A boldog ember

[Dávid tanítása.] Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.2Boldog ember az, akinek az ÚR nem tulajdonít bűnt, akinek lelkében nincsen csalárdság.3Amíg hallgattam, megavultak csontjaim a naphosszat tartó jajgatás miatt.4Míg éjjel-nappal rám nehezedett a kezed, ellankadt az életerőm, mint a nyári hőségben. [Szela]

Zsolt 32,1-4

 

Hosszú ideig nem volt változás. Minden olyannak látszott, mintha valaki könnyeken keresztül nézné, mert el akartam rejteni bűneimet az Úr elől, el akartam titkolni vétkeimet, a bűn súlyos lánca a föld mélyére húzott engem, szomorúság övezett körül, csüggedést, bánatot és kilátástalanságot éreztem. Szavam és ígéreteim semmit nem értek. Áthágtam, megszegtem minden fogadalmat. Gonoszság és romlottság uralkodott életemben. Szívemben nem volt nyugalom, a csalárdság hamissággal keveredett. A megtévesztés művészetét gyakoroltam. Ezek mind benne vannak az imént felolvasott zsoltárban. A héber szöveg nagyon jól kifejezi, szemlélteti mindezt. Csak az lehet igazán boldog, akinek minden ilyen vétke elfedeztetett, eltöröltetett, aki teljesen tiszta.

A 32. zsoltár a bűnbocsánat elnyerésének öröméről szól, az ilyen bűnökben járt ember felszabadulásáról. Megszólal benne a mélységet megjárt és a csúcsra felérkezett ember hangja. Szinte törvényszerű, hogy csak az tudja igazán értékelni és érezni a magasságot, ha megjártuk a mélységet.

A bűnök megvallását mindannyian ismerjük úgy, mint minden istentisztelet liturgiális eleme. A gyakorisága miatt nagyon könnyen megszokássá válhat. Elmondjuk, mert muszáj, mert kell, mert ott van. Mennyi mindent végzünk csak ilyen megszokásból! Lassan-lassan azt vesszük észre, hogy életünk megszokások halmazából áll. S közben átsiklunk a lényegen, átsiklunk az élet igazán fontos dolgain. A bűnvalló imádság közben talán arra figyelünk, hogy lassan mondja-e a lelkész vagy jaj már megint elsiette, nem tudtam követni, vajon a mellettem lévő mondja-e, hiszen hát ő is ugyanolyan bűnös, mint én. S eközben kizárjuk Istent, s nem tudunk részesülni abban a felszabadításban, amit csak tőle kaphatunk meg. Nem lesznek rajtunk úrrá azok az érzések, amelyekkel az Úr meg akar ajándékozni: a felszabadulás érzése, a nagy kő esett le a szívemről érzése, a megkönnyebbülés és boldogság érzése.

De mi a helyzet a másik oldallal? Mi a helyzet akkor, amikor én állok felemelt kézzel Isten népe felé és Őt képviselem, az Ő bocsánatát hirdetem? Mennyire tekintek úgy erre, mint ami személyesen nekem is szól?  Nekem is, aki a bűnök bocsánatát hirdetem, ugyanúgy szükségem van bűneim megbocsátására. Ugyanúgy be kell vallanom hűtlenségemet az Úr előtt. Akkor tudom igazán hirdetni az Úr bocsánatát, ha én is megtapasztaltam ezt. Ha én is cipeltem a bűn terhét, éreztem a kínt, a szenvedések súlyát, de belefáradtam, Istenhez kiáltottam és kaptam a bűnbocsánat ajándékát.

Nem lehet tehát úgy fellépnünk, mint Isten bűnbocsánatot osztogató szolgái, de mindeközben mintegy kívülről szemlélnünk a dolgokat. Akkor hiteles a szolgálatunk, ha mi is tudatában vagyunk annak, hogy Isten népéhez tartozunk, és szükségünk van erre a felszabadító kegyelemre. Bűnbocsánatot hirdetni tehát az tud, aki maga is részesül ebben. Eszembe jutott itt az adós szolga példázata, aki sok pénzzel tartozik a királynak, de az megkönyörül rajta és elengedi adósságát. Ez a gonosz szolga azonban nem tudja ugyanezt megtenni azzal, aki neki tartozik sokkal kevesebb pénzzel. Az elengedett nem tud elengedővé válni. A bűnbocsánatot hirdető szolgának lehetősége és kötelessége is bűnbocsánatra éhező és azt osztogató engedelmes szolgává válni.

A zsoltárost a mélységben bűn vette körül, ez a teher élete szerves részévé vált. Úgy is mondhatjuk, hogy ez volt az élete. Azonban miután átélte a kínok kínját egy fordulat, egy változás következett az életében. Mi emberek általában félünk a változástól, félünk az újtól. Képesek vagyunk nagyon sok időt egy helyben való topogással eltölteni, még akkor is, ha ez romboló számunkra. A félelem megbénít minket, mert a változás az legtöbb esetben bizonytalan. Azonban ebben a zsoltárban olyan változásról van szó, amely a lehető legbiztosabb bizonyítékot nyújtja arról, hogy a bűnöktől elszakadt emberre az igazi boldogság vár.

Tehát jött egy váratlan fordulat. Találkoztam az Istennel. Minden olyannak látszott, amilyen valójában, mert felismertem bűneimet, és kértem Istent, hogy ne emlékezzen meg róluk. Így már minden a maga szépségében és boldogságában tündökölt, ahogyan a mi Istenünk nekünk elkészítette és nekünk akarja adni. Eltűntek a könnyek, lehullottak a földre, mely beszívta azt, a homályos, reménytelen világ helyére pedig az Isten által felkínált boldogság lépett.

 Karikás Orsolya, IV. évfolyam

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s