sem részesült szíves fogadtatásban.

Elizeus kopaszsága nem egy kopaszodó férfi megnyúlt homloka, hanem egy mesterét sirató ember gyászának a jele volt. Elizeus Illés hiányát gyászolta. Ez lényeges részlet, mert ennek a fényében a gyermekek viselkedése sokkal többet jelent egyszerű gúnyolódásnál.

Gyermekek helyett valószínű kamaszodó fiatalok összeverődött csoportjáról van szó. Gúnyolódásuk céltáblája pedig nem Elizeus kinézete, hanem az Illéshez fűződő viszonya. „Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!” Hova menjen föl? A hegyre, ahova tartott? Lehetséges. De talán jóval többről van itt szó. A fiatalok ugyanazt a szót (עלָה) használják, amelyet a szöveg nem sokkal előtte Illés felvétetése kapcsán használt. Szavaikkal nagy valószínűséggel arra utaltak, hogy Elizeus is menjen el tőlük, ő is ragadtasson el, ahogy Illés. „Ha Illést gyászolod, menj föl te is oda, ahova ő ment! Menj el tőlünk jó messzire!” A kamasz fiúk gúnyában a próféta nyílt elutasítását láthatjuk tehát, ezen keresztül pedig magának az ÚRnak az elvetését.

Hogy melyik elmélet a helyénvaló nem tudom, talán okosabb, ha az apostol intelméhez tartjuk magunkat:

1Pt2,21-23: Krisztus példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el száját, mikor gyalázták nem viszonozta a gyalázást, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Ámen

 Sógor Árpád, ifjúsági lelkipásztor

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s