Relativitás elmélet

“Csodálatos dolgokkal felelsz nekünk igazságod szerint, szabadító Istenünk, mindenki bizodalma e föld határáig és a messzi tengereken.”

Zsolt. 65,6

 

Előszóban csak annyit említenék meg, hogy a felolvasott ige relatívvá válhat, annak függvényében, hogy ki olvassa, milyen igénnyel, milyen lelkülettel.

A 65. Zsoltár a szerző sajátos véleménye, aki vágyakozik Isten házába, és akinek szívében hála van, éppen ezért teljesen pozitív hittapasztalásról olvashatunk. Hálát ad, hogy az Úr tornácában lehet, hogy újabb ünnepi napot élt meg, dicséri Istent, kinek hatalma előtt a föld-ég, menny-tenger meghajlanak. Ma nem mindenkinek csak ez a pozitív véleménye van Isten dolgairól.
De nézzük csak a felolvasott igét. Annak függvényében, hogy kinek milyen az Isten-képe, más-más üzenet válhat hangsúlyossá az igében.

“Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken”… Elemekre bontva nézzük az igét.
Félelmet keltve: azon emberek számára válik ez hangsúlyossá, kik több citromot kaptak az élettől, s kik előtt az az Isten áll erőteljesebben, aki büntet, akitől félni kell, aki irgalmatlan.
De igazságosan válaszolsz nekünk: az Isten igazságát túlhangsúlyozó, a kegyelmet háttérbeszorító ember jelmondata lehetne. Szabadító Istenünk: azt ragadja meg elsődlegesen az Isten szabadító tulajdonsága, ki azt gondolja Isten minden bajból kiment, megszabadít, mindegy milyen nagy rosszat tettem, nekem nem kell harcolnom, ő megszabadít. Pelagianizmus, Felszabadítás teológia, feketeteológia mind-mind ezen gondolat alapján indultak el.
Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken: ha valaki ma ezt meggyőződésből állítja, akkor az a földtől mennyországig elszakadt ember, ki azt gondolja a keresztyénsége, vallása annyira megáll, hogy a világ minden embere hisz, akárcsak ő, s nem látja meg: valójában nem annyira idilli, utópisztikus a helyzet, vannak istentagadók, s olyanok, akiknek semmit sem mond különösképpen Isten neve.

Milyen Isten? Ítélő? Szabadító? Igazságos? Mindenki hisz benne? Relatív, hogy mi válik hangsúlyossá ebben az igében. Ki-ki azt hall meg, ami jobban hangzik, amivel jobban tud azonosulni. Valahogy meg kell oldanunk ezeket az egyszerre igaz, de egymással szembenálló állításokat. Valahogy közös nevezőre kell jutnunk, mert az igeinterpretáció a relativizálás kísértetébe sodorhat.

És tesszük ezt ma, amikor pontosan 98 éve van annak, hogy 1916 március 20.-án Albert Einstein közzé tette a relativitás elméletét. Ezen elmélet szerint két egymáshoz képest mozgó megfigyelő két esemény között eltérő idő- és távolságnagyságot mér, mégis a fizikai törvények tartalmának azonosnak kell lennie. Nos, nem az Einstein-féle relativitás elméletről szeretnék beszélni, de szerintem a felolvasott ige alapján, amint az előbb szemléltettem is, beszélhetünk az Istenről alkotott kép, vélemény, felfogás, az Isten-hit és Isten befogadásának relativításáról.

Éppen ezért, Einstein analógiájára írtam egy hit-relativitáselmélet meghatározást, amely így hangzik: egymáshoz képest két hitben élő keresztyén, Istenről különböző módon vélekedhet, de a Krisztus-hit tartalmának azonosnak kell lennie.

Félre téve minden elméletet, lássuk meg a gyakorlatot, hogy attól, hogy én egyféleképpen gondolkodom Istenről, nem biztos, hogy mások is ugyanúgy kell gondolkodjanak. Attól, hogy én egyféleképpen élem meg hitemet, nem biztos, hogy csak ez az ortodox (értsd itt: igazhitű) módja annak, hogy valaki megélje a hitét. Mind-mind másféleképpen, más irányból, más lelki szükséglettel közelítjük meg Istent. És ezzel nincs semmi baj.

Főként teológiai hallgatóknak, jövendőbeli lelkipásztoroknak, jövendőbeli szülőknek, nekünk kell meghallani: Nem szabad ráerőszakolni senkire sem egy fajta Istenképet. Amit mi tehetünk: tanítsunk, de ne ragaszkodjunk görcsösen valamely Isten-képhez.

Isten személyét, Isten dolgait nem szabad relativizálni. Ha fellapozzuk a történelem lapjait, azt látjuk, hogy valahányszor egy-egy dogma, tantétel, hit-értelmezéssel kapcsolatosan szélsőségesen vélekedtek, abból mindig herézis, eretnekség keletkezett.

Isten megismerhető. Leginkább az ő munkájából ismerhető meg. És erről sokszor megfeledkezünk. Hogy Ő cselekvő Isten is. Amint a 65. Zsoltárban is olvashatjuk, ő teremtette a világmindenséget, melyet vallunk, hogy Ő kézben tart. Jelen van minden nap abban a világban, amelyet teremtett, és jelen van annak az embernek az életében is akit teremtett. Ezért nem kell ráerőltetni embertársainkra valamely Isten-képet. Mert Ő ott van minden ember életében, láttatja magát. Nekünk csak tanítani kell. Isten nem ül tétlen. Munkálkodik.
Isten az ő egyszülött Fiában munkálkodik teljességgel.

Mert Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Benne nincs különbségtétel. Ő a mi gondolatainktól, véleményünktől, Istenképünktől függetlenül munkálkodik.

S ma már nem az a kérdés, hogy megismerhető-e Isten, hanem az, hogy meg akarja-e a világ ismerni, s akarja-e követni őt?

A kérdés szól neked is: ha a tegnap esti áhítat vagy a blogon olvasott bejegyzés által buzdítást kaptál arra, hogy tisztítsd meg szívedet, akkor most az a kérdés, hogy megakarod-e ismerni Istent, s akarod-e követni őt?

Tisztítsd meg szívedet, ismerd meg Istent, kövesd Krisztust, imádkozz, s ő majd Szentlelke által munkálkodik. Ámen

Márton István, II. évfolyam

 

Reklámok