“Bízni Istenben és megismerni őt minden úton”

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útjaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útjaidat”

Péld 3, 5-6

 

Kedves Testvéreim! A felolvasott igénk egy vers formában írt tanító költemény, amelyben a bölcs, a tanító, tanítja tanítványát. Arra tanítja, hogy bízzon az Úrban mindenekelőtt, és ne a maga értelmére támaszkodjon. Szembeállítja az Istenbe vetett bizodalmat az emberi értelemmel, illetve az életben való Istenre figyelést azzal, hogy ő az, aki vezeti az embert az ő útjában. A 3-ik rész azt a kérdést veti fel, hogy ki az igazi bölcs ember? A 3-ik rész szerint az a bölcs, aki ismeri az emberi tudásnak, és kutatásnak a behatároltságát. Tudatában van annak, hogy ha egy problémát megoldott 100 új adódik, illetve tudatában van annak, hogy az ő emberi értelme nem segíthet be az Istennek. Ez a tanítás azért használ ellentéteket, hogy rámutasson arra, hogy az emberi értelem Isten, és ember között bálvánnyá válhat. Az ember szeretné tudni, amit Isten tud, ám az igazi bölcsesség ismeri az emberi értelem határait, és nem abban bízik, hanem az Istenben.

Tehát a kontextus adott: ki az igazi bölcs ember? Ebben a kontextusban hangzik Isten igéje: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útjaidban megismered őt, akkor ő igazgatja a te útjaidat.”

Számtalan olyan példát találunk, amely azt mutatja, hogy milyen az, amikor az ember mégis a saját értelmére támaszkodik. Például a talentumok példázatában a szolga ahelyett, hogy a neki adott talentumot felhasználná, a maga értelmére támaszkodik, amikor azt mondja: ”Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél.” Ezért elássa a rábízott talentumot.

Az 5-ik és 6-ik versek teocentrikusak: az első a bizalom az Úrban teljes elménkből, utána következik csak a magunk értelme; illetve minden újaidban ismerd meg őt, és utána következik csak, hogy ő igazgatja a te útjaidat. Mi a kapcsolat az Istenbe vetett bizalom, és az emberi értelem között?

Az ember saját értelme nem elég, illetve nem elég megfelelő, csak az Istenben és az ő ismeretében való bizalom, amit Isten maga ajándékoz, tudja őt jól vezetni. De adódik a kérdés: akkor miért adott az Isten, az embernek értelmet? Az emberi értelem egy ajándék. A Szentírás azt is meghatározza viszont, hogy ennek az értelemnek vannak a határai. Mert határok nélkül, amikor nem az Istenbe vetett bizalom az első, hanem az értelem vagy pontosabban, amikor az értelem az ember és Isten közé áll, akkor – a történelem igazolja – háborúk jönnek, és pusztító erejű dolgok. Gondoljunk például az atombombára, amelyet csodálatos emberi elme fejlesztett ki, és emberi logikán alapult annak bevetése is. Tehát az értelmet Isten adta, de ha rossz cél érdekében használjuk, vagy ha megszűnik az Isten és ember közötti viszony, akkor az ember kezében átokká is lehet.

Tehát, hol van az értelem Isten által megszabott határa?  A határt a törvény szabja meg. Az embernek jogában áll, az értelmére hagyatkoznia a törvény által megszabott kereteken belül. Értelme segítségével meg kell ismernie a törvényt, meg kell ismernie az Írásokat.

Az 5-ik verset így foglalhatnánk össze: Nekünk bíznunk kell abban, hogy Isten hatalmas, hogy meg tudja tenni, amit ő akar, bölcs ahhoz, hogy tudja, mi a legjobb és jóságos ahhoz, hogy ígérete szerint megtegye azt, ami számunkra a legjobb, ha mi őt szeretjük és értelmünket az általa megszabott határokon belül használjuk.

 

Az igénk a 6-ik versben azt mondja: „Minden te útjaidban megismered őt, akkor ő igazgatja a te útjaidat.” Egy másik fordításban ez így hangzik: „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet”. Aki teljes elméjéből, szívéből Istenben bízik, felismeri az Istent minden útjában, azaz mindenben, ami vele történik. Alázattal és bizalommal telve járja az útját, amelyen Isten vezeti. Tekintetét mindig őreá irányozza. Megtapasztalja, a mindennapi életében, hogy akik Istent szeretik, minden javukat szolgálja. Ezt a tényt, amely már tapasztalatként hangzik, a bölcs szájából, mondja tovább tanítványának: ő egyengeti a te ösvényeidet. A te útjaidban az egyenetlenséget kiegyenlíti, a nehézségeket elhordozhatóvá teszi, és így végül a bölcs ember eljut igazi céljába.

Igénk teocentrikusan kezdődik, de a következtetést azonban az ember szemszögéből vonja le: aki engedi, hogy az ő életútját az Isten biztos ismerete és az Istenbe vetett bizalom határozza meg, az meg fogja tapasztalni, hogy Isten egyengeti az ő útját. Bízni Istenben és megismerni őt minden úton. Ez a biztos ismeret és az Istenbe vetett bizalom az, amelyet a Heidelbergi Káté együtt a hit megnyilvánulásának nevez. Az igaz hit nemcsak oly biztos ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő Igéjében nekünk kijelentett, hanem azon felül még az a szívbéli bizodalom is, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz az ő ingyen kegyelméből, egyedül a Krisztus érdeméért. Ámen.

Lőrincz Ágoston, III. évfolyam

Reklámok