Szívem kitárom

„A mi szánk megnyílt tinéktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult. Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben. Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket.”

2Kor 6,11-13

“Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, Akárhonnan jönne, bárkit beengednék…” Bródy Jánosnak ezeket a jól ismert, vagy éppen elcsépelt sorait többféleképpen lehet értelmezni, de úgy érzem, benne van az a magatartás, az a gesztus is, amiről Pál apostol beszél: tárjátok ki ti is szíveteket. Vagy ha kapuk lennétek, álljatok mindig nyitva.

Pál apostol kitárta szívének kapuját, hogy bárkit – akárhonnan jönne – beengedjen rajta. Még a korinthusiakat is. Csakhogy a korinthusiak részéről ez nem volt kölcsönös. Olvashatjuk, hogy ezek az emberek szorosságban vannak szívükben (új fordítás szerint: kevés hely van a szívükben).

Képzeljük el, hogy milyen lehetett az életük, a világuk, a személyiségük ezeknek az embereknek. Szűk volt a szívük. Hiába kaptak Páltól önzetlen odaadást, szeretetet, nem tudták ezt felfogni és elfogadni, mert kevés hely volt a szívükben. Nem fért bele ez a szeretet. Nyilván úgy gondolkodhattak, hogy van annál fontosabb dolgom is mint ilyesmikkel foglalkozni. Nincs nekem időm másokkal törődni, a közösségért tenni is bármit. Nincs nekem időm figyelni a körülöttem élőkre, nincs energiám viszonozni a kedvességet, vagy értékelni azt, ha valaki tesz értem bármit is.

Ugye ismerős gondolatok ezek? Ugye mennyivel könnyebb sokszor bezárkózni, begubózni, magunkra zárni az ajtót, a kaput, és ellenni a saját kis világunkban, csak a magunk gondjaival törődni.

Na erre a magatartásra mondta Pál apostol akkor és ott a korinthusiaknak, de általa Krisztus ma nekünk is ezt üzeni: „Tárjátok ki ti is szíveteket.” Ezzel mintha azt mondaná: “Maradjatok nyitottak és befogadóak! Ne hagyjátok, hogy a régi sebeitek okozta érzelmeitek hatására becsukódjatok, önvédelemre rendezkedjetek be, kis helyen kuporogjatok, és beszűküljön a világotok”.

Jó nyugodtan magunkra vehetjük tehát ezt a felszólítást, hiszen ránk is érvényesek a fent említett dolgok. Zárkózottságunk, rosszindulatunk vagy közömbösségünk miatt gyakran mi is korinthusiak vagyunk, így ez a felhívás konkrétan nekünk is szól.

De hogyan lehet kitárni a szívet? Mit jelent ez a felhívás?

Gondoljunk csak kicsit a szeretet parancsolatára, hiszen az tökéletesen összecseng a szív kitárásával. Szeresd az Urat, a te Istenedet; tárd ki a szíved az Úr fele. Ez a függőleges, vertikális irány. És van egy vízszintes, horizontális irány is: szeresd felebarátodat, mint magadat. Tárd ki a szíved embertársaid irányába. Pál inkább erre az irányra élezi felhívását, azonban felebarátaink felé csak akkor tudunk igazán nyitni, ha előbb felfele tekintünk, ha beengedjük szívünkbe a szeretetet, magát az Istent.

Ha ez megtörténik, akkor igent tudunk mondani a lehetőségekre, meg tudjuk ragadni az alkalmakat, pozitívan állhatunk a különböző helyzetekhez és egymáshoz. Ha kitárjuk a szívünket – előbb felfelé, akkor abba beárad az Istentől jövő fény. Ezt a fényt azonban nekünk tovább kell sugározni a világba. Tárjuk hát ki szívünket egymás felé is, hogy továbbadjuk a szeretetet, a fényt, a ragyogást. Hogy úgy ragyogjon a mi világosságunk az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteinket és dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat.

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék… Ha én ablak lennék, akkora nagy lennék, hogy az egész világ láthatóvá váljék… Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék… De nem vagyok se rózsa, se ablak, se kapu. Ember vagyok. Emberek vagyunk. Mondjuk hát ki és cselekedjük bátran: ha én ember vagyok, (akkor) a szívem kitárom.

Antal Enikő, III. évfolyam

Reklámok