Bolondság? –A megfeszített Krisztust hirdetni

“Én is, amikor hozzátok mentem, testvéreim, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek Isten bizonyságtételét.Mert elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg nálatok.Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző beszéde volt, hanem lélek és erő felmutatása,hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.”

1Kor.2,1-5

A római Palatinuson, a császári inasszobák egyik falán találtak meg egy falrajzot, amely egy megfeszített szamárfejű embert ábrázol, mellette egy férfival, aki imádja azt. A gúnyrajz alatt egy felirat is található: „Alexamenosz imádja Istenét”. A keresztyén ember számára döbbenetes ez az ábrázolás: a legszentebb tett, Krisztus áldozatának megcsúfolása ez.

Az Alexamenosz –falfirka kiválóan ábrázolja, hogy a világ hogyan viszonyul ahhoz, hogy Isten Jézus Krisztusban önmagát adta értünk. Hogy mekkora szamárság, badarság, bolondság az, hogy a hatalmas Isten kiszolgáltatja magát, hogy engedte  Fiát keresztre feszíteni, és ezt a bolondságot, az önmagát feláldozó, keresztre feszített Krisztust hirdeti Pál apostol, mégpedig úgy, hogy elhatárolódik minden mástól, ami a világ szemében érték, erény, dicséretre méltó dolog: nem szólásban való bölcsességggel vagy ékesszólással hirdeti Isten bizonyságtételét, nem megható történetekkel, virágos szavakkal, érzelmeket felkorbácsoló témákkal, hanghordozással hirdeti az Igét, nem az öntetszelgés a célja, hanem igehirdetésének egyetlen tartalma, tárgya, Jézus Krisztus, mégpedig mint a megfeszített. Az apostol nem azzal a magabiztos öntudatossággal megy, hogy képességeire, meggyőző erejére támaszkodik, hanem megtagadja az ilyen viszonyulást. Ő félelem és rettegés közt jelenik meg, ahogyan, a próféták, Isten emberei álltak meg Isten jelenlétében. Mint hírnök, csak azt viszi, amit Isten reábízott- az evangéliumot,  a kereszten függő Jézus Krisztusről szóló üzenetet. Nem  egy mindig változó Jézust hirdet, Akit a hallgatók kénye-kedve szerint ismertet, Akit alakíthat a kor, divat ízlésének megfelelően, hanem azt, Aki a keresztre feszíttetett.

Pál az önmaguk nagyságától megbódult keresztyénekhez szól. Egy olyan gyülekezethez, akiknek azt mondja korábban, hogy „mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és ismeretben”, akikről mi is tudjuk, hogy nem szűkölködtek semmilyen lelki ajándékban, mely meg volt győződve, hogy  a valóban feltámadott Jézus Krisztus mellett áll. És mégis Pál azzal az elhatározással érkezik Korinthusba, hogy nem fog semmi mást hirdetni mint Jézus Krisztust, mégpedig mint megfeszítettet.

A napokban a húsvétra való ráhangolódás érdekében láthatatlan színház volt a teológián. Végighaladtunk a passió történetén. Az egyik résztvevő a keresztrefeszítés állomásánál erősen kezdte kalapálni a szeget, annyira, hogy szüksége sem volt segítségre. A beszélgetés során megkérdeztük, hogy miért tette, és azt válaszolta, hogy azért, hogy tudatosítsa, hogy az ő bűnei miatt is feszíttetett meg Krisztus. Pál ezt hangsúlyozza, amikor a megfeszített Krisztust hirdeti. A húsvéti örömhírt meg kell előznie annak a felismerésnek, hogy Isten értünk, a mi bűneinkért  adta Jézus Krisztust halálra, mert ez egyszerre indít bennünket bűnbánatra és hálaadásra.

Pál apostol a megfeszített Krisztust hirdeti,  de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a hit ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. Lehet úgy hirdetni az Igét, hogy az tetszetős legyen a fülnek, simogató a léleknek, amin meg lehet illetődni, könnyezni, szomorkodni, örülni, akárcsak egy filmnézés alkalmával, de lehet-e maradandó az, amit csak a formák, a szavak szépsége, a cicomázott, hatáskeltő mondatok eredményeznek? Mert ha valaki attól jön lázba, hogy az igehirdető kellemesen, szívmelengetően beszél, a vele kapcsolatos első kiábrándító dolog hitét is meg fogja ingatni, ha valaki azért kap lángra, mert akár ésszerűen magyarázza az igehirdető az Igét, meggyőző a gondolatmenet, akkor egy ésszerűbb érv ki fogja mozdítani bizonyosságából. Csak az a hit állhat meg mely Isten erején, Istenben nyugszik. Csak ott születik hit, ahol Istennel magával van dolga az embernek. Pál apostol ugyanakkor nemcsak az igehirdetés külsőségeiben határolódik el mindattól ami az ember által bölcsnek látszik, hanem annak tartalmában is. Mert lehet Istenről, Jézus Krisztusról úgy gondolkodni, hogy mindeközben a világhoz hasonlóan gondolkodunk, úgy  élünk, cselekszünk mintha nem lenne szükségünk Isten erejére, mert meggazdagodtunk ismeretben, bölcsességben, hitben, lelki ajándékokban. Pál egyedül Istenre hagyatkozik, az Ő erejére, szeretetére bízza magát.

A megfeszített Krisztust hirdetni azt jelenti, hogy arról az Istenről tenni bizonyságot, aki minden értelmet meghaladó módon annyira szeretett, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez olyan nagy titok, felfoghatatlan  emberi ésszel, hogy akár bolondságnak, szamárságnak is tűnhet.  És mégis a keresztnek az üzenete az egyetlen megtartó erő: Isten hatalmas szeretete mellyel körülvesz minket. Lehet hatalmas hitünk, szólhatunk emberek vagy angyalok nyelvén, lehetünk ismeretben és bölcsességben gazdagok, de ami mindezen túlmutat az Isten szeretete. Nekünk is erről, és csak erről kell  bizonyságot tennünk.

Az Alexamenoszi falfirka melletti szobában egy más kéziratú latin felirat áll: Alexamenosz fidesz- Alexamenosz hű. Alexamenosz nem tagadta meg a megfeszítettet, mert felismerte, hogy Rajta kívül nincs megtartatás. A mi ünneplésünk is nyugodjon ezen a belső bizonyosságon: a mi életünket, a világot nem az emberi bölcsességünk, hanem Isten kegyelme tartja fenn.

Bedő Judit- Boróka, III. évfolyam

Reklámok