Az adakozás

 „Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten”

II Kor 9, 7

A II Kor 8-9 fejezetei az adakozásról szolnak. Adakozás a jeruzsálemi gyülekezet számára ill., hogy a Krisztus példája legyen a gyülekezeti adakozás mértéke találjuk a 8 fejezetben. A 9 részben, arról olvashatunk, hogy mi az adakozás rendje, vagyis „úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem, pedig mint kényszerű adomány”végül pedig a 9 rész 6-15 terjedő verseiben az adakozás áldásairól olvashatunk.

Ebben a részben Pál apostol nem  krisztologiailag alapozza meg az adakozást, ahogyan a 8 részben tette, hanem itt már az adakozásból áradó üdvös hatásokra hivatkozik, mondhatnánk szotériologiai érvekkel hozakodik elő. Mindehhez igénybe veszi az ószövetségi profétáknál és bölcsességirodalomban, sőt az egyetemes emberi hagyományban felhalmozott életismeretet is. Az adakozás áldásairól olvasva talán azt hihetnénk, hogy Istennel a mi magatartásunk által teremtünk kapcsolatot és nem az az elsődleges, hogy isten fordul felénk szeretetével, ami mindent megelőz, de ha odafigyelünk, akkor nem ilyen egyszerű a kérdés, mert Pál szerint, amikor az adakozó nagylelkűséget tanúsít az adakozásban, vállalja a hit kockázatát, amire Istennek az a sokféle áldása indítja, amelyben osztályrésze van. Sőt kétségtelenül az Isten- ember kapcsolatokban Istené a kezdeményezés, de a Szentírás másként is szólhat Isten szeretetéről. Nem egyszer arra irányul Isten szeretete, amivel egyetért, ami tetszésével találkozik, éppen azért, mert az válik az ember javára, pl. gazdag ifjú (Mk 10,21) története.  Most pedig az apostol meggyőződése szerint a könnyű szívvel adakozóra tekint Isten elégedetten. Arra, aki Isten szeretetéből él, erre fel viszontszereti öt, és éppen ezért örömmel teszi azt, amit Isten szeret.

Keresztyén testvéreim! Hogy az adakozás áldás forrásává válhasson úgy az adományban részesülő, mind pedig az adakozó számára, ki-ki amint már korábban elhatározta szívében, ne keservesen vagy kényszeredetten vegyen részt az adakozásban. Ahhoz hogy szívesen részt tudjunk venni, ahhoz Krisztusért testvéreinknek kell elfogadnunk a távolit, a más kultúrkörben élőt is. Ugyanis a kemény munkával szerzett dolgot nem szívesen adja oda az ember, ezért először a szívét kell megnyitnia ahhoz, hogy kész legyen az adakozásra. Mert az ember tekintettel kell lennie közvetlen szükségleteire. Gondolnia kell azokra a tényleges kötelezettségekre, amelyek a mindennapi élet folyamán rá hárulnak. Ezen felül gondoljon még keresztyén társainak szükségleteire és Krisztus vele kapcsolatos igényeire is.

Miért is kell megnyitnia szívét? Mert mint minden, úgy az adakozás és az adakozó lelkülete is Istenre tartozik. Isten pedig a jókedvvel adakozót szereti. Pál apostol a Példabeszédek könyvéből idéz, ahol nem Isten szeretetéről van szó. Ott Isten az ö áldásával halmozza el a jókedvű és adakozó férfit. Pál, „isten áldása” helyébe, „Isten irántunk való szeretetét” helyezi. Nem véletlenül, mert minden ajándéknál többre tartja, hogy Isten maga fordul szeretettel felénk, önmagával ajándékozva meg minket. Ez a legnagyobb áldás, ami az embert érheti.

Keresztyén Testvéreim! A jókedvű adakozót szereti az Isten! Pál mindenesetre a jókedv mellett érvel. Ezt onnan tudjuk, hogy megváltoztatja a Példabeszédekből átvett idézetet. Ne szomorúan, kénytelenségből vagy netán fukarkodva adakozzon valaki. Lehet úgy adakozni, hogy valaki nem örömmel teszi. Lehetséges adakozni érzelmi hatás vagy a nyilvánosság nyomása alatt is. Ezek közül egyik sem felel meg. Mert a jókedvű adakozót szereti az isten. Mert fontos a szívünk magatartása. Isten szereti látni, hogy a keresztyéneknek, akik tele vannak az Úr örömével, meg akarják osztani másokkal, amijük van.

Az 5Móz 15,11 –ben ezt olvashatjuk: „Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.” Egy rabbik által használt közmondás így hangzik: Jobb fogadni egy barátot jó kedvvel és nem adni semmit neki, mint mindent adni komor hangulatban. Seneca mondta: kétséggel és a késedelemmel adni szinte rosszabb, mint semmit sem adni.

Mert a jókedvű adakozót szereti az isten.

Az Új testamentum egy olyan könyv, amely nem fél a jutalmazástól, de a jutalom soha nem anyagi az Újszövetség kontextusában. Ez a könyv elsősorban a szív és a szellem egészségét ígéri. Tehát mit is várhat el egy nagylelkű, bőkezű ember?

Az az ember gazdag lesz szeretetben, gazdag lesz barátokban, sokszor, sokat fog ö is segíteni másokon és rajta is sokan fognak segíteni és végül, de nem utolsó sorban gazdag lesz az Istennel való viszonya.

Mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Hogyan is tudnánk összefoglalni? Talán ahogyan egy bibliamagyarázó módja: „A jókedvű adakozás szeretetből született, és ezért az adó és a kapó szeretetközösségben van. Az adakozás a szeretet nyelve; valójában nincs is már beszéde. „ Isten úgy szeretett, hogy adott!” A szeretet igazi életét önmaga odaadásában találja meg. Egyetlen tulajdon, amire büszke, az odaadás öröme. Ha a szeretetnek meg is van mindene, mégsem birtokol semmit. “ Ámen.

 

 Lőrincz Ágoston, III. évfolyam

Reklámok