Fogadjátok be tehát egymást

“Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.”

Róma 15,7

 

Fogadjátok be tehát egymást… Befogadás. Befogadnak-e bennünket? Ha végiggondoljuk az életünket, szinte minden fontos ponton ez az egyik legkardinálisabb kérdés. Milyen nagy gond a szülők számára, amikor első alkalommal viszik ovódába a gyermeküket, hogy vajon tud majd alkalmazkodni a gyermek, vajon befogadják-e őt? De nagyobb korban is, iskola vagy munkahely váltásakor, ugyanez a kérdés merül fel. Hogyan viszonyulnak majd az újonchoz a munkatársak vagy évfolyamtársak. Vajon befogadják-e őt?

A Rómabeli gyülekezethez írt levélkor Pál apostol tudja, hogy a befogadás egy kardinális kérdés. Az akkori város egy óriási méretű és létszámú város, Kolozsvárnál kétszer is nagyobb. Etnikailag, vallásilag, erkölcsileg nagyon sokszínű képet fest. A gyülekezetnek pedig, két nagy csoportja volt. Az egyik a zsidókból lett keresztyének tábora, a másik csoport akik pogányok voltak és így lettek keresztyének. Nagyon külnböző két táborról van szó, s hamar feszültség alakult ki a két csoport között, kiváltképpen a vallás megélése, a ritus okozott problémát, hiszen az első csoport tagjai megmaradtak a hagyományos vallási képzet mellet, amíg a pogányokból lett keresztyének nem voltak annyira tradicionalisták, másképpen élték meg a vallást.

Pál azonban megoldást ír számukra, s ez által nekünk is kíván üzenni, ha netalán a mi közösségünkben csoportok, klikkek alakulnának ki. A széthúzásról, a külnbözőségekről az (1)egyetértésre és a (2)befogadásra, teszi a hangsúlyt.

(1)Egyetértés. Játszom a szavakkal. Eggyet értés. Akkor valósulhat meg az egyetértés, ha a divergens felek 1 –et értenek. Akkor lehet egy közösségben egyetértés, ha mindannyian 1-et értenek. Krisztust értenek. Ha van száz féle és fajta érdeklődési körrel rendelkező ember egy közösségen belül, DE van egy közös pont, ami összekapcsolja őket, akkor létrejöhet az egyetértés. Számunkra Krisztus ez az összekapcsoló pont, kiben a gondolatok és vélemények különbözősége, az egymástól eltérő elképzelések és igények feloldódnak. De bizony sokan, sokfélék vagyunk, különböző meglátásokkal, gondolatokkal, tehetségekkel és Isten éppen erre a sokszínű közösségre mondja ki: ti az én hajlékom vagytok[1], és bennetek, közöttetek kívánok lakni, és a figyelmet a sokról, az egyre fordítja. És akkor jogos a kérdésünk, hogyan lehet, hogy Isten ennyi különböző gondolkodású, érzésű, tehetségű, adottságú embert egyetlen hajékként kezel? Erre nagyon egyszerű a válasz – ebben az esetben a szó szoros értelmében 1-szerű – ugyanis Jézus Krisztus az, akiben Isten mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy vele közösségben legyen. Krisztus pedig egy, oszthatatlan. Ő nem csak a tiéd vagy az enyém, nem csak a reformátusoké vagy a katolikusoké, vagy evangélikusoké, hanem mindenkié. Sőt, Pál aposotol így fogalmaz: Ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené[2].

(2) Befogadás. Tartozunk azzal, hogy el- és befogadjuk egymást. A hívő ember mindent azért tesz másképpen, mert Krisztustól is másképp látta, sőt tapasztalta, az Úr vele személyesen is másképp cselekedett, cselekszik. A mai textusban görögül ez a szó áll: „kathos”, – jelentése: amint. Mértéket szab. Azért bocsátok meg, mert Isten is megbocsátott nekem. Azért hajolok oda, mert Jézus is ezt tette, s énhozzám is odahajolt. Azért törekszem tisztaságra, mert Jézus is tiszta. Úgy szeretem az ellenségemet, s teszek jól vele, ahogyan Krisztustól ezt láttam. S azért fogadok be, fogadok el másokat, mert Isten is befogadott engem az Övéi közé, azt ígérve, hogy befogad az Ő Mennyei Hajlékba is. Azokon a helyeken az újszövetségben, ahol a befogadás szóval találkozunk, a görög ige ezt jelenti: maga mellé vesz, magához vesz (ételt, barátot stb.). A „kap, megkap, elfogad” igéből származtatják a nyelvészek. Kapok valakit Istentől, hogy magam mellé véve elfogadjam, befogadjam. Így kapja egymást férj és feleség, szülő és gyermek, de így gyülekezeti tagok egymást, s így hagyományőrzők a liberálisokat, a tiszteltes ifjúság az elsőéveseket.

Végül hadd idézzem Hamvas Bélát: „Nem az győ, aki kemény marad, hanem aki meglágyul és neged és befogad és felad és feloldja magát. Az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele.”[3]

Hiszem, hogy többet érne minden szaktanácsadás, minden lelkigondozói beszélgetés, minden szerelmi és bármilyen jellegű kapcsolat, ha a felolvasott igét alapul vennénk. Így legyen segítségünkre Féltőnszerető Atyánk, hogy ehhez mérten tudjuk egymást, szolgatársakat befogadni. Fogadjtok be tehát egymást, amint Jézus is befogadott minket az Isten dicsőségére[4]. ÁMEN

[1] 1Kor 3, 16; Róm 8, 9 – 10

[2] 1Kor, 3, 23

[3] http://www.citatum.hu/szerzo/Hamvas_Bela/2?r=6 , 2013. 09. 24,  15:02

[4] Róm 15, 7

 

Márton István II. évfolyam

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s